Alan J. Pakula túl volt már a legjobb filmjein, amikor a nyolcvanas évek végén megrendezte az Ártatlanságra ítélve-t. A megelőző évtizedből Pakula nevéhez fűződik egy különös thrillerváltozat, a paranoiathriller két klasszikusa. Mindkettő közvetlenül kapcsolódik a Watergate-botrányhoz, tágabban az amerikaiak politikai intézményeikbe vetett hitének teljes elvesztéséhez (a mából visszatekintve szinte hihetetlen, hogy erre a tengerentúlon Vietnámig, a Stonewall-lázadásokig, Nixonig és a Watergate-ig kellett várni).
Mindkét akkori Pakula-filmben átláthatatlan és kiismerhetetlen, a politikai és – ami itt már ugyanaz – gazdasági vezetés legfelsőbb szintjeire vezető összeesküvésbe gabalyodnak az újságíró főhősök, de nagy különbség mutatkozik a befejezésekben. Az első film, A Parallax-terv sötét és kiábrándult. A másodikban, Az elnök embereiben győz az igazság. Ez a kétféle lezárás korszakhatárt jelöl Hollywoodban: a kritikus szellemű Hollywoodi Reneszánsz végét és a hagyományos formákhoz, így a happy endhez visszatérő új-hollywoodi időszak kezdetét.
Vagyis Pakula érzékeny volt arra, hogyan változik a közhangulat, milyen típusú történetekre fogékony a közönség. Ez tükröződik az Ártatlanságra ítélve történetében is. Az 1990-ben bemutatott film ugyanis paranoiathrillernek indul, amelyben a városi ügyészség nagymenő munkatársát saját kollégájának meggyilkolásával vádolják meg. Az a jogi és igazságügyi rendszer fordul ellene, amelynek képviseletére, szabályainak betartatására feltette a karrierjét, szakmai sikereire pedig dölyfösen büszke volt. Aztán megváltozik az események dramaturgiája.
A közösség kritikája helyett az egyén – meglehetősen felszínes – pszichológiai vizsgálata zajlik, illeszkedve a reagani, neoliberális kapitalizmus hazug egyéniségkultuszához, aminek lényege, hogy a tiéd a nagy lehetőség, de a hiba is benned van. Már nem paranoiathrillert nézünk, hanem pszichothrillert.
Többé-kevésbé azóta is ez a legdivatosabb thrillerféle. Nem lépett a helyébe népszerűbb alműfaj, noha például az eredeti Ártatlanságra ítélve főszereplője, Harrison Ford becsülettel végigpróbálta a többi thrillervariációt is, a „menekülő férfi” történetétől (A szökevény) rendőrthrillerig (Férfias játékok), az akciódúsabbaktól (Az elnök különgépe) a férfimelodrámába forduló változatokig (Az ördög maga, újra Pakula rendezésében).
Nem ezekből készült most sorozat, hanem az Ártatlanságra ítélve tárgyalótermi krimit pszichothrillerrel ötvöző történetéből. Az alapot Pakula filmje mellett Scott Turow eredeti regénye adja. Turow chicagói ügyvéd volt, maga is dolgozott a városi ügyészségen, majd visszatért fiatalkori szenvedélyéhez, az íráshoz, és sikerrel nyergelt át az akkoriban amúgy is jól futó jogi thrillerregényekre (a kilencvenes években John Grisham bestsellereiből is sorra készültek a hollywoodi filmadaptációk).
Hogyan dolgozza fel Turow regényét, illetve miként formálja át a Pakula-filmet az Apple TV+ sorozatának stábja, az élen David E. Kelley vezető íróval?
Nos, élvezetesen és profin, de összességében nem elég invenciózusan ahhoz, hogy a film nézőinek a sorozat sok újdonságot nyújton. Hogy csak a legfontosabbat említsük: az alkotók megtartották rokonszenvesnek a férfihőst, sőt Jake Gyllenhaal Rustyjáról még nehezebb is elhinni, hogy megölte a szeretőjét, aki ráadásul tőle várt gyereket.
(Továbbá az átlagos jogtudorokhoz képest valószínűtlenül izmos is, ami talán azzal magyarázható, hogy ugyanekkor forgatta az Országúti diszkót.)
Az új Ártatlanságra ítélve írói, ahogy az a filmek sorozattá bővítésének új gyakorlatában szokás, felnagyítják a korábbi mellékszerepeket. Kelley és csapata megkísérli kidolgozni Rusty feleségének és két gyerekének jellemét, valamint legfőbb ellenlábassá léptetik elő a vádat képviselő helyettes ügyészt, Tommy Moltót, aki a filmben jelentéktelen epizodista volt. Őt Peter Sarsgaard játssza, akivel köztudomásúlag minden produkció jól jár, ahová zavart, enigmatikus, depressziós és enyhén vagy erősen pszichotikus férfifigurára van szükség. Öröm nézni, ahogy a folyton másodhegedűs szerepre kényszerített Molto frusztráltan nekimegy Rustynak, és keserűen ironikus, hogy ennek a halvérű jogásznak éppen a most az egyszer felcsapó indulatai okozzák a vesztét.
Barbara, a feleség nála is fontosabb karakter. Meg kell értenünk, hogyan és miért képes kitartani Rusty mellett úgy, hogy nemcsak a félrelépését kell feldolgoznia, de azt is, hogy minden jel szerint a férje gyilkossá vált. Ruth Negga, aki a netflixes A látszat árában is meggyőzően alakította a mindennapi titkolózásban az összeomlás határára kerülő asszonyt, meglehetősen visszafogott marad Barbaraként. Inkább befelé fordítja a karakterben munkáló csalódást és feszültséget, emiatt a szerepe kevésbé látványos, viszont árnyaltabb, mint a filmváltozatban. A meggyilkolt ügyvédnő, Carolyn pedig csak emlékképekben jelenik meg, inkább képzeletbeli alak, mint valóságos személyiség. Így az őt alakító, mostanában amerikai szerepek sorát elvállaló Renate Reinsve – a nagyszerű, norvég A világ legrosszabb embere főszereplője – sem tud sokat mutatni.
Az Ártatlanságra ítélve alkotói a Carolyn és Rusty házasságtörő románcára visszapillantó képsorokkal és más, egy-egy szereplőhöz kötődő emlék- és képzelgésjelenetekkel igyekeznek saját stílust adni a sorozatnak.
Különösebben eredeti vagy markáns formaalkotási törekvésekre azért ne számítsunk, vizuális értelemben jottányit sem mozdulunk a mai sorozatok színvonalasan unalmas középmezőnyétől.
Ám végül, éppen a július végén bemutatott, befejező részben, megjelenik a történet megújításának igénye is. Erről csak szőrmentén beszélhetünk, mert elárulnánk a meglepetéseket, holott attól még a harmincöt éves filmeredeti esetében is tartózkodnánk. Aki nem látta, Pakula filmjével kezdje az ismerkedést, vagy Turow magyarul is több kiadásban megjelent, antikváriumban fillérekért beszerezhető regényével.
A cikk elején azért is hangsúlyoztuk Pakula paranoiathrillereinek jelentőségét, mert azok is egy válságkorszak termékei, és úgy fest, hogy az Ártatlanságra ítélve új változata ugyancsak egy krízishez kapcsolódik.
Sötétebb a végkövetkeztetés, mint az eredeti változatban, és ez az írói ötlet egy Jake Gyllenhaal-os streamingsorozatban mégiscsak megérdemel némi elismerést.
Ártatlanságra ítélve (Presumed Innocent), 2024, 8 epizód. Elérhető az Apple TV+ streamingoldalon. 24.hu: 6,5/10.
