Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatóját Kapolcson kapta el egy interjúra a Népszava, mely többek között a kulturális életben nyüzsgő konjunktúralovagokról kérdezte a politikust, aki szerint ez mindig is megvolt, a korábbi kormányok alatt is:
Az a kérdés, hogy a konjunktúralovagok teljesítménye megmarad-e, ötven vagy száz év múlva tudunk-e róluk. Az derül ki, legalábbis számomra az eddigi mondjuk kétszáz év modern magyar nemzeti kultúrájából, hogy a konjunktúralovagok eltűnnek. A pártlojalitás nem váltja ki a tehetséget. Lehet azzal érvelni, hogy »mekkora fideszes vagyok«, de engem az érdekel, hogy »mit teszel le az asztalra«. Ez az, amit nem szeretnek bennem. Ugyanígy lehet azt mondani, hogy én vagyok a legnagyobb független, ellenzéki szabadságharcos. Ha szar a műved, nem tudok rá támogatást adni.
Demeter ugyanakkor nem ért egyet azzal sem, hogy az ítélkezést teljes egészében a nagyközönségre kell bízni:
A kultúrafogyasztó mindig a könnyebb ellenállás irányába megy el. Ha ma véleményvezéreket keresünk, akkor nem az írók vagy a költők között kellene keresnünk őket, pedig a magyar kultúra hagyományosan irodalomcentrikus, hanem a stand uposok között. Ma az író és a vátesz költő szerepét átvette a stand up comedys megmondóember. Lehet azt mondani, hogy most nekik kellene több támogatást adni, hiszen nagyobb közönséget érnek el, csak akkor mit kezdjünk a szépirodalommal.
Természetesen szóba került a kultúrharc is, melyről Demeter azt mondta, ami Magyarországon folyik, az nem kultúrharc, mert az már európai szinten zajlik, ugyanis az egész ógörög, római-latin, zsidó-keresztény hagyományokra épülő kultúránkat veszélyezteti „a tengerentúlról átszivárgó woke-őrület”. A kultúrharc tétje ezért szerinte a nyugati civilizáció fennmaradása.