Kultúra

Folytatódik a tisztogatás az HBO Maxon, eltűnik a kínálatból a Westworld és a The Nevers is

HBO
HBO
A Warner Bros. Discovery élére kinevezett új vezérigazgató, David Zaslav ismét spórolásra hivatkozva döntött a sorozatok törlése mellett.

Ahogyan mi is megírtuk, az HBO Max júniusban több mint húsz magyar sorozatot vett le platformjáról (a Besúgónak például még az emlékét is igyekeztek kitörölni, az utolsó Twitter posztig eltüntették a sorozatra utaló összes tartalmat), majd meg is szüntette a saját tartalomgyártást csaknem egész Európában. A háttérben ekkor a Discovery és a HBO Max anyavállalata, a Warner Media áprilisi összeolvadása állt, most pedig nagyon úgy tűnik, hogy újabb költségcsökkentésre szánták el magukat.

Az Entertainment Weekly értesülései szerint ezúttal az HBO sorozat-arculatának zászlóshajójaként emlegetett sci-fi dráma, a Westworld sem ússza meg. Lisa Joy és Jonathan Nolan sorozatáról már november óta tudni lehetett, hogy a 4. évad után nem folytatódik a történet (bár az alkotók még egy utolsó, lezáró évadot szerettek volna a sorozatnak), de arra azért senki sem számított, hogy teljesen eltűnik a streaming szolgáltató felületéről. A sorozat még 2016-ban futott be, amikor a csúcstechnológiájú robotokkal benépesített, vadnyugati tematikájú felnőtt-vidámpark története igazi presztízs-sorozattá nőtte ki magát.

Nem a robotos western azonban az egyetlen búcsúzó sorozat az HBO Maxon, a The Nevers sem marad már sokáig elérhető az oldalon. A váratlanul szuperképességekhez jutó londoni nőkről szóló viktoriánus dráma törlése azért is meglepő, mert 2021 tavaszán az első évadnak csupán az első fele került bemutatásra, a második felét idén tavaszra ígérték a készítők. Miután az első részeket készítő, anti-feminista megmozdulásai miatt kegyvesztetté vált Joss Weedon otthagyta a produkciót, Philippa Goslett vezetésével fejezték be az évad második felét, ami állítólag már készen is van, így azonban nem az HBO Maxon fog majd debütálni.

Nemrég még csak a folytatás elkaszálásáról szóltak a hírek a Minx, a Love Life, a Ducika kalandjai, és az F-Boy Island – Kamuarcok szigete esetében is, az első kettő azonban most már biztosan távozik is a felületről. Ezeknek a sorozatoknak a levétele egyébként elsősorban a színészeknek fizetendő jogdíjak szempontjából jelenthet spórolást, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen elvesznének a süllyesztőben. Várhatóan más streaming szolgáltatók oldalán láthatjuk majd viszont őket, sőt, az sem teljesen kizárt, hogy egyszer visszatérnek még az HBO Maxra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik