Kultúra

George R. R. Martin szívesen írna egy novellát Rhaenyra és testőre házasságtörő viszonyáról

Kevin Winter/Getty Images/AFP
Kevin Winter/Getty Images/AFP

A Sárkányok házából még csak egyetlen évad ment le, George R.R. Martin máris egy spinoffban gondolkodik: szívesen megírná egy külön történetben Rhaenyra Targaryen és Harwin Strong kapcsolatát, amelyből, ugye, a hercegnőnek három gyereke is született, legalábbis a rossz nyelvek szerint. Hivatalosan ugyanis a három fiú Rhaenyra Laenor Velaryonnal közös házasságából született, ám nyílt titok, hogy a valódi apa a királyi testőrség feje, Harwin Strong, ami nyilvánvalóan szított is némi feszültséget, ahogy azt a Sárkányok háza sorozatban láthattuk.

Martin láthatólag szívesebben foglalkozik bármi mással, mint a westerosi saga alapregényfolyamának, A tűz és jég dalának a folytatásával, amelynek utolsó két részét sokak szerint a szerző már nem fogja tudni életében befejezni. Most épp arról nyilatkozott, hogy sajnálja, hogy a Rhaenyra-Harwin románcot nem tudta kifejteni sem a Sárkányok házában, sem az annak alapjául szolgáló Tűz és vér című regényben, és hogy ő nagyon szívesen megírná a történetet minimum egy novella, de akár egy teljes regény formájában is.

Három gyerekük született, de sosem láttuk, hogyan jöttek össze, mikor csókolóztak először, mikor feküdtek le egymással. Nem tudjuk, Laenor hogy érzett ezzel az egésszel kapcsolatban. Van itt egy teljes történet, legalább egy novella, talán egy regény is, de egyszerűen nem volt időnk elmondani ezt, és nem fért bele a történelmi regényem formátumába sem. De imádnám megírni

– nyilatkozta a szerző, aki ezzel együtt most alighanem inkább a Sárkányok háza második évadának előkészítésével van elfoglalva. És talán A tűz és jég dalával is: nemrég azt nyilatkozta, hogy a sorozat következő regényét, A Tél szeleit már háromnegyed részben befejezte. Ami után jönnie kell még egy teljes regénynek, hogy elkészüljön a saga.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik