Kultúra

Elton John megtartotta búcsúkoncertjét, nem turnézik többé

OLI SCARFF / AFP
OLI SCARFF / AFP
A 76 éves zenész elköszönt a közönségtől.

Elton John még 2018-ban jelentette be, hogy búcsúturnéra indul. A világkörüli koncertsorozat eredetileg 2021-ben ért volna véget, de a Covid közbeszólt, így – 330 koncerttel, 32243219 hangjeggyel, 62500000 rajongóval, 16 csillogó Gucci-öltönnyel később – most szombaton volt az utolsó fellépés Svédországban. A Guardian tudósítása szerint két és fél órát játszott és mintegy 23 slágerét szólaltatta meg Stockholmban.

Jó estét. Stockholm, hát akkor ennyi volt. Örülök, hogy Svédországban, ebben a gyönyörű országban zárhatom le a The Yellow Brick Road Farewell turnémat, szóval muszáj lesz egy jó kis bulit csinálnunk. Csapjunk is bele!

– kezdte a koncertet, majd a vége felé elérzékenyülve közönte meg rajongóinak az elmúlt évtizedeket.

El sem tudjátok képzelni, ez mennyit jelentett nekem. Csodálatos karrier áll mögöttem, 52 évnyi tiszta örömzene, milyen szerencsés vagyok, hogy zenélhettem! De nélkületek most sem ülnék itt. Ti vettétek meg a kislemezeket, az albumokat és a CD-ket, és még fontosabb, hogy ti vettétek meg a koncertjegyeket és tudjátok, mennyire imádok élőben játszani. Ez volt az éltető erő számomra, és abszolút csodálatosak voltatok. Köszönöm! Sosem felejtelek el titeket. Annyi fellépésem volt, hogy is feledhetném? Ott vagytok a fejemben, a szívemben és a lelkemben

– mondta a zenész, aki újra megerősítette, hogy nem turnézik többé, de esetleg egy egyszeri alkalomról még szó lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik