Kultúra

Mégsem perlik 20 millió dollárra Mariah Carey-t a karácsonyi slágere miatt

ANGELA WEISS / AFP
ANGELA WEISS / AFP

Mégsem kell bíróság előtt bizonyítania Mariah Carey-nek, hogy nem lopta az All I Want For Christmas Is You című dalát, a korábban az énekesnőt beperlő férfi ugyanis még a tárgyalás előtt meggondolta magát, és arra kérte a bíróságot, ejtsék az ügyet – írja a Billboard.

A Vince Vance művésznév alatt alkotó Andy Stone még idén júniusban perelte be Carey-t azzal az indokkal, hogy zenekarával, a Vince Vance & the Valiantsszal 1989-ben kiadtak egy azonos című dalt – öt évvel azelőtt hogy Carey megjelentette volna a karácsonyi időszak nem hivatalos himnuszát, amellyel már idén is jelezte az ünnep közeledtét.

Bár a két szám között a címen és a karácsony témáján kívül egyáltalán nincsen hasonlóság, Stone azzal érvelt, hogy dala a karácsonyi időszakokban kifejezetten nagy sikerrel futott, főleg 1993-ban, pont egy évvel Carey dalának megjelenése előtt. Egy évvel később azonban ugyanezzel a címmel letarolta a slágerlistákat, népszerűsége pedig azóta is töretlen – bár az általa generált bevételekről nincs pontos információ, az Economist nemrég megpróbálta megsaccolni, mennyit nyerhetett rajta az énekesnő, és arra jutottak, 30 milliárd forintnak megfelelő dollár csoroghatott be 28 év alatt az énekesnőhöz csak emiatt a dal miatt. Stone szerint ezzel megkárosította őt és a zenekarát, beperelte Carey-t, a dal társszerzőjét, Walter Afanasieffet, valamint a Sony Music Entertainmentet. Kártérítésként 20 millió dollárt követelt.

Az üggyel kapcsolatban több szakmabeli is megszólalt, akik szerint problémás, hogy 25 évvel a történtek után jutott eszébe perelni Stone-nak, de az is hogy a címegyezés nem elég erős vád, ráadásul több tucat olyan dal van, amit ugyanezen a címen jegyeztek be. Stone végül beláthatta, hogy nehéz fába vágta a fejszéjét, mert mindenféle indoklás nélkül kérte a bírót, hogy ejtsék az ügyet, még mielőtt az a tárgyalóterembe kerülhetett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik