Hét bemutatóval, köztük Marx Tőkéjével készül az új évadra a Nemzeti Színház

Gorkij egy munkája, illetve Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni világa is terítékre kerül.

Hét bemutatóval, köztük Molnár Ferenc Liliom című drámájával, az Olasz szalmakalap című francia bohózattal, egy angol drámával, Radnóti Miklóst idéző koncertszínházzal, egy kísérleti előadással, valamint két ősbemutatóval várja a közönséget a Nemzeti Színház új évada – írja az MTI.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója az új évadot ismertető csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: a Nemzeti nem budapesti és nem is egy városi teátrum, hanem az egész nemzet színháza, emiatt pedig az intézmény missziója az egész ország és a külhoni területek szolgálata.

Ezt szemléltetve hozzátette: az előző évadban csaknem hetven tájelőadása volt és az intézmény nagyjából ugyanennyi előadást fogadott be ebben az időszakban. Ez a következő idényben sem lesz másként, hiszen többek közt Békéscsabán, Egerben, Mohácson, Veszprémben és Győrben, az országhatáron kívül pedig Aradon, Isztambulban és Plovdivban is lesznek előadásai a Nemzeti Színháznak, ami Vidnyánszky szerint a hazai teátrumok közül ők vannak a legaktívabban jelen a nemzetközi színtéren.

Ezekkel az előadásokkal átlagosan ugyanannyi nézőt szoktunk a Nemzeti Színházba hozni, mint a Jordán Tamás vagy az Alföldi Róbert vezette időszakban

– tette hozzá.

A vezérigazgató a kritikákr is reagált, és elmondta: a Nemzeti egy művészszínház, ami tovább tart műsoron színdarabokat, mint mások, a darabok élettartamának hossza tehát egyáltalán nem nevezhető kirívónak.

A premierek sorát október 12-én Gorkij Makar Csudra című novellájából Szarka Tamás által átdolgozott, Vidnyánszky Attila által rendezett és Zsuráfszky Zoltán által koreografált Esthajnal ősbemutatója nyitja majd: a “cigányballada” egy büszke cigányfiú, Lojko Zobar és a gyönyörű cigánylány, Radda szerelmének tragikus történetét mutatja be. Szarka új színpadi művének zenei világa az autentikus cigány népzenében gyökerezik, a nagyszabású produkció látványos vizualitással és lendületes táncokkal idézi meg a cigányság folklórját. A Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Karaván Színház, a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia és a Fővárosi Nagycirkusz közös produkciójának főbb szerepeiben többek között Blaskó Péter, Berettyán Nándor, Bodrogi Gyula, Herczegh Péter, valamint Katona Kinga láthatók.

A Nemzeti Színház a fiatal zenészekből és képzőművészekből álló QJÚB társulással együttműködve mutatja be Vecsei H. Miklós rendezésében az Ázott hajában hét halott bogár ragyog című koncertszínház előadást, ami Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világának állít emléket. A színdarabot Hegedűs Bori, Frimmel Jakab, Mihalik Ábel, Paczári Viktor, Ratkóczi Huba és Vecsei H. Miklós játsszák. Az előadást a neves magyar író halálának 80. évfordulójára emlékezve november 9-én mutatják be.

A belga származású Jan Fabre 2000-ben írt, az emberi test egyik alapvető alkotóeleméről, a vérről írt Vér vagyok című előadásának premierjét november 22-én láthatják a nézők. A mű, melynek központi témája a középkori testkép, az azóta magunkban hordozott testi-lelki sebeket tárja elénk. A belga rendező előadásának szerepeiben Tóth Auguszta, Herczegh Péter, Szilágyi Ágota, Juhász Péter egyetemi hallgató és a Bozsik Yvette Társulat tagjai szerepelnek.

Oscar Wilde bibliai eseményeket feldolgozó, Salome című tragédiáját a bolgár Diana Dobreva rendezésében december 13-án mutatják be. A színdarab szerepeiben többek között Martos Hangát, Trill Zsoltot és Szűcs Nellit láthatják a nézők.

Eugéne Labiche és Marc-Michel Olasz szalmakalap című bohózatát Silviu Purcarete román rendező állítja színpadra, melyet az érdeklődők először 2025. február 21-én tekinthetnek meg a Nemzeti Színházban. Az előadásban mások mellett Herczegh Pétert, Trill Zsoltot, Schnell Ádámot, Blaskó Pétert és Szarvas Józsefet láthatja a közönség.

Molnár Ferenc Liliom című drámáját Fejes Szabolcs rendezésében 2025. március 7-én mutatja be a teátrum. A színdarabot Bordás Roland, Martos Hanga, Battai Lili Lujza egyetemi hallgató, Madácsi István, Tóth Auguszta, Nagy Mari, Kovács S. József, Rubold Ödön és Tóth László adják elő.

A Marx Károly A tőke című műve alapján, Vidnyánszky Attila rendezésében színpadra kerülő, azonos című tragikomédia ősbemutatója 2025 májusában várható.

A sajtóeseményen a Nemzeti Színház társulatának új tagjaként köszöntötték Vecsei H. Miklóst.