Kultúra ismeretlen budapest

Újabb épületek tucatjainak védelméről döntött a főváros

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A hosszú listában igazi meglepetések is vannak.

Március 29-én, szerdán a Főváros Közgyűlése ellenszavazat nélkül, 26 igennel – négy tartózkodás, és három távolmaradás mellett – újabb épületek helyi védettségéről döntött.

Az elmúlt években számos alkalommal bővített listán 2018 elején, a Nagykörúton belüli területek vizsgálata alapján közel nyolcvan, majd 2018-2020 között körülbelül hatvanöt ipari építmény jelent meg.

2020-ban a két világháború közti, illetve az 1945 utáni időszak száz legértékesebb, védtelen darabjának megkeresése is megkezdődött, aminek eredményeként az előbbi halmazból huszonnégy, az utóbbiból pedig hatvannégy épületre, illetve két együttesre terjesztették ki a fővárosi védettséget.

Ezek mellé sorakozhatnak fel rövidesen a januári lakossági fórumon jórészt már említett új darabok, amiket kerületi főépítészek, magánszemélyek, valamint szakemberek ajánlottak.

Ezek közül gyűjtöttük most ki a legérdekesebbeket, sőt, a címükre kattintva a Google utcanézetében is vethetünk rájuk egy pillantást.

Google Street View
Mohos Márton / 24.hu A ház 2021 elején, akkor még egy működő üzlethelyiséggel.
Krantz Károly / Fortepan
Gárdos György / Fortepan

Számos épület védelem alá helyezési javaslatai esetén ütköztek ellenállásba a kerületeknél, így a III., V., XII., illetve a XIII. kerületi önkormányzat részben vagy egyáltalán nem értett egyet a következők védelmével, sőt, a XIII. kerületben egy esetben – kizárásos alapon a Váci út 184. esetében – bontási munkák is kezdődtek, így a rendeletben nem kaptak helyet:

Mindezek mellett a védett XI. Fehérvári út 108-112. (VERTESZ Irodaház, Rimanóczy Jenő, 1960-1963) tulajdonosa jelezte, hogy szeretné megszüntetni a birtokában lévő irodaépület védelmét, ezzel a főváros azonban nem értett egyet, így nem javasolták annak eltörlését, bár a kerületnek ezzel szemben nem lenne ellenvetése.

Két esetben mégis eltűnt a helyi védelem, ennek oka azonban örömteli, hiszen az V. Erzsébet tér 6. (az egykori Hazai Bank Rt. székház, Rainer Károly munkája), valamint a Kvassay-zsilip és a három hozzá kapcsolódó lakóépület (Fischer Henrik, 1910-1914) országos műemlékké vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik