Kultúra

Ezek az idei év legszebb magyarországi épületei

Kiválasztottunk ötöt az idei év terméséből, hogy bebizonyítsuk: a kortárs magyar építészet él és virul. Két óvodát, egy parkolóházat, egy átépített hotelt és egy piacot mutatunk be.

A magyar építészek az elmúlt években sorra álltak elő világszínvonalú tervekkel, amik a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság és gazdasági nehézségek, valamint az építőipari árak emelkedése ellenére is valósággá váltak. Ezek közül gyűjtöttük most össze az idei évben elkészült, átadott, vagy épp ismertté vált darabok legszebbjeit.

Vásárcsarnok, Pécs

Hét hosszú évvel a tervpályázat kiírása után, 2022 nyarán adták át Pécs új vásárcsarnokát, amivel a projekt vezető tervezői, Getto Tamás és Sztranyák Gergely nem csak egy szimpla kereskedelmi épületet hoztak létre, de a környék számos, hosszú ideje leküzdeni vágyott problémáját is megoldották.

A függönyfal mögött lévő, az utcáról is jól látható templomhajó-szerű belső elárusító tér önmagában is elsőrangú, a mellette húzódó fekete üzletsorral való kontrasztja azonban csak növeli a hatást: egyszerre teszi az összképet ünnepélyessé és méltóságteljessé, a 2018-ban átadott, szintén szemet gyönyörködtető, de szürkesége és nyersbeton felületei miatt mégis furcsán ható újpesti vásárcsarnok és kulturális tér ellenpontjává.

Zöldike Tagbölcsőde, Budapest

Az elmúlt évtized egyik legfontosabb hazai építészstúdiója, a Nagy Csaba és Pólus Károly nevével összeforrt Archikon legújabb munkája a főváros XXII. kerületében született Zöldike Tagbölcsőde, ami távolról sem az első, gyerekek számára épült munka volt az iroda életében – ők jegyezték ugyanis az angyalföldi Meséskertet (2016), az ország első passszív óvodáját, illetve a Vizafogó Tagóvodát (2019) is.

A Zöldikével most talán még magasabbra tették a lécet, hiszen a természetesen lejtő terepen született paviloncsoport zöldtetőivel, a környező zöldterületekből mészkövet, illetve korallokat idéző színvilágával kiemelkedve számos érdekes részletet rejt – a föld alatt húzódó, jórészt gombatermesztésre használt pincerendszer szellőzését például átlyukasztott vasbeton kútgyűrűkkel oldja meg – kis magassága miatt pedig távolról alig láthatóan olvad a környezetébe.

Haggenmacher-palota, Budapest

Az Andrássy út értékes palotáinak egyike, az Oktogontól néhány lépésnyire álló Haggenmacher-palota az Ybl Miklós irodájában dolgozó Schmahl Henrik munkájaként, 1883-ban nyitotta meg a kapuit, falai közt pedig a gőzmalmaival az ország egyik leggazdagabb emberévé vált tulajdonos mellett a felső tízezer számos tagja talált otthonra.

Az egykori pompa a XX. században aztán megfakult, így a listánkon korábban már szereplő Archikonnak (Nagy Csaba, Pólus Károly, Benedek Botond, Chvalla Diána, Petró Noémi, Tímár-Major Krisztina) rengeteg dolga akadt, hogy megmentse a néhány évvel ezelőtt még egy szórakozóhelynek, illetve a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egy fiókjának is otthont adó épület megmaradt értékeit, majd Hotel Oktogon néven három csillag superior szintű szállodát faragjon belőle.

Ez ragyogóan sikerült, hiszen a kandallók, a tapéták, illetve a különböző burkolatok túlélték a három éven át húzódó, nyilvánvalóan a koronavírus-járvány miatt is lassított munkákat, sőt, a már meglévő terek keretei közé is

sikeresen beillesztettek egy százhuszonegy szobás hotelt, ami nem írja át az épület vonalait, nem próbálja a járókelők figyelmének minden egyes morzsáját magára irányítani,

de újabb hosszú évtizedekre garantálta a palota megmaradását.

Parkolóház, Sopron

Távolról izgalmas, fából emelt ideiglenes épületnek tűnhet, közelebb érve viszont kerámiaelemeket ismerhetünk fel a KÖZTI (építészek: Tima Zoltán, Németh Tamás, Tölgyesi Kaplony) soproni parkolóházán, ami nem csak friss szellőként hoz építészeti vérfrissítést Sopron belvárosába, de a Várkerület parkolási nehézségeit is megoldja, akár 235 autót, 26 motort, illetve tíz kerékpárt öt szinten elnyelve.

Az ellipszis alaprajzú épület körbejárásakor az egyik pillanatban nyitottnak, a következőben pedig már zártnak tűnő tömeget mázatlan terrakotta elemei teszik igazán meglepővé a magyar építészet világában – reméljük, ez a jövőben egyre több hasonló projektben talál majd magának utat, hiszen nem csak kevés karbantartást igényel, de fel is dobja a környezetét.

Égigérő Óvoda, Budapest

Listánk kakukktojása a BudaPart egy lakóházának földszintjén született Égigérő Óvoda, amit a GINKGO-Zöld Építész Iroda Kft. és a MICROarchitects csapatának egy már szerkezetkész épületben kellett elhelyezniük, megküzdve a falak, a központi folyosó, illetve a betonnyílások adta szűk keretekkel.

A feladatot parádésan oldották meg, hiszen fényben úszó, tágas, barátságos és kellemes színvilágú tereket hoztak létre, amit a gyerekek szeptember óta már használnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik