Sam Sheppard esete az egyik leghírhedtebb a 20. századi amerikai kriminalisztikában: az ohiói idegsebészt 1954-ben vádolták meg terhes felesége, Marilyn meggyilkolásával. Bár Sheppard mindent tagadott, az ügy körül elképesztő felhajtás alakult ki a médiában, a sajtó gyakorlatilag bűnösnek kiáltotta ki az orvost, és az esküdtek sem tudták kivonni magukat a hisztéria alól (csak ezután vezették be az esküdtek elkülönítését), ezért bűnösnek mondták ki, noha a bizonyítékok ezt nem támasztották alá. Sheppardot – akinek az anyja a tárgyalás alatt öngyilkos lett – életfogytiglanra ítélték, de tíz évvel később végül az ítéletet megsemmisítették, az orvost pedig felmentették. F. Lee Bailey, az ügyvéd, aki Sheppardot képviselte az újratárgyaláson, valódi médiasztár lett, olyan ügyekben is a médiába került, mint a bostoni fojtogató esete vagy jóval később O. J. Simpson ügye.
A fiatal ügyvéd megkapja élete esetét
Nagyon hasonló eset köré épült a The Fugitive című tévésorozat, mely a később a San Francisco utcáint is készítő producer, Quinn Martin első nagy sikere lett, és amelynek főhőse egy orvos, akit ártatlanul elítélnek a felesége meggyilkolása miatt, ő pedig menekül a törvény elől, miközben üldözi a valódi gyilkost is (ebből készült később a nálunk is bemutatott filmes remake, A szökevény, Harrison Forddal a főszerepben). Készítői ugyan tagadták, hogy a Sam Sheppard-ügy ihlette volna a sorozatot, de a hatvanas évek közepén nehéz volt másra asszociálni. A The Lawyer (Az ügyvéd) című film alkotóit azonban már bevallottan a hírhedt bűnügy inspirálta: a film főhőse egy ügyvéd, aki elvállalja egy fiatal orvos ügyét, akit tévesen a felesége meggyilkolásával vádolnak. Bár az eredeti tervek a konkrét Sheppard-eset dramatizálásáról szóltak, az alkotók menet közben inkább az ügyvédre fordították a figyelmüket, akit valamelyest Bailey-ről is mintáztak, mint a hatóságokkal és a médiával is tengelyt akasztó, vakmerő, ifjú titánt, de őt már Tony Petrocellinek hívták, és az akkor még nem igazán ismert Barry Newman alakította, a feleségét pedig Diane Muldaur, de az 1970-ben a mozikba kerülő film nem aratott nagy sikert, a bemutatása is bő egy évet csúszott, és gyorsan feledésbe is merült. Azaz, hogy valaki mégis emlékezett rá, mert négy évvel később az NBC csatorna felélesztette Petrocellit.
E. Jack Neuman volt az a tévés producer, aki fantáziát látott az olasz származású ügyvédben, és ő írta a Night Games című pilotot is, amit 1974. március 16-án mutattak be. Ekkoriban nagyon sok mozifilmből csináltak sorozatot, igaz, ezek többsége jóval sikeresebb volt Az ügyvédnél, Neuman szimatát dicséri tehát, hogy mégis előszedte Petrocellit a szekrényből. A másfél órás pilot hasonló sztorit vitt színre, mint az eredeti film, csakhogy itt egy nőt vádoltak a férje meggyilkolásával. Az ügyvédben még nem volt megnevezve a délnyugati városka, ahol a történet játszódott, de itt már nevet kapott: a fiktív San Remóban járunk, Arizona államban (a forgatás Tucsonban és környékén zajlott).
A pilot elején láthatjuk, amint Petrocelli maga mögött hagyja Manhattant, hogy új életet kezdjen nyugaton, ahol egy lakókocsiban lakik a feleségével, amíg fel nem épül a házuk. A feleségét ezúttal már Susan Howard alakította, és megismerhetik a nézők Petrocelli segítőjét, a magánnyomozó Peter Toley-t (Albert Salmi), akit aztán a későbbi részekben már Ritterre kereszteltek. A Night Games már tévékompatibilisebb volt abban az értelemben, hogy Neuman lecsavarta az erőszakot és a szexet, a sztorit is áramvonalasította a filmhez képest, és Barry Newman – akinek a játékfilmes karrierje felemásra sikeredett – is jobban a magáévá tette már Petrocelli karakterét. A pilot sikert aratott, és ősszel már jöhetett is a sorozat.
A tárgyalóterem varázsa
Közismert, hogy az amerikaiak az ügyvédeknél jobban talán senkit nem utálnak, ám a jogi vagy még inkább tárgyalótermi drámák népszerűségén ebből semmi nem látszik, a zsáner megingathatatlanul jelen van a filmes és a sorozatkínálatban évtizedek óta. Ezeken ugyan maguk az ügyvédek szórakoznak a legjobban, hiszen nemcsak a magyar, de még az amerikai ügyvédek túlnyomó többsége is csak filmen lát ilyen teátrális tárgyalótermi jeleneteket:
A jogi szakmában dolgozók közül sokunk számára a »munka« órákig tartó olvasással, várakozással (sok várakozással) és a szövegszerkesztés unalmával jár. A »dráma« leginkább a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtésében, a bíróság közelében parkolóhely keresésében és abban van, hogy kifizetnek-e bennünket vagy sem
– szemlélteti a kontrasztot egy jogi drámákról író brit ügyvéd, míg egy magyar ügyvéd, az Index.hu-t kiadó alapítvány későbbi vezetője, Bodolai László még 1999-ben az alábbiakkal indokolta a tárgyalótermi drámák világszerte tapasztalható népszerűségét a Filmvilágban:
Valószínű nem szerepelne ennyit a filmvásznon a bíróság, ha az amerikai tárgyalótermek világa az angolszász jogrendszer sajátosságai miatt nem lenne ennyire látványos. Mint ahogy számos filmben látható, a bizonyítási eljárás voltaképpen egyfajta párbaj az ügyész és az ügyvéd között.
Az amerikai tévénézők első kedvenc ügyvédje Perry Mason volt, aki Raymond Burr alakításában védte csaknem egy évtizeden keresztül a klienseit, akiket általában ártatlanul vádoltak meg gyilkossággal. Az Erle Stanley Gardner népszerű regényein alapuló sorozat 1957 és 1966 között futott, de többször is visszatért különböző formátumokban, legutóbb az HBO támasztotta fel Matthew Rhys főszereplésével. Elismert volt a The Defenders című sorozat is, melyet a mai napig a műfaj legjobbjai között emlegetnek, de Amerikán kívül leginkább már onnan lehet ismert, hogy a Mad Men egyik epizódjában a sorozat egyik hírhedt, botrányt kiváltó része köré épült a cselekmény.
E sorozatokat számos díjjal is elismerték, miközben a nézettségük is átlagon felüli volt, a Petrocelli egyiket se mondhatta el magáról: mindössze két évadot ért meg, a másodikban már látványosan rossz számokat hozott, és miután az ABC-n vele egy időben sugárzott Starsky és Hutch tönkreverte a sorozatot, a producer, Leonard Katzman menet közben váltani próbált, és ügyvéd helyett akcióhőst csinált Petrocelliből, de hiába. A sorozat mindezek ellenére megmaradt a tévénézők jó emlékezetében (ne feledjük, hogy egy közepes nézettségű sorozat akkori nézőszáma kiugróan jónak számítana ma). Ebben leginkább Barry Newman jól megformált figurája segít: a taposómalmot maga mögött hagyó ügyvéd, aki az ártatlanokat védi a helyi hatalmasságokkal szemben, és aki téglánként építi fel a házát az arizonai sivatagban. Pontosabban csak építené, hiszen a második évad végére is csak az alapjai állnak.
A visszaemlékezések külön kiemelik, milyen jól működött Newman és Howard párosa a képernyőn, a tévében kevés ilyen szeretetteljes házasságot lehet látni a mai napig. És persze a sorozat visszatérő gegjei: a parkolásért sosem fizető ügyvéd, aki mindig kijavítja azokat, akik rosszul, nem csével ejtik a nevét, no meg az epizódok állandó koreográfiája, melyben megismerjük az elején az ártatlanul vádolt ügyfelet, majd miután Petrocelli megtalálja a döntő bizonyítékot, a tárgyaláson több alternatív verzióját is látjuk a gyilkosságnak, de persze mindig Petrocellinél van az igazság – meg az ügyfelénél, akit fel is mentenek.
A magyarok kedvenc ügyvédje
A Petrocelli nem futott be komolyabb nemzetközi karriert sem: bemutatták néhány országban, sőt, a briteknél népszerű is lett, a neves rádiós műsorvezető, Terry Wogan még gyűjtést is szervezett, hogy Petrocelli végre felépíthesse a házát. De nem valószínű, hogy máshol annyit emlegetnék Petrocellit, mint nálunk. Volt már szó korábban is a cikksorozatban olyan sorozatokról, amelyek a magyar nézők körében népszerűbbek lettek, mint máshol, Petrocelli pedig a mai napig ott van a legtöbbet emlegetett sorozathősök között. Visszatérő motívum a mai jogászok között, hogy a sorozat hatására mentek jogi egyetemre; még ma is működik az országban Petrocelli büfé, és bevallottan Petrocelli ihletett egy magyar sorozatot is (később el is áruljuk, melyiket). Ennek részben oka lehet, hogy a magyar nézők elsőként a Petrocelliből ismerhették meg az amerikai tárgyalótermi dráma kliséit, hiszen kimaradt a műfaj többi képviselője, de ez önmagában még nem elegendő magyarázat.
A sorozatot nálunk nem a keddi sorozatidőpontban, hanem éveken keresztül, rendszertelenül sugározták: Petrocelli 1980-ban tűnt fel először a magyar tévében, de hamar népszerűvé vált, és még az amerikai közönségkedvenc sorozatokat gyakran lefitymáló kritika sem volt ellenséges vele:
Ő ugyanolyan sorozathős, mint Columbo hadnagy vagy Kojak, ám ha lehet, náluk rokonszenvesebb. Ugyanis – miként Az ügyvéd című filmből is kiderült – minden bonyolult ügyét befolyásos személyek ellenkezésével oldja meg, miközben a hivatalos rendőri szervek állandóan borsot törnek az orra alá. Hajlékonyan, de céltudatosan halad előre a maga útján, a sértésekkel nem alkuszik meg, éles eszével, furfangjával, de ha kell, néhány kemény ökölcsapással is megtorolja a sérelmeket. S természetesen győz. Nos, kell-e rokonszenvesebb filmhős?
– mutatta be az olvasóknak a Zalai Hírlap, egyszersmind párhuzamba állította a valóban hasonló álláspontjáról megismert Columbóval is. Akárcsak Bársony Éva az Esti Hírlapban:
Petrocellin nem lötyög semmiféle kopott ballonkabát, és nem játssza meg a jámbor ostobát. Petrocelli a skatulyából kihúzott eleganciájával, meg már az első pillanatban kifejezésre juttatott magabiztos fölényével homlokegyenest más hatást kelt, mint másik kedvencünk, Columbo. És mégis. A rokonszenv, amelyet maga iránt ébreszt, ugyanabból a forrásból fakad, mint Columbóhoz fűződő vonzódásunk. Petrocelli sem pusztán csak a kiderítendő bűncselekménnyel áll szemben, hanem mindig valami külső, vagy még pontosabban felső erővel is
– írta, végül a morális fölényben találta meg Petrocelli és Columbo közös nevezőjét, külön kiemelve, hogy „magánélete, a nevetségesen apró dolláros pénzzavarai, a lakókocsija, a felhőtlenül derűs házassága, mind egyfajta ideális mikrovilágot fest köré.”
Hasonló következtetésre jutott az író Szakonyi Károly is, aki a Népszavában méltatta a sorozatot:
Petrocelli feltárja az igazságot. Kicsit egyszerűen? Hát persze. A gazemberek is túlságosan, átlátszóan azok. Valahogy könnyen akadnak horogra. De nem baj. Mese? Az! Ám legalább kicsit fellélegzem, mielőtt befejezném a napot. Petrocellit nem lehet letéríteni a becsület és igazság útjáról. Legalább nézni jó! Elhinni jó!
Egy valódi gyilkosság a végére is
Voltak azért olyanok is, akik nem értettek egyet, de hát ne feledjük, Columbo sem aratott osztatlan sikert a magyar sajtóban: „Nem egy adás, hanem hosszabb időszak tapasztalata mondatja velünk, hogy a Petrocelli című bűnügyi sorozat az egyik leggyengébb a hasonszőrű próbálkozások között” – írta a Szabad Föld kritikusa, míg Ungvári Tamás „nagyon is együgyűnek” titulálta a Film Színház Muzsikában a sorozatot, mégis még abban az évben megírta a Kémeri című sorozat forgatókönyvét, melyről nem volt ember az országban, akinek ne Petrocelli jutott volna az eszébe: „Mindkettőnek egy ügyvéd volt a főhőse, aki büntetőügyekben nyomoz egy detektív barátja segítségével, ráadásul a főszereplő, Székhelyi József megjelenése is emlékeztetett amerikai kollégája, Barry Newmanére” – írtuk a Kémeriről szóló cikkünkben. A nézők körében viszont a Petrocelli kirobbanóan népszerű volt, rendszeresen 6 és félmillió magyart ültetett le a tévé elé (miközben volt rá példa, hogy a nagy vetélytárs, a Starsky és Hutch aktuális részét „csak” ötmillióan látták ugyanazon a héten).
Ahogy az lenni szokott, Barry Newman is összenőtt Petrocellivel, hiába szerepelt utána is még számos filmben, a legtöbben az ügyvéddel kötik össze a most 84 éves színészt (véletlen egybeesés, de Newman halálhíre néhány órával e cikk megjelenése után érkezett meg – a szerk.). A nála öt évvel fiatalabb Susan Howard viszont ki tudott törni Maggie szerepéből, hiszen a Dallas Donnájaként egy sokkal sikeresebb sorozatban is rendszeresen láthatták később a nézők, igaz, az utóbbi harminc évben már nem állt kamera elé. Ami pedig a karakterszínész Albert Salmit illeti, az ő élete ugyanúgy tragédiával zárult, amilyennel a sorozat története indult: 1990-ben előbb agyonlőtte a válófélben lévő feleségét, Robertát, majd magával is végzett. A nő azelőtt távoltartási végzést kért az alkoholista Salmi ellen, aki többször is bántalmazta, de hiába. Ez a gyilkosság (amit a magyar szakzsargon sokáig a hátborzongató „szerelemféltés” szóval próbált magyarázni) aztán a maradék esélyét is elvette annak, hogy esetleg valami csoda folytán valaha visszatérjen a sorozat, és mondjuk felépüljön Petrocelli háza. De őszintén, ki tudná elképzelni Petrocelliéket egy rendes családi házban?
A cikksorozat korábbi részei itt olvashatók. A cikksorozathoz az Arcanum Digitális Tudománytár nyújtott segítséget.
