Kultúra

Meghalt Burny Mattinson, a Disney legendája

KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
Az animátorként, rendezőként és producerként is tevékenykedő férfi hetven éven át dolgozott a cégnél.

87 éves korában meghalt Burny Mattinson rendező, animátor és producer, a Disney egyik ikonikus alkotója, aki többek közt A dzsungel könyvén, a Macskarisztokratákon és a 101 kiskutyán is dolgozott. Emellett rekorder is volt: ő volt a leghosszabb ideig a cégnél dolgozó alkalmazott, hetven éven át állt a Disney szolgálatában. A cég közleménye szerint Mattinson rövid, súlyos betegséget követően hunyt el.

Mattinson még óvodáskorában szeretett bele a Disney-animációkba, amikor édesanyja elvitte moziba a Pinocchióra. Az élmény hatására kezdett rajzolni, elsősorban Disney-karaktereken gyakorolt. Mikor érettségi után megkérdezték tőle, mit akar magával kezdeni, a fiatal fiú azt válaszolta, hogy szeretne a Disney-nél próbálkozni. Az édesanyja kitette őt a cégnél, ahol Mattinson a biztonsági őr kezébe nyomta a portfólióját. A meglepődött őr azonnal hívta a személyzet vezetőjét, akit lenyűgözött a fiú talpraesettsége, és annak ellenére vették fel, hogy nem volt szabad pozíció, Mattinson így előbb a stúdió közlekedésért felelős osztályán kezdett dolgozni. Hat hónap után lehetőséget kapott, hogy A Susi és Tekergőben forgatásán alkalmazzák, innentől kezdve pedig megkezdte menetelését felfelé a ranglétrán, előbb a stúdió legnagyobb animátorai mellett dolgozott asszisztensként, majd később animátorként és rendezőként is kipróbálta magát. Ő rendezte többek közt a Basil, a híres egérdetektívet és a Mickey egér: Karácsonyi éneket is, az utóbbiért Oscarra is jelölték. A 101 kiskutya, a Pocahontas, Az oroszlánkirály, A Notre Dame-i toronyőr, az Aladdin, a Tarzan és a Mulan készítésénél a történetíró csapatban foglalt helyet. Feleségét szintén a Disneynek köszönheti: az 1959-ben megjelenő Csipkerózsika forgatásán ismerkedtek meg.

Mattinson haláláig aktív volt, az utóbbi időben tanácsadóként és mentorként dolgozott a cégnél. A férfi 2008-ban megkapta a Disney legendája címet, 2018-ban pedig megugrotta az addigi rekorder cégnél töltött idejét. A férfit idén június negyedikén tüntették volna ki hét évtizedes munkája miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik