Nehéz elképzelni, hogy egy igazán jó sorozat kezdődhet ezekkel a sorokkal:
Mire valók a napok? A napokban élünk. Ők jönnek, és keltenek fel minket újra és újra. Bennük vagyunk boldogok. Hol élnénk, ha nem a napokban?
De hát hogy is lehetne költőibben indítani az Egy nap című Netflix-sorozatot, mint egy semmitmondó, csöpögős Philip Larkin-idézettel, ami véletlenül épp a napokról szól? Nem, egy igazán jó sorozat valóban nem kezdődne így, cserébe ez a felütés remekül előrevetíti a gagyi műanyag érzést, amit az ember a teljes sorozat alatt hiába próbál lerázni.
Pedig ez a sorozat akár nagyon jó is lehetne, receptre legalábbis majdnem tökéletes: végy egy világszerte nagy sikernek örvendő romantikus könyvet, tegyél bele nem túl ismert, de tehetséges, feltörekvő színészeket, jó sok vagány zenét, és voilá. A barátság és szerelem között őrlődő pár története nem tartogat nagy fordulatokat (talán csak egyet, de azt inkább nem spoilerezzük el), cserébe kellemesen csordogál, és ha az ember nyitott az ilyesmire, tizennégy részen át izgulhat, hogy végül egymás mellett kötnek-e ki a főszereplők.
Az Edinburgh-i Egyetem diplomaosztó bulija után Emma Morley (Ambika Mod) és Dexter Mayhew (Leo Woodall) egy ágyban kötnek ki. Valószínűtlen páros az övék: Emma középosztálybeli stréber, ötös bizonyítvánnyal és hatalmas álmokkal. Dexter gazdag, sármos és ambíciói a nyári szünetben tervezett utazgatásokig tartanak. Az egyéjszakás kalandnak induló este azonban váratlan fordulatot vesz: a kaland elmarad, inkább reggelig beszélgetnek. „A dumálás a legszexibb dolog” – állítja Emma. „Szerintem a szex jobb, de oké, dumáljunk” – hagyja rá Dexter, és véletlenül életre szóló barátságot kötnek.
Leo Woodall a Fehér Lótusz második évadával került fel a filmes térképre, Tom Hollander elsőre laza sármőrnek tűnő, majd rövid úton a sorozat leghátborzongatóbb karakterévé váló „unokaöccseként”. Ambika Mod is feltűnt már kisebb szerepekben, például az Ez most fájni fog című BBC-sorozat rezidens orvosaként. Főszerepet mindketten most kaptak először, és bár mindketten beleadnak apait-anyait, talán kicsit még korai volt.
A legrosszabb dolog, ami egy romantikus filmmel vagy sorozattal történhet, hogy a főszereplő páros között nincs meg az úgynevezett kémia, az Egy nap főszereplői között pedig nemhogy kémia nincs, de eleinte azt is nehéz elhinni, hogy kedvelik egymást.
Ezt a frappáns szerkezetet a sorozat alapjául szolgáló, azonos címmel megjelent, 2009-es könyvben találta ki David Nicholls, aki ugyan írt azóta két másik könyvet és számos forgatókönyvet – például a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült Patrick Melrose sorozatét –, a világszerte nagysikerű, negyven nyelvre lefordított Egy naptól mégsem tud szabadulni: a sorozatban kreatív producerként vett részt. Nicholls elmondása szerint kifejezetten kerülni szerette volna az első csók, első randi, veszekedések, kibékülések menetrendet, inkább választott egy napot, július tizenötödikét, és úgy döntött, minden évben csak azt mutatja meg, ami ebben a 24 órában történik Emmával és Dexterrel. A többi 364 nap történéseit az olvasónak vagy nézőnek kell összeraknia.
A nagy pillanatoknak így legtöbbször nem vagyunk tanúi, épphogy csak említéseket, utalásokat hallunk ezekről. Inkább csak hangulatokat, két sebesen haladó életút pillanatképeit látjuk. Egyszerű és emberi dolgokat; egy fűben ülve töltött délutánt vagy egy átbulizott éjszaka utáni másnapot. Előfordul, hogy Emma és Dexter épp nem is találkoznak aznap, csak leveleket váltanak (a kapcsolatuk elején még a nyolcvanas években járunk), vagy telefonon érik utol egymást. Lehetséges, hogy Nicholls a történetírás nehezét igyekezett ezzel a különös szerkezettel megspórolni, a végeredmény mindenesetre működik.
Nem véletlenül készült már korábban is egy feldolgozás a bestseller regényből, 2011-ben Anne Hathaway és Jim Sturgess alakították a főszerepet a finoman szólva is felejthető próbálkozásban – mondjuk nekik legalább el lehetett hinni, hogy a karakterek tényleg vonzódnak egymáshoz, cserébe Hathaway teljes tévút volt Emma szerepére, mert egy otromba szemüveg nem bizonyult elégnek, hogy a színésznő átlagosnak és esetlennek hasson. A Netflix most becsatlakozott a nemrég megjelent filmeket sorozatként újragondoló trendbe (ez történt például a Fargóval vagy a Mr. és Mrs. Smith-szel és ez történik épp a Harry Potterrel is), az Egy napnak pedig kifejezetten jót tett ez a formátum. A filmben összemosódó időugrások itt szépen epizódokra oszlanak: minden részben a következő év július tizenötödikét látjuk.
Nicholls, aki már a 2011-es film forgatókönyvének készítésében is részt vett, így vélekedett a sorozatverzióról:
„A forma a nagy különbség. A könyv megjelenésének idejében még nem létezett ez a szerkezet. A filmben a fejezetek, a napok olyan történetszálakká válnak, amelyek egy nagyobb ív részét képezik: szemek a láncban. A sorozatban minden fejezet, minden nap önmagában egy történet, van eleje, közepe és vége. Sokszor saját stílusa és hangvétele van a részeknek: romantikus vígjáték, sötétebb dráma, bohózat. Ez óriási szabadság a forgatókönyvírók számára.”
Szerencsére azért minden évben történik valami az ominózus napon, főleg, mert egy idő után maguk a szereplők is évfordulóként tekintenek rá, az epizódok viszont sokszor a maguk harminc–negyven percével is unalmassá válnak. Az elillanó évek változó zenei világát illusztrálni hivatott, és általában jól eltalált betétdalok először szórakoztatók, később viszont kifejezetten idegesítők: minden részben akadnak hosszú percekig tartó zenés jelenetek, az embernek néha az a furcsa érzése támad, hogy valami nosztalgikus zenetévé adást néz.
Amikor nem videóklipek töltik ki az időt, akkor sem rózsás a helyzet: sok az unalmas vagy kellemetlenül papírszagú párbeszéd, kiszámítható fordulat, a szerelmi szálak pedig következetesen hihetetlenek maradnak. Mármint, hogy egytől egyig minden esetben nehéz elhinni a különböző karakterek közötti vonzalmat.
A sorozat nézése közben egy valami hamar egyértelművé válik: a könyv valószínűleg tényleg nagyon jó. Dexter és Emma újra és újra egymásra találása egy nagyon emberi történet a fiatal korban szerzett és egész életen át megőrzött barátságokról.
A minisorozat hosszabb időtartama teret biztosít a főszereplőknek a fokozatos fejlődésére, és bár az életszerű nehézségek után kicsit túlságosan tanmeseszerűvé válik a kitartó, ambiciózus és okos Emma fel-, és a lusta, de hírességre meg pénzre hajtó Dexter leívelő életpályája, azért sokszor jó nézni őket. Emma a fiatalság világmegváltó álmait szépen lassan a realitásra cseréli, de kitartóan keresi a helyét a világban, amihez végtelenül szeretne hozzátenni valamit. Előbb tanárnő lesz, majd az írói pályával is megpróbálkozik. Dexter gyorsan és könnyen szerez magának hírnevet tévés műsorvezetőként, hogy aztán az elillanó sztárság után sok zsákutcával, nagyon lassan végre megtalálja magát (David Nicholls, úgy tűnik, valamiért nagyon utálja a tévés műsorvezetőket, a sorozatban ugyanis ez kizárólag az ostoba, nagyképű emberek olcsó és rosszindulatú hivatásaként tűnik fel, a tévé itt tulajdonképpen maga a fertő, az pedig még csak fel sem merül, hogy Dexter úgy találjon értelmes és kiteljesítő munkát, hogy a szakmán belül marad).
Legyen bármilyen különböző a két életút, Emma és Dexter kitartóan kísérik végig egymást a nagybetűs életen, ez a hosszú barátság pedig már önmagában is tökéletes romantikusfilm-alapanyag. Nem is lenne baj, hogy ismét nekifutottak a feldolgozásnak, ha az időben ugrándozás izgalmas megoldásánál kicsit többet is fel tudna mutatni a sorozat.
Ilyen formában viszont, akinek van ennyi ideje, valószínűleg jobban jár, ha inkább a könyvet veszi a kezébe.
Egy nap, 2024, Netflix. 24.hu: 5/10
