A New Yorker 2019-ben írt portréja találóan mutat rá Adam Driver ikonná válásának különleges jellegére. A lap a Variety által pedzegetett, 2010-es évek elején látványossá váló folyamatot emlegette, amelyet a „férfi főszereplők krízisének” nevezett. A Brad Pitt-George Clooney-Tom Cruise nevével fémjelzett férfi szupersztárok generációja kiöregedőben volt, nagy szükség volt az olyan fiatalabb színészekre, akik kirobbanthatatlanul az első helyeken szerepelnek, ha egy rendezőnek megbízható és tehetséges húzónév kell a filmjéhez. Ekkor emelkedett ki egy újabb generáció többféle típusú férfikarakterrel: a szomorú tekintetű hősök (Ryan Gosling, Jake Gyllenhaal), az izomkolosszusok (Dwayne Johnson, Channing Tatum), a vicces szépfiúk, ismertebb nevükön a Chrisek (Pratt, Evans, Hemsworth, Pine). Driver semmilyen szempontból nem illett bele ebbe a mintába, tagbaszakadt termetével, különleges arcával és merész szerepvállalásaival mégis az a színész lett, akiért már negyvenéves kora előtt sorban álltak a legnagyobb rendezők.
Sem a fizikuma, sem a beszédritmusa nem volt hétköznapi, mégis elemi volt. Nem érezted azt, hogy ő most előad, hogy mesterkélt. Úgy tűnt, mintha egy másik univerzumból származna
– mondta róla Steven Soderbergh, aki épp emiatt választotta a színészt a 2017-ben bemutatott Logan Lucky főszerepére. Az Oscar-díjas rendező tökéletesen foglalta össze, miért vonzza Driver különleges karizmája a rendezőket és a nézőket egyaránt.
Egyszer már elindult Hollywood felé, csak lerobbant a kocsija, így inkább katona lett
Driver az indianai Mishawakában nőtt fel, fiatalon – azon kívül, hogy kóristafiú volt – nem mutatott sok érdeklődést az előadóművészetek iránt. Shakespeare helyett sokkal jobban érdekelte a balhé: egy interjúban elárulta, nagy lázadó volt, aki gyújtogatott és állandóan bajba került. Sőt, barátaival a Harcosok klubja mintájára verekedős társaságot alapítottak, ahol ugyan nem voltak vérre menő harcok, de sokat múlatták az időt azzal, hogy Tyler Durdennek képzelték magukat. A színjátszással a középiskolai drámakörben ismerkedett meg, ahol örömmel játszott, már ha éppen nem volt szobafogságban vagy büntetésben.
A középiskolából kiszabadulva hirtelen felindulásból jelentkezett is a legpatinásabb New York-i színészképzőbe, a Juilliardra, ahová nem vették fel, ám ez sem szegte kedvét, úgy gondolta, más utak is vezethetnek a főszerepek felé: fogta az összes spórolt pénzét, autóba pattant, hogy Los Angelesbe autózzon, és ott legyen világsztár. Texasig jutott, ahol lerobbant a kocsija, és majdnem minden pénzét a javításra kellett költenie, végül Santa Barbaráig autózva jött rá, hogy ideje lenne feladnia ezt az álmát – legalábbis egy időre. Óriási csalódás volt számára, hogy egy héttel a beharangozott lelépése után ismét otthon volt, és szülei házában kellett meghúznia magát. Több interjúban is azt hangoztatta,
Nem várt események hozták el számára a motivációt: míg az Egyesült Államok polgárai megrendülten gyászolták az áldozatokat, az akkor tizenhét éves Driverben felbuzgott a patriotizmus és a tettvágy, így, mikor először akadt a kezébe a tengerészgyalogság szórólapja, gondolkodás nélkül jelentkezett. A hadseregben egy egészen újfajta világot ismert meg, olyat, amely addig ismeretlen volt a számára: szigorú napirendet és szabályokat, valamint bajtársiasságot és mindenekelőtt közösséget. Az egyik hadgyakorlat közben kis híján meghalt a társaival együtt, amikor a rendkívül veszélyes vegyi fegyvernek számító fehér foszforral gyakorlatoztak. Egy hiba miatt rossz helyen terjedt szét a mérgező anyag, és csak a nagy szélnek köszönhették, hogy nem történt katasztrófa. Végül nemcsak élete egyik nagy szerencséje, de legnagyobb csalódása is a hadsereghez köthető: csupán néhány hónappal azelőtt, hogy a Közel-Keletre küldték volna, egy biciklis baleset miatt elmozdult a szegycsontja, így alkalmatlanná vált a katonai szolgálatra.
Nem nehéz elképzelni, hogy a hadseregben eltöltött majdnem három év után mekkora csalódás visszatérni a civil életbe egy olyan fiatal veterán számára, akiben buzog a tettvágy. Driver többször nyíltan beszélt róla, hogy élete legrosszabb időszaka volt ez, teljes céltalanság lett rajta úrrá, ahogy szülei lakásában élve hol telemarketingesként, hol porszívóárusként próbálta összekaparni a lakbérre valót. Ekkor tért vissza régi álmához: egy évig tanult színészetet az indianapolisi egyetemen, majd újabb kísérletet tett a Juilliardon. Ezúttal viszont fel is vették.
A színiiskola az előadóművészet gyakorlása mellett azért is nyűgözte le, mert a hadseregre emlékeztette: emberek kis csoportja próbál egy olyan küldetést teljesíteni, amely túlmutat rajtuk. „Nem egyénekről szól, hanem az együttműködésről. Tisztában kell lenned a saját szerepeddel” – mesélte egy interjúban. De más erényeket is átmenekített a hadseregből, az ott átélt nehézségek nemcsak magabiztosságot adtak neki, de egész más megvilágításba helyezték számára a világot: a „bármire képes vagy” nem csupán üres bölcsesség volt a tengerészgyalogosok között, hanem életfilozófia. Egyúttal azonban a katonás vehemenciát is hozta magával, saját bevallása szerint többször megríkatta csoporttársait a katonás hevessége miatt. És bár úgy érezte, végre ismét a helyén van, bűntudat is gyötörte.
Úgy éreztem, hogy mindenki, akit a katonaság alatt megszerettem, épp az életét teszi kockára, miközben én egy kényelmes művészeti iskolában beszélgetek az érzéseimről. Nem volt ezzel baj, de bűntudatom volt.
Diplomás színészként hamar betagozódott a New York-i művészvilágba. Színházban játszott, majd jöttek az apróbb tévés szerepek és a még apróbb szerepek nagy filmekben: néhány perces filmes debütálása rögtön Clint Eastwood J. Edgar – Az FBI embere című életrajzi drámájában volt, de Steven Spielberg Lincolnjában is feltűnt pár másodpercre távírászként. Ekkortájt kereste Lena Dunham a Csajok című sorozatához a szereplőit, többek közt a főhősnő enyhén szólva is bizarr, szexmániás partnerét alakító színészt is.
A lehetőség kis híján elsikkadt: Adam Sackler karaktere eredetileg csak a pilotepizódban szerepelt volna, ráadásul Driver el sem akart menni a meghallgatásra, mondván, nincsen kedve újabb tévés szerepekhez, az ügynökeinek kellett rábeszélniük, hogy jelenjen meg a meghallgatáson.
A Csajok nagyban hozzájárult, hogy a furcsa arcú, láthatóan semmilyen bizarr jelenettől nem ódzkodó, mégis érzékeny alakítást hozó Driverre felfigyeljen a világ – pontosabban először a New York-i indieszcéna. Sorra vállalt szerepeket az olyan kis költségvetésű függetlenfilmekben, mint a Bluebird, a What If (The F Word) vagy a Gayby, miközben a Dühöngő ifjúság off-Broadway-feldolgozásában olyan átütő erővel alakította Cliffet, hogy megkapta a legjobb férfi alakításért járó Lucillle Lortel-díjat, amely a Tony-elismerések off-Broadway-változatának felel meg. Közben sorra jöttek az egyre nevesebb rendezők: Noah Baumbachhal a Frances Ha-val kezdődött az azóta is gyümölcsöző közös munka, de a Coen testvérek is szerepet adtak neki a Llewyn Davis világában.
A Hungry Heartsban egy édesapát játszott, aki gyógyszerellenes feleségétől próbálja megmenteni közös gyermeküket, alakítását Velencében 2014-ben a legjobb színésznek járó Volpi Kupával ismerték el. Driver ekkor még mindig viszonylag kis filmekben alakított nagyot, pedig a zsebében már ott volt az a szerep, amellyel később mindenki megismerte a nevét.
Kylo Renre volt a legnehezebb igent mondani
Star Wars-szerepet kapni, pláne az új trilógia főgonoszáét sorsdöntő pont egy színész karrierjében. Mikor kiderült, hogy újabb trilógiával élesztik fel a Star Wars-tüzet, kis túlzással minden A-listás színészt meghallgattak különböző szerepekre. Driver ekkor még nem számított annak, mégis ő kapta Kylo Ren szerepét. Megfontoltságát jól mutatja, hogy nem vágta azonnal hanyatt magát a hírtől, hanem később bevallottan úgy emlékezett meg a döntésről, mint, amire „nehéz volt igent mondani.”
Csak azért, mert valamit remakelni lehet, újra el lehet merülni egy univerzumban, az még nem jelenti azt, hogy meg is kell tenni. Láttam már sok olyan nagy költségvetésű filmet, amelyben egy karaktert feláldoznak a látvány oltárán, ráadásul fogalmam sem volt, mire számítsak, milyen lesz a forgatókönyv. J. J. Abrams azonban rögtön a karakterről és a sztoriról kezdett mesélni, mindkettő nagyon szuper volt. De még ekkor is kételyek voltak bennem. Felérek én ehhez? A filmek nagy rajongója vagyok. Semmi esetre sem akartam elrontani. Úgy tűnt, hogy pont ez a félelem a tökéletes ok arra, hogy vállaljam
– vallott egy interjúban a dilemmáról. Végül három részen át alakította Han Solo és Leia sötét útra tévedt fiát visszavonhatatlanul meghozva számára a világhírnevet. Az új trilógia kapott hideget-meleget – nagyobb arányban talán az előbbit –, és Drivernek is meglehetősen szélsőséges véleményekkel kellett szembesülnie. Alakítására nem volt panasz, sőt, a kritikusok szinte egyöntetűen dicsérték a színészt, az univerzum egyik legkomplexebb antagonistájának nevezve Rent. Talán egy franchise-nak sincsen olyan harcias és fanyalgásra hajlamos rajongóközössége, mint a Star Warsnak, így egy egészen új típusú főgonoszt érthető módon sokan hisztérikusan fogadtak. Az Emo Kylo Ren-tweetek hihetetlenül nagyot mentek akkoriban azok körében, akik csak egy Darth Vader-féle tekintélyes és félelmetes főgonoszt tudnak elképzelni egy durcás, hisztis és lelkizős antagonista helyett. E cikknek nem célja, hogy igazságot tegyen Kylo Ren-témában, az azonban kétségtelen, hogy Driver rendkívül jól járt a Star Warsszal, azóta ugyanis tényleg azzal dolgozik, akivel csak akar.
Állítása szerint nem volt tudatos az, hogy az indie-filmekből átmenjen a mainstreambe, egyszerűen csak a „legjobbakkal akartam dolgozni.” Ez össze is jött: ha sok Star Wars-rajongót nem is, korunk legnagyobb rendezőit meggyőzte arról, hogy amennyire atipikus macsó, tehetsége és karizmája megvan ahhoz, hogy bármit eljátsszon. Driver mindössze néhány év alatt őrületes tempóban állt össze a legnagyobb nevekkel: Martin Scorsese Némaságáért húsz kilót fogyott – élete legnehezebb szerepének nevezte a jezsuita szerzetes karakterét –, Jim Jarmusch kedvéért buszvezető költőnek állt (Paterson), Spike Lee zsidóként építette be a Klu-Klux-Klanba (Csuklyások – BlacKkKlansman), Soderbergh Logan Luckyjában testhezálló feladatként veteránt játszhatott, Baumbach Házassági története pedig a második Oscar-jelölést is elhozta számára a Csuklyások után.
2021-ben úgy tűnhetett, hogy Driver tematikus Ridley Scott-évet tart, a járványhelyzet miatt ugyanis ekkora torlódott fel két filmjének a bemutatója is, ám sem A Gucci-ház, sem Az utolsó párbaj nem aratott túl nagy sikert a kritikusoknál. Közben olyan, fősodron kívüli alkotásokban is szerepelt, mint Leos Carax Annette-je, vagy egy újabb Baumbach-film, a Fehér zaj. És mikor azt hihetnénk, ki lehet számítani Driver filmválasztásait – jó érzékkel lavíroz a művészfilmek és a blockbusterek közt – még egy dínós lövöldözést is elvállalt (65) elsősorban azért, mert kisfia különösen nagy érdeklődést mutat a dinoszauruszok iránt, meg hát ki ne akarna lézerrel nekimenni egy T-Rexnek?
Az idei év még tartogat egy Driver-filmet: úgy fest, hogy a színész az utóbbi időben az olasz legendákra szakosodott: ezúttal Enzo Ferrarit játszotta el a Ferrariban, Michael Mann filmje december végén éri el a magyar mozikat. Driver láthatóan nem viccelt, mikor azt nyilatkozta, a legjobbakkal akart együtt dolgozni, és ezen a képzeletbeli listán nemsokára egy újabb óriást pipálhat ki: ő játssza majd Cézárt Francis Ford Coppola sztárokkal telezsúfolt gigaprojektjében, a Megalopolisban.
Ha már katona nem lehet, elhozza nekik a színházat
És míg menetrendszerűen legalább évi három-négy filmmel van kibélelve a naptárja, annak a szerelemprojektjének sem fordít hátat, amelyet akkori barátnőjével – egykori csoporttársa, Joanne Tucker ma már a felesége – még a Juilliardon töltött évei alatt alapított, és amelyben két szenvedélyét ötvözi: a hadsereget és a színjátszást. Az Arts in the Armed Forces (AITAF) nonprofit szervezettel az a küldetése, hogy szórakoztatást kínáljon a katonáknak, hogy a színház és a katonaság közti falat ledöntse, mert Driver úgy vélte, a hadsereg tagjai számára csupán ócska szórakoztatás érhető el, nem valódi művészetet. Az AITAF csupa olyan ingyenes előadást szervez a számukra, ahol kortárs amerikai színdarabokat adnak elő ismert színészek – ismét nem túlzás azt állítani, hogy Driver kezdeményezéséhez fél Hollywood csatlakozott. Olvasott már fel Laura Linney, Susan Sarandon, F. Murray Abrahams, Jake Gyllenhaal, Lawrence Fishbourne és Tom Hanks is.
A társadalmi felelősségvállalás és a remek szerepek mellett tovább növeli Driver népszerűségét, hogy láthatóan egyáltalán nem veszi komolyan magát: a manapság jófejfaktorságnak tartott Saturday Night Live-műsorvezetést is kipipálhatja, ahol ráadásul épp az Emo Kylo Ren-híveknek mutatott középső ujjat azzal, hogy kifigurázta a karaktert, de simán felhívja a láthatóan örök Adam Driver-mámorban úszó John Olivert is, hogy elküldje a fenébe.
Amellett tehát, hogy munkáját és a hadsereghez fűződő viszonyát halálosan komolyan veszi, önmagát távolról sem, ráadásul sztárallűrmentes karaktere miatt meglepően emberinek tűnik. Bevallottan nem használ közösségi médiát – csak az AITAF népszerűsítésére –, New Yorkban élve két évig sikerült eltitkolnia, hogy feleségével megszületett első gyerekük, ráadásul hisztérikusan retteg attól, hogy magát kell néznie. Egy rádiófelvételről, ahol a Házassági ajánlatban az általa énekelt dalt akarták lejátszani, ki is viharzott, a filmpremierjein pedig rendre kisurran a terem elsötétítése után, majd a vége előtt nem sokkal visszatér.
Látom az összes hibámat. Azokat a dolgokat, amiken változtatnék, de nem tudok, mert örökké benne lesznek
– magyarázta egy interjúban. Az újságírók kérdéseire is szimpatikusan zsigeri válaszokat tud adni: mikor egyszer arról kérdezték, kit tart a saját hősének, annyit felelt: most épp az uvaldei iskola lövöldözésben meghalt gyerekek szüleit, mivel épp a világ legnagyobb próbatételén mennek át. Néhány nappal ezelőtt egy lengyelországi filmfesztiválon küldött el a fenébe egy kritikust, aki a Ferrari autóbalesetes jeleneteinek silányságáról kérdezte a színészt meglehetősen provokatív módon.
Driver távolról sem az a skatulyából kihúzott szoborszerű szupersztár, akiből minden generációban akad egy-kettő. A már említett New Yorker-cikk például a Jack Nicholson-féle, sokkal izgalmasabb típushoz hasonlítja, akik inkább merész szerepvállalásaikkal és mindenekelőtt alakításaikkal akarnak kitűnni. Driver ráadásul alig másfél évtizede van a pályán, és negyvenéves koráig elérte, hogy a legnagyobbak egyenek a tenyeréből. Mi lett volna, ha nem robban le a kocsija Texasban?
