Kultúra

2,8 milliárdból készül a honvédség által is támogatott Operation Sámán

Hujber Balázs
Dyga Zsombor, az Operation Sámán rendezője
Hujber Balázs
Dyga Zsombor, az Operation Sámán rendezője
A S.E.R.E.G. után újabb méregdrága alkotással népszerűsítik a katonaságot, az Operation Sámán jövőre kerülhet mozikba.

Jövőre debütálhat a mozikban az Operation Sámán munkacímű, a Honvédelmi Minisztérium szakmai támogatásával készülő magyar akciófilm, amelynek a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága 1,7 milliárd forint támogatást szavazott meg, emellett egyedi kormányhatározat alapján további 1,067 milliárd forint támogatásban is részesül a projekt – derült ki az NFI közleményéből. A harminc százalékos adókedvezménnyel együtt 3,5 milliárd fölé nőhet a közvetett támogatás teljes összege.

A film az Aranyéletet és a Köntörfalakat is jegyző Dyga Zsombor rendezésében, Dobos Tamás operatőrrel, Lajos Tamás producer irányításával készül. Operatőre Dobos Tamás, vágója Barsi Béla és Hack Júlia, látványtervezője Hujber Balázs, jelmeztervezője Donkó László. A forgatás augusztus elején kezdődik, főként magyarországi helyszíneken, és a tervek szerint 2025 őszén láthatja a hazai mozik közönsége.

A hivatalos szinopszis szerint „a film bemutatja, amint a Magyar Honvédség több mint 500 embert, köztük majdnem 200 gyermeket kiszabadít egy ostromlott nagyvárosból.”

Filmünk a valóságból inspirálódva fiktív azaz kitalált, játékfilmes elemekkel színezi azt, és a cselekmény középpontjába egy magyar orvosnőt helyez. A történet során párhuzamosan fut és összefonódik a magyar katonák önfeláldozó küzdelmének szála a háborús városból kijutni próbálók elkeseredett menekülésével. A fináléban az apokalipszisbe süllyedő repülőtéren nincs már törvény, nincs rend – a magyar katonák kitartása, hősiessége és embersége dönt életről és halálról

– árulta el az alkotócsapat a készülő film cselekményéről.

Bár a közlemény nem konkretizálja a valós alapokat, lapunk márciusban arról értesült, hogy az NFI a Honvédelmi Minisztérium támogatásával a 2001-es kabuli mentőakcióról készít filmet, amely során a magyar honvédség 540 embert, köztük 180 gyereket hozott ki az afgán fővárosból. Lajos Tamár producer akkor nem kívánt a kérdéseinkre válaszolni, ám a Honvédelmi Minisztérium elárulta, hogy az idén bemutatandó katonás sorozathoz, a S.E.R.E.G.-hez hasonlóan itt is szakmai tanácsadást nyújtottak.

Kapcsolódó
Operation Sámán: akciófilm készülhet a magyar katonák kabuli mentőakciójáról
Beszéltünk a producerrel, Lajos Tamással, illetve a filmet tanácsadással segítő Honvédelmi Minisztériummal is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik