Miközben a testünk külső megjelenéséről, főleg annak minél előnyösebb színben feltüntetéséről, színének, formájának, szőrzetének adjusztálásáról, prezentálhatóvá tételéről soha annyit nem tudtunk, mint ma, a lényeg mintha kimaradt volna: általánosságban véve alig értjük a testünk mint nagy egész működését, az egyes szervekről külön-külön meg még annyit sem tudunk. Tabuk, szégyenek és magányos szorongás határozzák meg a hozzáállásunkat ezernyi olyan testügyi témához, amelyekkel pedig ezer százalék, hogy nem vagyunk egyedül, a pénisz ügyeit pedig fokozott aggodalom, tudatlanság és bizonytalanság övezi – miközben bizonyos korosztályok és társadalmi csoportok szinte minden mondatukba belefűzik a szerv valamely népnyelvi megnevezését. Hogy a péniszről úgy essen szó, hogy attól a közjó is szaporodjék, Sturla Pilskog norvég urológus szakorvos hiánypótló, a témában rejlő huncut, frivol és áthallásos ziccereket sem kihagyó könyvet írt Pénisz: Felhasználói kézikönyv címmel, amelyből nem csak tanultunk, de remekül is szórakoztunk.
Kezdjük mindjárt az említett ziccerrel. A szerző szerencsére nemcsak tisztában van vele, de nem is akarja eltagadni, hogy péniszekről beszélni, írni, olvasni: zavarba ejtő. Pontosabban vagy ez, vagy az orvosi nyelvhasználat ridegsége, amivel meg kinek van kedve még olvasmányélményeiben is találkozni? Így aztán a kötet általános hangnemén érezhető, hogy Pilskog tudja, hogy az elkerülhetetlen zavar oldására a kuncogás-nevetgélés olyan eszköz, amit kár lenne nem kihasználni, így, ha nem is térdcsapkodósan vicces, de azért végig finoman humoros a szöveg. A pénisz mint népművészeti elem gyors történeti áttekintésével indulunk az őskori barlangrajzoktól és Asztüpalaia szigetének antik hellén péniszvésettel ellátott vallomásától, melyen Nikasztimiosz egy kavicson számol be hódításáról, miszerint „itt hágta meg Timionát” – amely egyébként férfinév, illusztrálandó az ókori görögök sokat emlegetett szabad hozzáállását a homoszexualitáshoz.
Ezt a témát egyébként a kötet tovább árnyalja a görögöktől az igazi péniszfetisiszta rómaiak felé folytatva a történetet, ahol a férfiak közti szexualitás szintén teljesen rendben volt ugyan, ám az aktusban passzív fél az együttléttel lemondott társadalmi befolyásáról, és emiatt, ha az illető katona volt, halálra is ítélhették. Apropó, ókori Róma: tudták például, hogy a híres Pompeji tele volt – mily meglepő – merev péniszekkel jelölt bordélyházakkal, és az újszülött kisfiúk nyakba pedig szárnyas péniszt ábrázoló medált akasztottak az ártó mágia elleni védelem gyanánt? Sajnos a kötet itt ugrik egy nagyot az időben, egészen a jelenig, és a fütyifotók – végre egy tulajdonképpen működőképes fordítás az angol dick picre! – jelenségéről értekezik, ami érdekes ugyan, de azért örültünk volna, ha a péniszábrázolás-történet nem hagyja ki a teljes középkort és újkort. Sebaj: a folytatás azért kárpótol.
Mindjárt a pénisz anatómiájáról szóló második fejezetben ilyen fontos tanácsokba botlunk: „Ha a péniszen keresztben tiszta vágást teszünk láthatóvá válik, hogy a belseje négy fő részből áll”. De röviddel ez után a szerző az ügyben is megnyugtatja az érintetteket, hogy nem attól függ, melyik oldalra lóg a pénisz, hogy a gazdája melyik kezével maszturbál, a pénisz jobbra vagy balra lógása ugyanis tisztán genetikai eredetű. Ilyen megnyugtatásokból, tévhitoszlatásokból egyébként szinte minden oldalra jut egy – ezzel válik a könyv gyakorlatilag a kamaszodni kezdő fiúk számára kötelező olvasmánnyá, bár a könyv alcíme – Felhasználói kézikönyv – azért jelzi, hogy nem feltétlenül csak a péniszt viselők számára lehet hasznos ez az olvasmány.
Ha már aggodalmak és tévhitek: a Pénisz: Felhasználói kézikönyv teljes fejezetet szentel a méret sokat tárgyalt kérdésének. Itt a kötet visszatér a már említett ókori görögökhöz, hogy tisztázza, miért olyan aprók az antik szobrok péniszei – spoiler: ez is, mint oly sok minden, babonákkal függ össze – és szó esik arról is, hogy egyáltalán, honnan eredeztethető a férfiak konstans méretaggodalma. Pilskog szerint messze nem csak a sokat vádolt és kétségkívül e kérdésben nem ártatlan pornóipar az egyedüli bűnös: a félelemnek, hogy a pénisz túl kicsi, a tudattalanban rejtőző, lélektani oka van.
Sokan azért becsülik alá saját péniszük méretét, mert amikor kisgyerekként idősebb fiúkhoz és férfiakhoz hasonlították magukat, nem tudták elképzelni, hogy saját nemi szervük is eléri majd egyszer ezt a méretet. Némelyeknél ez az érzés felnőttkorban is megmarad
– írja a kötet. A fejezetben a petyhüdt és az álló péniszméret közötti visszás korrelációkról is szó esik, azaz a shower vs grower, a kötet fordítása szerint „állomány” vagy „növekmény” típusú péniszekről, azaz arról, hogy egyes hímtagok petyhüdten is viszonylag közel állnak a merev mérethez, mások viszont a merevedés során jelentős méretnövekedést mutatnak – hogy a kötet fordítója, Fejérvári Boldizsár miért nem a népnyelvben használt hús- és vérpénisz kifejezéssel élt, jó kérdés, bár tény, hogy az állomány/növekmény kifejezések meglehetősen képszerűek. Innen megtudtuk egyébként, hogy a váltószám a négyes, négy centiméter ugyanis az a szám, amennyivel minimum növekszik egy „növekmény” típusú pénisz a merevedés során, az ez alatti növekedést produkálók pedig az „állomány” kategóriába tartoznak, és egyébként utóbbiak vannak elsöprő többségben: négyből három férfi pénisze „állomány”, a többieké „növekmény”.
Hogy a kötet szorongásoldó hatásait tovább ecseteljük, a kötet kutatásokra hivatkozva megnyugtat mindenkit: ez az a nyugalmi méret ugyanis, ami alatt a pénisz kevésbé számít vonzónak, mint az ennél nagyobbak. Ha tehát 7,6 centi feletti a szerszám, akkor semmi ok az aggodalomra – és mivel a világátlag merev állapotban tizenhárom centiméter, ezt alighanem a férfiak jelentős része megugrotta. Jó hír az is, hogy a mikropénisz – a merev állapotban is legfeljebb három-négy centiméteres pénisz – réme csak minden hétezredik férfit fenyegeti, és náluk is többnyire már gyerekkorban észrevehető és kezelhető, többnyire hormonpótlással.
A kontraszt kedvéért: emlékeznek az általános iskolai vonalzókra? Képzeljenek most maguk elé egyet, vagy el is kérhetik a gyerek tanszerei közül egy rövid ellenőrzésre. Ezek a vonalzók harminc centiméteresek – egy kicsivel rövidebbek, mint a jelenlegi péniszhossz-csúcstartó, bizonyos Jonah Falcon hímtagja merev állapotban, az ugyanis nem levesebb, mint 34,3 centiméteres, és még ernyedten is 24 centiméter hosszú. Nehéz élete lehet – mindenesetre Sturla Pilskog könyvébe bekerült, a Híres hímek és hímtagok című alfejezetbe, amelyben több amerikai elnök pénisze mellett Bonaparte Napoleoné is helyet kapott, amit egyébként a császár boncolásakor a boncolást végző orvos titokban lemetszett, majd évszázadokon keresztül vándorolt tulajdonostól tulajdonosig, jelenleg pedig a szerző egy amerikai kollégája, John K. Lattimer urológus családjának tulajdonában van, állítólag elég megviselt állapotban.
A kötetben vissza-visszatérő történelmi szemlélet egyébként annak köszönhető, hogy Sturla Pilskog urológusi munkája mellett hobbitörténész is – ám urológusi karrierjének tapasztalatai is kapóra jöttek a könyv sérülésekről és betegségekről szóló fejezeteiben. Nem ezek a kötet legvidámabb oldalai: pénisztörés, nemi betegségek, prosztatarák, merevedési problémák és heregondok is helyt kaptak a kötetben, meglepően olvasmányos formában, sőt, egy remek keretes szövegrészben A cipzár átka címmel a szerző némi önéletrajzi ihletést is becsempészett a szövegbe. Egy másik kereteshez fűződik a könyv egyik legemlékezetesebb, legbizarrabb története, amit szó szerint idéznénk:
John Harvey Kellogg amerikai orvos nemcsak a maszturbációt, hanem a szexuális tevékenység minden egyéb formáját is gyűlölte. Ennek megfelelően soha nem hálta el a házasságát. Úgy vélte, a maszturbáció hangulatingadozásokhoz, merev ízületekhez, pattanásokhoz, epilepsziához és fűszeres ételek iránti vonzalomhoz vezethet. Kellogg szerint ezeket a csúfságokat egészséges és tápláló ételekkel lehetne megelőzni. Testvérével együtt ezért fejlesztette ki a ma Kellogg’s Cornflakes néven ismert kukoricapelyhet. Mi pedig csak örülhetünk, hogy Kelloggnak ez a terméke tett szert világhírre, nem pedig az a javaslata, hogy a fiatal fiúk fitymájába acélhuzalt fűzzenek, így akadályozva meg az erekciót.
Nos, ez tényleg örömteli hír, pláne, hogy amint a kötetből kiderül, a kellő mennyiségű maszturbálás nemhogy nem árt az egészségnek, de effektíve segíthet a rettegett prosztatarák megelőzésében. Ahogy örömteli hír az is, hogy – az egyik fejezetcímben foglaltak szerint – „ha lelóg is, van remény”, vagy az, hogy a korai magömlés messze nem olyan gyakori, mint azt a férfiak hiszik – egyszerűen csak a közösülés hosszával kapcsolatos hiedelmeink tévesek. Egy 2005-ös, meglehetősen alapos holland kutatás ugyanis, mely öt országban vizsgálta az együttléteket, arra jutott, hogy a tényleges közösülési folyamat átlagban 5,4 percet vesz igénybe. Emiatt tehát szintén kár aggódni – további hasonló felszabadító felismerésekért azonban már el kell olvasniuk a kötetet.
Sturla Pilskog Pénisz: Felhasználói kézikönyv című kötete magyarul a Figura Könyvkiadó gondozásában jelent meg.
