Újabb három év börtönbüntetésre ítélte hétfőn egy kelet-franciaországi bíróság az európai múzeumok fosztogatójaként ismert Stéphane Breitwieser francia műkincstolvajt (képünkön a 2005-ös tárgyalásán). Az 51 éves férfi, a műkincsek megszállott rajongója most azokért a lopásokért kerül rács mögé, amelyeket 2014 és 2019 között követett el lotaringiai és elzászi múzeumokban.
Az elzászi Arsene Lupinként is emlegetett „úri betörő”, aki Robert Breitwieser (1889-1975) festőművész dédunokaöccse, a 2000-es évek elején került a lapok címlapjára, amikor elismerte, hogy több száz műalkotást lopott el különböző európai múzeumokból és kastélyokból. Amikor a férfit 2001-ben Svájcban letartóztatták, anyja mintegy 100 művet a Rajna-Rhone-csatornába dobott, és több festményt, köztük egy-egy Cranach– és Brueghel-művet megsemmisített. A képek többségét sikerült kihalászni a csatornából.
A többéves svájci fogságból való szabadulása után, 2006-ban megfogadta, hogy múzeumok és kastélyok fosztogatásában szerzett kétségtelen szaktudását a jövőben a műkincsek védelmében fogja hasznosítani. Breitwiesert azonban 2013-ban Strasbourgban újból elítélték, három év szabadságvesztést kapott nyolc szobor és festmény ellopásáért. Az „úri tolvaj” azt állítja, hogy kizárólag a művészetek iránti rajongás motiválja.
Bűnözői pályafutása során a világhírű párizsi Louvre-ból éppúgy szerzett trófeát, mint kisvárosi közgyűjteményekből. Mintegy 230 híres és drága képet sikerült ellopnia, köztük Dürer és Cranach műveit. A műértő bűnöző ugyanis nem adta tovább a lopott javakat, hanem egykori gyerekszobájában gyűjtögette őket, saját gyönyörűségére. Elfogása után kifejtette, hogy mindig ellenállhatatlan vágyat érzett az általa kiszemelt műkincsek birtoklására, és ennek érdekében semmiféle fárasztó előkészülettől nem riadt vissza.
Mindig alapos terepszemlét tartott, amelynek során kifigyelte a biztonsági berendezések jellegét éppúgy, mint a teremőrök körsétájának gyakoriságát. Paradox módon később a svájci lebukását is precizitásának köszönhette, mert újra visszatért az egyik bűncselekmény színhelyére, hogy a hátrahagyott árulkodó nyomokat eltüntesse, de a múzeumi személyzetből valaki felismerte.
Az általa éveken át összehordott műkincsek pontos lajstromát nem lehet pontosan összeállítani, mert kissé szintén terhelt és erőszakosságra hajlamos anyja időnként nagytakarítást végzett a zsúfolt lakásban, a radikális rámolás során feleslegesnek tartott kacatokat, köztük a képritkaságokat kidobta, helyet teremtve az újabb dolgoknak, fiát pedig így akarva-akaratlanul is további beszerzői körutakra ösztökélte. Az autodidakta műkincstolvaj első börtönévei alatt Confessions d’un voleur d’art (Egy műkincstolvaj vallomásai) címmel könyvet írt visszaemlékezéseiről, a mű 2006 októberében jelent meg, írja az MTI.
