2020 tavaszán derült ki, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) a budapesti Palotanegyed egykor a Magyar Rádiónak otthont adó tömbjébe költözik, és annak nagymértékű átépítésével alakítja majd ki az új kampuszát.
A következő év tavaszán felröppent hírek szerint az épületeknek 2027-re már nyitva kellene állnia a diákok előtt, sőt, a PPKE fejlesztési főigazgatója, Becker Pál szájából akkor az is elhangzott, hogy ügyelnek, nehogy
véletlenül egy tájidegen, épületeiben és életében a városrészhez nem illő, attól mintegy zárványként elhatárolódó intézmény jöjjön létre.
A témában 2021 áprilisában írt cikkünkben végigvettük a terület épületeinek történetét, illetve próbáltuk megjósolni, hogy azok túlélhetnek-e – arra azonban nem számítottunk, amit az időközben kiírt tervpályázatnak köszönhetően már az év végén publikussá vált első látványterveken láttunk.
A KÖZTI és a Hamburg C Kft. közös munkáját nézve ugyanis egyértelművé vált, hogy az évtizedeken át stúdióknak, illetve a rádiózáshoz szükséges egyéb tereknek otthont adó épületek egy részét kiradírozzák, így a tömb a környező utcák felé mutatott arca teljesen átalakul, az eddigi zárványjelleg feloldását pedig a külsősök által is használható edzőterem, illetve a nyomokban zöldet is tartalmazó térkőtömeg köztérként való leendő hasznosítása adná.
Az átépítés, illetve az új, modern elemek bevonása önmagában persze nem lenne probléma, arról azonban szinte azonnal vita indult, hogy az eltűnő értékeket – így a rádió-, város- és zenetörténeti szempontból jelentős stúdiókat, vagy épp a Stúdiópalotaként emlegetett, védett Bródy Sándor utcai épület udvarán álló Pagodát, a magyar modern építészet egyik fontos teljesítményét – milyen módon lehetne megmenteni.
Minderre persze nem látszott igazi esély: a 24.hu információi szerint a stúdiók megtartása már az első pillanatban sem volt cél, és bár a Pagodát óvatosan szétszerelve máshol is fel lehet állítani, megőrzése azonban talán mégiscsak az eredeti helyén lenne célszerű – úgy, ahogyan azt a Finta Studio, az Abud, a Garten Studio és a Zaha Hadid Architects közös tervpályázatában láthattuk:
Egy, a témában született újabb cikkünk kapcsán a Budapest Fejlesztési Központ kijelentette: a Nemzeti Múzeum mögötti területet „három történeti épület határozza meg, és fontos szempont volt, hogy a szocialista városépítés öröksége után a Pollack Mihály tér és a paloták kiszabaduljanak a túlzott beépítés fogságából. Az új épületegyüttestől kifejezetten szerénységet és alázatot várt el az építészeti tervpályázat és annak zsűrije azért, hogy azok ne akarjanak a XIX. századi épületeken felülkerekedni.”
Ez azonban végül nem teljesülhet, hiszen a Szentkirályi utcában a zártsorú beépítéssel született egyensúly biztosan megbomlik majd, az új épületek pedig burkolatuk az Esterházy-palotához hangolt színét leszámítva egyáltalán nem akarnak beolvadni a környezetükbe.
A BFK hozzátette:
- a Stúdiópalotának csak a védett homlokzatát, illetve az utcai szárnyát tartják meg, a belső traktus pedig biztosan eltűnik,
- a központi irodaépületbe olvasztott hidegháborús bunker falán álló Somogyi József-mű és más társművészeti alkotások azonban biztosan megmenekülnek, a tervezők pedig eldönthetik, hogy a kampusz más pontján állítják-e fel azokat, vagy az állam feladata lesz új helyet és kezelőt találni.
A rádió 2014-es kiköltözése óta gyakorlóhelyként, illetve felvételekhez használt terekről, valamint magáról a kormányzati kiemeléssel is meglökött projektről a közelmúltig semmi biztosat sem lehetett tudni – ezt a koronavírus-járvány csak részben indokolhatta –, 2022 nyarán pedig az is kiderült, hogy a leendő kampusz egy másik, ezzel a projekttel nem összefüggésben lévő része is megfeneklett: a 10,986 milliárd forintos keretből gazdálkodó egyetem ugyanis egy közbeszerzésen 25-27 milliárdos ajánlatokat kapott.
A Rádió-projekt a külvilág számára tetszhalott állapotba került, a háttérben azonban nyilvánvalóan gőzerővel folyt a tervezés.
A munkák folytatásáról október 26-án az Index számolt be, aminek az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, Lánszki Regő kijelentette: 2027 őszén valóban át akarják adni az új kampuszt, az időközben csiszolt tervek nyomán pedig jelentősen nő majd a zöldfelület, megújul az Esterházy- és Károlyi-palota, valamint az egyetemi negyed több utcája is.
Az államtitkár a cikkben 200 milliárdos költségekről beszélt, majd hozzátette: „az egykori Magyar Rádió egy szétszabdalt, túlépített, főleg a szocreál időszakban beépített zilált terület, aminek kihasználtsága kifejezetten alacsony, funkciójában pedig egyfajta zárvány.”
A megállapítások egy része nyilvánvalóan nem okozhat meglepetést, hiszen a kihasználtság kilenc évvel a rádiósok kiköltöztetése után nyilvánvalóan alacsony, a terület távolról sem az 1956-os forradalommal véget ért szocreál időszakban (akkor még csak kisebb átépítések, illetve a Szentkirályi út 25/b. alsó szintjei születtek meg) létrejött szétszabdaltsága és túlépítettsége pedig nyilvánvalóan a történeti beépítés jelentette korlátokból fakadt, hiszen a stúdiók értelemszerűen nem lóghattak ki az utcára, vagy épp nem kebelezhettek be egy újabb szomszédos lakóépületet.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a területet a projekt lezárása után teljesen megnyitják, „egyfajta funkcionális városközponttá” alakítva azt, hiszen a parkok, éttermek, illetve a pinceszinten lévő sportközpont a környékbeliek előtt is nyitva állnak majd, a változás pedig számokban is tetten érhető lesz: a beépítettség 62-ről 57,5 százalékra csökken, a zöldfelületi arány pedig 7-ről 20 százalékra nő majd.
Lánszki arra is felhívta a figyelmet, hogy
az Esterházy- és a Károlyi-palota már régóta használaton kívül áll és folyamatosan romlik az épületek állaga. Törekszünk arra, hogy az ilyen kincseket megmentsük és méltó funkciót adjunk nekik,
mintha a két palota számára az egyetlen lehetséges hasznosítási mód az lehetne, hogy egy oktatási intézmény részévé váljanak.
A cikkben a bontással és építéssel járó zajok, illetve megnövekedett forgalom ügye is szóba került, aminek kapcsán Lánszki megjegyezte: igyekeznek a bontást és a mélyépítési munkákat rövid idő alatt befejezni, és szeretnék, hogy ez minél kevesebb zajjal, illetve porral járjon, arra azonban nem tért ki, hogy ez a szimpla locsoláson, illetve lábujjhegyen járáson túl nem igazán csökkenthető effektíven.
Az egy éve formálódó építészeti törvény kapcsán a város egyik legnagyobb problémájára, a parkolás ügyére is kitért: az 57 ezer négyzetméteres kampuszhoz ezek szerint csupán negyven új parkolóhelyet, valamint 350 új kerékpártárolót kapcsolnak.
Az Indexnek a tervezést elnyert két építésziroda egyike, a KÖZTI tervezési igazgatója, Tima Zoltán is megszólalt, aki szerint a projekt tökéletesen illik a környéken kialakult oktatási épületek sorába – a Rádió egykori tömbjét egyik oldalról az ELTE Múzeum körúti kampusza, a másikról pedig a Károli Gáspár Református Egyetem és a Semmelweis Egyetem több karának otthona veszi körbe –, így valójában csak a már meglévő egyetemi negyedet teszik még teljesebbé.
Október 26-án a Közbeszerzési Értesítőben az Építési és Közlekedési Minisztérium közzétette azt a tendert, ami a bontási munkák elvégzésére keres vállalkozót. A hosszú leírásból kiderül, hogy a győztesnek nyolc épület teljes vagy részleges bontását kell majd elvégeznie, sőt, a részletek között azok kerekített alapterülete, valamint a bontott anyag becsült mennyisége is szerepel.
Ezzel biztossá vált, hogy az egykori Stúdiópalota bontására csak akkor kerül majd sor, ha a munkák a kivitelezési szakaszba lépnek, hiszen az utcai homlokzatot meg kell tartani, sőt, az is kiderült, hogy
Az eltűnő épületek, illetve épületrészek (történetüket korábban itt foglaltuk össze) ezek szerint a következők lesznek:
- a központi irodaépület teljes egésze, a kazánházzal, illetve a sarkába olvasztott, mindössze hat hét alatt épült, már említett bunkerrel (1952),
- a Bródy Sándor utca 5-7. alatti főépület, leszámítva az utca homlokzatot és traktust,
- az archívum, illetve a Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhely a Festetics-palota szomszédságában álló egykori otthona,
- a tömbbelsőben lévő, D/3 jelű, négyemeletes, lapostetős stúdiószárny,
- a Szentkirályi utca három épülete,
- a raktárként, gépházként, irodaként, illetve kiszolgáló épületként létezett D/8 jelű egység,
- az egykori garázssor,
- valamint a Pagoda,
aminek esetleges újjáépítéséről eddig még nem esett szó.
Az összesen 37 500 köbméternyi bontott anyagot eredményező munkák elvégzése mellett a győztes feladata lesz majd többek közt a földfelszín alatti olajtartályok feltárása és eltávolítása, az azbesztmentesítés, illetve a területen lévő mobil adótorony költöztetése is.
A területre annak 100 százalékos tulajdonosa, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a következő napon, október 27-én kérte a bontási engedélyt, a kormányhivatal ezt azonban mostanáig még nem adta meg.
Semmiféle jel nem mutat persze arra, hogy a hatóság piros lámpát mutatna a projektnek, így ez optimális esetben néhány nap múlva megtörténhet, sőt, idén jó eséllyel arra is fény derül majd, hogy ki nyerte a december 7-én záruló közbeszerzést. A munkák mindezek fényében legkorábban 2024 tavaszán, az idő jobbra fordultával indulhatnak el, annak ellenére, hogy a témában társadalmi, illetve széles szakmai egyeztetésre nem került sor.
A józanság civil hangja
A projektet ellenző építészek, várostervezők, illetve civil szervezetek véleménye közül a leginkább összeszedett a Perényi László építész által irányított Civilek a Palotanegyedért Egyesületé (CaPE), ami Facebook-oldalán múlt csütörtökön így értékelte a mostanra kialakult helyzetet:
Társadalmi egyeztetés, nyilvános hatástanulmányok, meglévő építési engedély nélkül kiírták a közbeszerzést mindennek a bontására! Nem túl etikus, nem túl keresztényi…
– utalva a tulajdonos Magyar Katolikus Püspöki Konferenciára.
A témában egy petíciót is indító szervezet rámutatott: az Index cikkében lévő 200 milliárdos összeg helyett Lázár János szeptemberben, a Nemzeti Múzeumban már 250 milliárdos összegről beszélt. Ez épp százzal több, mint amiről a miniszter egy 2022 októberében, Pikó András kerületi polgármesterrel való egyeztetésén szót ejtett, így a civil szervezet szerint számíthatunk arra is, hogy
Perényi László, illetve a szervezetet erősítő Márkus Ferenc építőmérnök szerint az átadási időpont biztosan nem lesz tartható, hiszen egyelőre épületek állnak a fejlesztési területen, a kampusz leendő épületeinek nincs építési engedélye, az egyeztetéseknek pedig még mindig semmi nyoma.
A két mérnök júniusban az Építészfórumon, Történelmi lehetőség Budapest központjának zöldítésére címmel mutatta be saját vitaindító koncepcióját, ami szerint az egykori palotakertek helyén most történelmi lehetőség adódna az újabb parkok, illetve zöldfelületek kialakítására, ezt pedig ideje úgy megtenni, hogy közben a megfelelő műszaki állapotú épületeket sem bontják el, hiszen ezzel nemcsak a modern, fenntartható építészet egyik alapelvét, a környezeti terhelés minimalizálását hagyják figyelmen kívül, de a közvagyont is túlzott mértékben égetik.
Kell a zöld
Perényi lapunknak arról is beszélt, hogy ha itt, illetve a hasonló projekteknél nem növelik még tovább a zöldterületi arányt, akkor a budapesti nyarakat néhány év múlva már biztosan egy jóval élhetetlenebb, forró katlanban kell töltenünk.
Szerinte egyértelmű, hogy az építészek, vagy épp a tulajdonos találkozott a nyáron publikált írásukkal, az abban foglalt javaslatokat azonban csak nyomokban adaptálták, hiszen az ideális az lenne, ha
A területet korábban átvenni vágyó Nemzeti Múzeum (ezt a változást 2016-ban egy kormányhatározat is jóváhagyta, de mégsem történt semmi) egy még ennél is jobb alternatívával állt volna elő, hiszen a két 1945 utáni épület, a bunker, illetve a különböző bővítések és toldalékok kiradírozása után egy hatalmas, tényleg átjárható zöldfelületet hozott volna létre, figyelve arra, hogy a minden nagyvárost sújtó hőszigetek problémája legalább ezt a tömböt elkerülje, így javítva a levegő minőségét, valamint az emberek közérzetét.
Az októberben nyilvánosságra került távlati kép mindettől függetlenül persze több fontos ponton is különbséget mutat:
- eltűntek a zöldtetők, amik helyét részben napelemek vették át,
- nőtt az eddigi magastetők lejtése, így tágasabb terek alakultak ki,
- megváltoztak az utcaszinten bejárható zöldterületek alakjai,
- valamivel több fa látszik az Andrássy Egyetemnek otthont adó Festetics-palota (a kép bal alsó sarkában) előtt,
- átalakultak az utcától hátrahúzva, a történelmi paloták mögött születő új tömb, illetve az egykori Stúdiópalota maradványához kapcsolódó új szárny homlokzatai és arányai.
Cipőkanállal beszorítva
A tervek szintjén az elmúlt két évben hozott változások a CaPE szerint távolról sem elegendők, hiszen a Palotanegyedben már ma is túlreprezentált a felsőoktatási funkció, ennek további növelése pedig túlzsúfolttá tenné a környéket, sőt, a munkák eredményeként a szomszédos utcák is élhetetlenné válnának.
A fentebb látható álom valóra váltása mindezek mellett azt hozná, hogy a köz számára nyitott átjáró ellenére mégiscsak egy cipőkanállal beszorított, kész, zárt kampuszt hoznak létre a sűrű városszövetben, aminél semmiféle tér nem marad a bővítésre.
A szervezet képviselői a 24.hu-nak elmondták: információik szerint
Az ő véleményük itt persze nem számít – tették hozzá, majd szerkesztőségünknek elküldött írásukban megjegyezték, hogy az értéknövelő központi fejlesztéseket a kormánynak más városrészekben kellene valóra váltania, folytatva a Nemzeti Színházzal és a Müpával, a Ludovika-kampusszal, illetve a BME és az ELTE lágymányosi épületegyüttesével megkezdett sort.
A belvárosban már nincs hely
Ez egy egyetem esetén hatványozottan igaz, hiszen a modern kampuszok nem a városok szívében, hanem külsőbb kerületekben jönnek létre, beindítva ezzel a környezetük villámgyors fejlődését, illetve annak bekapcsolását a nyüzsgő nagyvárosba. Ezt az íratlan szabályt az államtól 1991-ben ingyenesen átvett, majd három év alatt működő egyetemi negyeddé változtatott piliscsabai terület kielégítette ugyan, de túl messze feküdt a várostól, kezdeti vonzerejét pedig alig néhány év múlva elveszítette.
Ennek okát részben a hosszú időn át ott tanító Lackfi János író által szimplán „Makovecz-féle hungaro-Disneylandnek” nevezett épületek adták, amiket a Makovecz-tanítvány Őrfi József így írt: „Ezek a házak használati értéküket tekintve valószínűleg nem tudnak naprakész választ adni egy mai egyetem számára. Az egymástól elszórtan telepített, külön épületek a lehető legkedvezőtlenebbek hőtechnikai szempontból. Ha sok a lehűlő felület, drága a fűtés, gazdaságtalan a működtetés. A rendszerváltás után épült házak feltehetően nincsenek túlzottan hőszigetelve.”
Ezzel a diákok, illetve a tanárok is egyetértettek, hiszen rövid időn belül kiderült, hogy a különböző épületek fenntarthatatlanok, sőt, tervezési hibákkal vannak tele, így a használóknak az állandó beázások mellett rossz akusztikájú előadótermekkel, valamint a kellemes közösségi terek teljes hiányával kellett együtt élnie, a szükséges javítások pedig sorra elmaradtak.
A civilek azt is nehezményezik, hogy a kormány, illetve az Index cikkében nyilatkozó Lánszki a műemlékek megmentését, illetve a komplett értékmentést a két palota felújításával próbálják elintézni, ügyet sem vetve például arra, hogy
- a világ első, nyolc és fél évtizeden át megállás nélkül működő stúdiópalotája,
- Szabó István már említett Pagodája,
- illetve az építészeti akusztika egyik fontos úttörőjének tartott Békésy György tervei szerint a harmincas években született 6-os stúdió
város- és kultúr-, illetve építészettörténeti jelentősége megkérdőjelezhetetlen, így megmentésük kulcsfontosságú lenne.
Ezek a részek a Civilek a Palotanegyedért szerint újraértelmezhetők és hasznosíthatók: a korábban és jelenleg is stúdióként szolgáló termek ráncfelvarrás, illetve fejlesztések után tovább működhetnének, a Pázmány számára szükséges funkciókat pedig a legfeljebb néhány perc sétányira lévő, állami, vagy önkormányzati kézben lévő épületek megvásárlása után lehetne elhelyezni.
Perényi és társai szerint sportközpontra, illetve az annak részét képező 800 négyzetméteres konditeremre egyszerűen nincs szükség, hiszen a nagy befogadóképességű terek csak tovább terhelnék a közlekedését, a környéken pedig számos olyan hely létezik, ahol a diákok, illetve a környékbeliek egyaránt mozoghatnak.
Csak a por meg a zaj
A CaPE a por- és zajszennyezés csökkentésének mikéntjét sem igazán látja, hiszen semmiféle, a bontás, vagy az építés hatásait vizsgáló tanulmány nem áll rendelkezésre, így nem világos, hogy az éveken át folyó munkák közben hogyan fognak működni a szomszédos intézmények, illetve hogy a lakóknak milyen kellemetlenségekkel kell majd szembenézniük.
A területen a legnagyobb problémát nyilvánvalóan a méteres falakkal rendelkező, – kevés energiával komoly turisztikai vonzerővel rendelkező hellyé változtatható – bunker elbontása okozza majd, így ennek munkálatai hosszan is elhúzódhatnak – írják, és hiányolják a bontás során keletkezett hulladék elszállításának, illetve az új építőanyagok beszállításának hatástanulmányát is.
Perényi és Márkus arról is szót ejtett, hogy a választott építési technológia – tégla, illetve a monolit vasbeton – sem azt sugallja, hogy törekednének a gyorsan kivitelezhető, kis környezeti terheléssel járó technológiák használatára, hiszen ennél sokkal egyszerűbb, költséghatékonyabb, gyorsabb, és persze zajmentesebb lenne a külső helyszínen előregyártott, majd a helyszínre szállított elemeket összeállítani.
Mindezek fényében talán már nem is meglepő, hogy a jelenlegi tervek az építési kerettörvény már publikus első tervezetének is több ponton ellentmondanak, hiszen az abban bemutatott szükséges minimum elve szerint
a tervezési és építési folyamatnak minden esetben a valós igények és a jelen állapot felmérésével kell kezdődnie. El kell kerülni a felesleges építési és bontási tevékenységeket. A tervezési és építési folyamat során vizsgálni és támogatni szükséges a funkcionális egymásra rétegződéseket,
így a gigantikus beruházásoknak nem szabadna mindenféle kontroll nélkül folynia.
Ez itt persze nem teljesül, épp úgy, ahogyan a törvény több másik kiemelt célja, így
- az épített örökség megőrzése,
- a sajátos településképi értékek megóvása,
- a fenntartható fejlődés környezet- és klímavédelmi szempontjainak érvényesíthetősége,
- illetve az épített környezetnek az érintett lakosság, illetve a társadalmi és gazdálkodó szervezetek véleményének kikérésével történő alakítása sem.
A CaPE Lánszki a Pázmány parkolóhely-igényével kapcsolatos szavaira is reagált: az önmagában véve igaz kijelentés – miszerint a kampusznak „csupán negyven új parkolóhelye” lesz – mögött valójában ott a tény, hogy az állam által 2017-ben közel háromszoros áron megvásárolt, 409 autót elnyelni képes Pollack téri mélygarázst egy idei törvénynek köszönhetően 2025. június 30-án átadják az egyetemnek, ami szabadon rendelkezhet vele, így egy ezirányú döntés esetén összesen akár 409+40 parkolót is használatba vehet.
Ez a környék autósai számára mindenképp nagy változást jelent majd, hiszen az eddig ott parkoló autósok egy része biztosan kiszorul majd a földalatti termekből, és más parkolóházakban, vagy az utcán próbálnak majd meg helyet találni.
A tervek legégetőbb problémáját persze nem a parkolók jelentik, hanem a tájékoztatás, illetve a társadalmi egyeztetés hiánya, aminek egészséges esetben a nulladik lépésnek kellett volna lennie.
Meggyőződésünk szerint a közvéleményt nem az építészeti kialakításról, hanem az ide szánt funkciókról, a meglévő épületek megtartásáról vagy bontásáról kell első körben meggyőzni, így nyilvános, személyes, érdemi társadalmi meghallgatást követelünk! Nem elégszünk meg egy színjátékkal
– írják, változásra azonban nem igazán látszik esély.
