A Kiscelli Múzeum eredetileg trinitárius kolostorként és templomként, a Zichy család által építtetett épületegyüttese (Johann Etzenhoffer, 1738-1758) az elmúlt kétszázötven évben számos átalakulásnak volt a tanúja, hiszen alig huszonöt évvel a megszületése után, II. József a rendeket megszüntető rendelkezése miatt máris a királyi kamara tulajdonába került, ami előbb katonai ruharaktárként, majd hadikórházként és kaszárnyaként is működtette azt.
A 20. század elejére lassan városias arcot felvevő Óbuda fölé magasodó épület állapota a századforduló után egyre aggasztóbbá vált, sőt, talán a lebontására is sor került volna, ha nem tűnik fel a színen a tehetős bécsi bútorgyáros és műgyűjtő, Schmidt Miksa, aki nem csak felújíttatta és kissé átépítette – a mai főkapu eredetileg a bécsi hadügyminisztérium előtt állt –, de hasznosította is a rövidesen már Schmidt-kastélyként emlegetett óriást: saját otthonát, méretes gyűjteményét, illetve bemutatótermét is itt helyezte el.
A gyáros 1935-ben kelt végrendeletével az egykori kolostort, illetve hagyatékát a fővárosra hagyta, hogy az a helyszínen múzeumot hozhasson létre belőlük – ez a tárgyak nagy részének elárverezése után végül így is történt, 1941-ben ugyanis a Székesfővárosi Múzeum várostörténeti és képzőművészeti gyűjteménye költözött a falak közé. Hasznosítása azóta sem változott, így a Budapest ostromakor, valamint az 1956-os forradalom napjaiban is sérüléseket szenvedett épület ma, a Kiscelli Múzeum otthonaként jórészt továbbra is a száz évvel ezelőtti képét mutatja, falai közt pedig számtalan tárgy mutatja be a város történetét, valamint a vele kapcsolatos képzőművészeti anyagokat.
A lenyűgöző méretű, több mint kétszázezres fénykép- és képeslaptár segítségével a város rég eltűnt, vagy gyökeresen átalakult épületei továbbra is velünk élnek, a térképek, kéziratok, nyomtatványok, plakátok, illetve a mai főváros területén működött gyárak termékei mellett azonban egy egyedülálló gyűjteménynek is maradt hely:
A tárgyegyüttesről a gyűjteményt vezető művészettörténésszel és főmuzeológussal, Branczik Mártával beszélgettünk, a raktárba is bepillantottunk, ahol további meglepetések vártak minket.
A számtalan tárgy közt évtizedek óta rendet teremteni vágyó muzeológusok már a Székesfővárosi Múzeum nyolcvan évvel ezelőtti megszületésekor számos építészeti vonatkozású, papíralapú anyagot gyűjtöttek be, a hatvanas években önállóvá váló gyűjtemény azonban ma is bővül, hiszen fő feladatának tekinti, hogy
Épp ezért kerülhetett például ide a Magyar Kereskedelmi Kamara, majd az MTESZ a Kossuth Lajos tér szélén alig negyven éven át álló székházának (Pintér Béla, 1969-1972) néhány meglepően nagyméretű fémlámpája, ami a kiképzését látva egyértelműen egy mester kisipari tárgyaként született:
Branczik hozzátette: a forrásszegény főváros által fenntartott intézményként, a raktárkapacitás égető hiánya miatt a tárgyak közül csak a kisebb méretűeket tudják átvenni, így néhány évvel ezelőtt elindították a Virtuális leletmentés projektet, aminek részeként fotókon dokumentálják a közeljövőben lebontásra, nagy mértékű átalakításra váró, vagy egyszerűen csak veszélyeztetett fővárosi épületeket – így az MCC gellérthegyi központjának projektje miatt rövidesen eltűnő Ménesi úti épületeket (az egykori irodaház itt, az iskola és a kollégium pedig itt látható), az épp átalakuló Gellért Szálló belső tereit, a Déli pályaudvar kevesek által ismert, színes csempéket rejtő egykori gyorséttermét, valamint a Váci utcai Fontana-üzletházat, aminek lebontásáról, illetve a várható utódjáról korábban több cikkben számoltunk be.
Az épületelemek, illetve utcaképi elemek közt számos érdekesség is feltűnik: a főként a panelerdők miatt lebontott óbudai polgárházak kovácsoltvas elemei, a Fontana homlokzati részletei, illetve egy ugyanonnan származó üvegtégla mellett itt őrzik például a rendszerváltás időszakának egyik fontos tárgyát is:
Az 1956-os forradalom napjaiban a második Nagy Imre-kormány belügyminisztereként, majd a Kádár János utáni második legfontosabb kádereként működő kommunista politikus nevét az ellenzék ikonja 1989. július 14-i akciója során előbb vörös festékkel kente le, majd a korábbi utcanevet ragasztotta a táblára.
A műtárgyak jó része persze nem a szocializmus időszakából származik, hiszen a jórészt még ma is az épületet megmentő Schmidt megrendelésére készült szekrények mélyén az elmúlt kétszázötven év számtalan épületének tervei – így a Mátyás-templom és a Halászbástya Schulek Frigyes, a Budavári Palota Hauszmann Alajos, az Operaház Ybl Miklós, vagy épp a pesti Vigadó Feszl Frigyes irodája által készített rajzainak ezrei –, mellett számtalan jeles építész és művész munkája, sőt, sokuk teljes hagyatéka is lapulnak, így Árkay Aladáré és Bertalané, a Csontváry-életművet is megmentő Gerlóczy Gedeoné, illetve Györgyi Dénesé.
Nem a sérülékeny, méretük miatt sokszor csak a fiókos szekrények tetején elférő papírok, hanem a különböző méretű épületdíszek és elemek foglalják persze a legtöbb helyet, amik nem csak a rendelkezésükre álló kilencven négyzetméteres teret – ami valójában csak két, a kiállításra érkező látogatók elől elzárt folyosórészt jelent –, de a falfelületeket, illetve az egykori kolostorépület belső udvarának minden lehetséges sarkát is kitöltik, sőt, mindezeken felül egy külső raktárban is őriznek ide tartozó tárgyakat.
Raktárbővítésre, vagy akár csak a jelenlegi terek fejlesztésére a fenntartó főváros hosszú ideje szűkös anyagi lehetőségei miatt jelenleg nincs lehetőség, a gyűjtemények nagyméretű elemekkel való bővítése, vagy tömeges restaurálása pedig megoldhatatlannak látszik, így az első világháború előtt lebontott Rákóczi úti Nemzeti Színház oszlopfője, vagy épp a régi Erzsébet-híd turulja egy ideig még biztosan várhat az újjászületésre.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy az esetlegesen előkerülő értékek biztosan eltűnnek, hiszen a Kiscellinek több, állami fenntartású intézmény gyűjtési körével is van közös metszete: az 1945 utáni időszak nívós tervei például jórészt a Lechner Tudásközpontban, vagy más közgyűjteményekben kaptak helyet, az
A felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény természetesen nincs zárva az építészet- és művészettörténészek, vagy épp a városimádó érdeklődők előtt, hiszen a folyamatosan frissített tárgyleírásoknak, illetve a tárgyak jó részéről készített digitális fotóknak köszönhetően azok előzetes bejelentkezés után a helyszínen könnyen elérhetők, rövidesen pedig talán az otthoni kanapén ülve is kedvünkre nézhetjük Ybl rajzainak finom vonalait, vagy a régi Erzsébet híd turuljának az időjárás koptatta arcát.
Kiemelt képünkön kisméretű fémtábla Budapest megszületésének időszakából – a második világháborúig fővárosszerte mindennaposak voltak a bérházak belső udvarán elhelyezett hasonló feliratok.
