Kultúra ismeretlen budapest

Ötmilliárdból bővíti a József Attila Színházat Mészáros család cége

A kormányközeli megbízások körül gyakran feltűnő Épkarral együtt.

Hosszú évek tervezése után mostanra biztossá vált: a Közbeszerzési Értesítőben néhány napja feltűnt hirdetmény szerint közel ezer négyzetméterrel bővül a budapesti József Attila Színház, a munkákat pedig a Mészáros Lőrinc, illetve három gyermeke által kézben tartott Fejér-B.Á.L. Zrt., illetve a kormányközeli projektek körül rendre feltűnő Épkar Zrt. végzi el.

Az ArchiNEST Építész és Mérnökiroda Kft., az Art’ O-Dom Első Otthonépítő Kft., és a Színház-Terv Kft. közös munkájaként készült terveket a színház részbeni működését fenntartva kell majd megvalósítani, erre pedig előreláthatan

nettó 5 072 953 809 forintot költenek majd.

A rendelkezésre álló adatok szerint a Tarján László és Vidos Zoltán tervei szerint 1947-1948-ban hatvanlakásos társasházként, illetve a XIII. kerületi MSZMP, illetve a kerületi kultúrház otthonaként született épület arca változatlan marad, az 1968-1969-ben született hátsó színpadi terület és öltözők, valamint az 1986-ban átadott nézőtéri kiszolgáló területek képe azonban megváltozik.

A kormány beruházáselőkészítő alapjából finanszírozott, a Közbeszerézi Értesítő szerint nettó egymilliárd forintból összeállt tervek 2021. december 28-án kaptak építési engedélyt, ezekben pedig egy

5526 négyzetméternyi hasznos alapterületet magában foglaló, akadálymentesített, ötemeletes épület látszik.

A Magyar Építők vonatkozó cikke szerint

  • megemelik a zsinórpadlást, illetve az oldalszínpadot
  • teljesen felújítják a nézőteret, a burkolatoktól a világítási rendszereken át a karzatokig,
  • akadálymentesítik a kiszolgáló területeket, így többek közt két lift is születik,
  • reprezentatív közösségi teret hoznak létre,
  • valamint kicserélik a teljes színháztechnikát.
ÉTDR

Az elmúlt években megújított homlokzatú teátrum otthonának hetvenöt éves története egyébként több mint érdekes, a kultúrházi funkciót ugyanis már az 1948-as átadás után mindössze öt évvel elkedték eltörölni: 1953 decemberében az operetteket játszó Déryné Színpad tűnt fel a nagyteremben, aminek társulatát a következő év őszén a Magyar Néphadsereg Színháza váltotta.

Ez az intézmény volt az, ami másfél évvel később a végleges letelepedés mellett döntött: itt hozta létre a kamaraszínházát, aminek kapuja felett 1955 márciusában már a József Attila Színház felirat fogadta a vendégeket, a következő évben pedig függetlenné vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik