Kultúra

Mégsem a Néprajzi Múzeum tervezőivel építteti meg az állam az oszakai világkiállítás magyar pavilonját

Újabb közbeszerzést írtak ki, amin a Napur ajánlata már nem tűnt fel, a kormány egy másik, sokat foglalkoztatott tervezőirodájáé azonban igen.

Az európai uniós közbeszerzési értesítő január elején a semmiből feltűnt hirdetmény szerint a Városliget szélére pottyantott, öncélú Néprajzi Múzeumot és a Duna Arénát jegyző, valamint az MCC két épülete, a Gellérthegy oldalába szánt, túlméretezett új székház, illetve a híres Arany Bika Szálló bővítésével létrejövő debreceni központ tervpályázatán is győztes Napur Architect tervezheti majd a 2025-ös világkiállítás magyar pavilonját – vette észre akkor az Építészfórum.

Az 1500 négyzetméteren nyújtózó, pince + 2 szintes, üvegtetős épületet a megbízást

annak sürgőssége miatt hirdetmény nélküli eljárásban elnyerő,

Ferencz Marcel által irányított cég a dokumentum szerint az Oszakai-öbölben, egy feltöltéssel és talajjavítással létrehozott mesterséges szigeten, a Yumeshimán akarta létrehozni:

földszintjére kiállítóteret, kávézót, ajándékboltot, illetve VIP szalont, emeletére pedig business és VIP lounge-ot álmodtak meg,

mostanra azonban egyértelművé vált, hogy mindez nem fog megvalósulni.

Expo 2025

Talán a hír nyilvánosságra kerülését követő szakmai viták, illetve a sorra kiadott nyilatkozatok – köztük a Magyar Építőművészek Szövetsége nyílt tervpályázatot kérő sorai – hatására a kormány végül egy újabb közbeszerzési eljárást írt ki,

de ezt is hirdetmény közzététele nélkül tette, így a potenciális pályázók jó része továbbra sem értesülhetett a lehetőségről

vette észre az Építészfórum.

Az EXPO 2025 Magyarország Nonprofit Kft. által június 26-án közzétett eredmény szerint ezúttal a ZDA-Zoboki Építésziroda Kft., a biatorbágyi székhelyű NXP.A Építész Tervező Kft., illetve a Csontváry Múzeumot korábban egy pécsi külszíni fejtés kráterébe álmodó NART Építész Műterem Kft. szállt versenybe, közülük pedig

 a Zoboki Gábor által irányított ZDA-Zoboki győzött.

A Művészetek Palotája és a Nemzeti Táncszínház, valamint számos iroda- és középület tervezése mellett a várbeli Karmelita kolostor, az Operaház, az Erkel Színház, illetve az egykori zugligeti lóvasúti végállomás felújítását, valamint átépítését is jegyző iroda a június 7-i szerződéskötés után hatvan napot kapott arra, hogy elkészítse a terveket.

Az oszakai expo 2025 áprilisától októberig tart majd, fókusztémája pedig a jövő társadalma lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik