Az ember aligha kívánhatna emlékezetesebb bemutatkozást színészként, mint amilyen Emma D’Arcynak kijutott a Sárkányok házában: egy csatakos, naturalista, fájdalmas szülésjelenet, melyből rögtön a politika gyilkos játszmái közé kell eszmélnie. Királynője, akivel gyerekkori barátságuk elmérgesedett, ugyanis rögvest látni kívánja az újszülöttet, hősünk pedig, mivel nem hajlandó kiadni a babát a kezéből, maga viszi el harmadik gyermekét a királynői audienciára, azon frissiben, csurgó vérével jelölve meg útvonalát a Vörös Erődben. Erős jelenet, feszültséggel, intrikával, gyengéd anyai szeretettel, és mire a néző észbe kap, már félti is a szülőágyból felkeltett hercegnőt, és pokolba kívánja a királynőt a féregségéért – és huss, a Rhaenyra fiatal verzióját játszó, rövid úton közönségkedvenccé vált Milly Alcock elvesztése – ami miatt pedig maga Emma D’Arcy is szomorkodott kicsit – már nem is fáj annyira.
A Sárkányok háza hatodik epizódjánál járunk, túl vagyunk az első évad félidején, a sorozat története pedig tíz évet ugrott előre az időben az ötödik részben látott, indulatokkal teli esküvőjelenet óta, melyben Rhaenyra Targaryen Laenor Velaryon felesége, Criston Cole lovag a királyné szövetségese, a királyné pedig Rhaenyra bosszúszomjas ellenlábasa lett. Ez a tíz év pedig hagyott épp elég nyomot az ifjú szereplőkön ahhoz, hogy magyarázható legyen a színészcsere: kamaszos reményteliségüknek, lobbanó, naiv lányságuknak már nyoma sincs, számos gyerekük világra hozatala sem múlt el nyomtalanul, ám a legtöbbet mégis inkább a hatalmi játszmák mérgező légköre öregített hősnőinken.
Ezek a nagypolitikai férfijátszmák, és a mindezek közepette szűkre szabott lehetőségek között boldogulni próbáló nők sorsa volt az, ami Emma D’Arcyt igazán megszólította a szerep kapcsán.
Rhaenyra folyamatos harcban áll azzal, hogy mit jelent nőnek lenni, és eredendően kívülálló alkat. Retteg attól, hogy az anyaságba börtönözzék, és tisztában van vele, mennyire más lenne a helyzete, ha férfinak születik. Én egy nembináris ember vagyok. Mindig is egyszerre vonzott és taszított a férfi és a női identitás is
– nyilatkozta erről D’Arcy a Hollywood Reporternek a sorozat megszületéséről szóló cikkmonstrumában. És bár Rhaenyra egyértelműen, és a szó néhány értelmében kimondottan boldogan nő – élvezi a testi szerelmet, és igazi örömét leli anyaságában –, az az androgün jelleg, amit D’Arcy nembináris nemi identitása miatt civilben is jól ismer, már a karakter idősebb verziójának bemutatásakor is kapóra jön. Később pedig, ahogy a státusza miatt kénytelen egyre jobban fiúsítania magát, még fontosabb lesz majd. A Sárkányok háza alkotói maguk is meglepődtek, amikor felismerték, hogy mennyire a patriarchátus mérgező és életveszélyes voltáról mesél a történet – D’Arcy pedig boldogan vett részt ebben a nagyköltségvetésű, szórakoztatóipari, a fél világ szeme előtt zajló feminista eszmecserében.
D’Arcy ugyanis legalább annyit tud az ideák drámai történeteken keresztüli kimunkálásáról, mint amennyit azok eljátszásáról: színészi karrierje mellett, mely brit színpadokon és tévésorozatokban – köztük az Amazon Truth Seekers és a BBC One Wanderlust című sorozatában – mutatta meg magát, már tanulmányai során rendezni kezdett. Meg díszlettervezni, de ez történetünk szempontjából másodlagos – arra ugyanakkor szépen rávilágít, mennyire erősen munkált D’Arcyban az önkifejezés vágya. Elmondása szerint ez legalább tizenegy éves kora óta így van, ekkor játszotta el ugyanis a Szentivánéji álomban Titánia szerepét a Shakespeare-klasszikus egy általános iskolai musicalfeldolgozásában.
Shakespeare-rel kezdeni megrészegítő élmény volt: több interjúban felidézte, amint csak rohan és rohan a focipályán körbe-körbe, annyira felpörgette a színpad. „Azt hiszem, ez volt az első dózis abból a nagyon speciális adrenalin-dopamin koktélból, amit mindig is nagyon addiktívnek éreztem” – fogalmazott egy interjúban. És bár később, az Oxfordi Egyetem művészeti részlegén, a Ruskin Művészeti Iskolában tanulva megszerette a művészet más oldalait is, végül azért döntött elsősorban a színészet mellett, mert az volt a kevésbé magányos út. „Miután az ember elvégez egy művészeti iskolát, jellemzően rengeteg időt tölt egyedül a műtermében, és láttam előre, hogy ez nekem mennyire rosszat tenne. Rájöttem, hogy a színházban nagyon hasonló dolgokat fedezhetek fel, de ott emberek vennének körül” – mondta a döntésről, amely végül a rövidfilmeken és egyre komolyabb sorozatszerepeken át rövid idő alatt a Sárkányok házáig vezette.
Amiről eleinte fogalma sem volt: szerinte a saját naivitásának köszönhető, de azért alighanem az HBO szigorú biztonsági-titoktartási szabályainak is volt köze hozzá, hogy D’Arcynak jó ideig meg sem fordult a fejében, hogy a casting, amelyen részt vesz, a Trónok harca előzménysorozatáról szól. A cím nélküli fantasysorozat, amihez kamu jeleneteket kellett olvasnia újabb és újabb saját készítésű videókon, három hónapon keresztül, nem keltettek gyanút benne, bár utólag már biztos benne, hogy mindenki más tudta, miről van szó. A videóküldözgetés után Miguel Sapochnik és Ryan Condal behívta D’Arcyt egy személyes castingra is, ám annak végeztével félreérthető visszajelzéseket kapott: azt mondták neki, ügyes volt, most menjen, rúgjon be, majd értesítik. D’Arcyval ügynöke pár héttel később közölte, hogy valószínűleg nem ő fogja megkapni a szerepet, és, hogy összeszedjék magukat, vidékre utaztak pihenni.
Másnap reggel egy mezőn bóklászok egyedül néhány tehénnel, és megcsörren a telefonom. Csak arra emlékszem, hogy Ryan azt mondja, vegyek néhány napszemüveget
– emlékszik vissza D’Arcy. Hogy Ryan Condal mire utal a napszemüveggel, elsőre nem is volt világos – csak valamivel később esett le a tantusz, hogy a showrunner arra célzott, hamarosan kapóra fog jönni némi álca.
Condalnak minden bizonnyal igaza volt, még azzal együtt is, hogy D’Arcy civil megjelenése és Rhaenyra éteri, hercegnői megjelenése vajmi kevéssé hasonlít egymásra. Ami azt illeti, D’Arcy szerint az alakítása egy jó részét maga az ezüstszőke paróka teszi ki. A frizura, a smink, a ruhák egyébként civilben is fontosak D’Arcynak, sokat segítenek ugyanis a hírnév kellemetlenebb oldalának elviselésében, mint mondja, olyanok, mint egy harci páncélzat, ami valamelyest megvédi. Hogy miért van védelemre szükség? Mert szerinte az, hogy a személyiségének egy része bizonyos értelemben közkinccsé válik, nagyon új és nem természetes folyamat, és ez megviseli őt is, és szerinte bárki mást is, aki a reflektorfénybe kerül.
D’Arcy egyébként, ahogy a Rhaenyra fiatalabb változatát alakító Milly Alcock sem, nem volt Trónok harca-rajongó, nem is látta korábban a sorozatot. Csak annyit tudott, hogy sok vérre és sok szexre számíthat, ám a Trónok harcához képest nőpártibb szemszöggel. Ez azzal együtt is fontos volt neki, hogy ő ma már – bár születési neme szerint nő – nem tekinti magát nőnek: a nembinárisok épp a kétpólusú, csak nőkre és férfiakra szétválasztást nem érzik magukénak, konyhanyelven fogalmazva nem azonosítják magukat sem nőként, sem férfiként. Emma D’Arcy ugyanakkor – bár a semleges they/them névmásokat használja – megtartotta női keresztnevét, és gyakran játszott női szereplőt a Sárkányok háza előtt is. Mi több, az Independentnek nyilatkozta is, hogy ezt nem is érzi problémának, egyrészt mert sokáig élt nőként, sokan ma is annak hiszik, másrészt és elsősorban pedig azért, mert a színészet a szakmája, amihez nagyon jól ért, köszöni szépen.
Rhaenyra szerepére készülve is egy queer-feminista irodalmi alkotás segített neki a legtöbbet: Maggie Nelson Az argonauták című memoárja, melyben Nelson a szintén genderfluid Harry Dodge-dzsal folytatott párkapcsolatáról, és a nem heteronormatív kapcsolat és az anyává válás kérdéseiről ír. D’Arcy szerint a nemekhez tapadt társadalmi keretek egyáltalán nem annyira különböznek ma attól, ahogy Westeros középkort idéző világában ez a képlet kinézett: szerinte Rhaenyra épp azzal szembesül, hogy nőként mennyire nem hasíthat ki ugyanakkora teret magának a világból, mint amekkorát a férfiak. „Azt hiszem, én is valahol így indultam az életben, ugyanígy éhezve azt a teret, amiről láttam, hogy a fiúknak és a férfiaknak megadatott” – fogalmazott erről.
Izgalmas volt forgatókönyvben látni egy fiatal nőt, aki ennyire tisztán látta a hatalmi struktúrák működését és azt, ahogy egyesek, mint például Daemon, teljesen más szabályok mentén létezhettek, mint amelyek neki megadattak. Az a vágy, hogy valamiféle maszkulin szabadságot és a férfiaknak kijáró teret hasítson ki magának, igazán megszólított. Pont ezt éreztem gyerekként
– mondta D’Arcy az Independent fentebb is idézett interjújában. Mint mondja, azért is választotta azt az utat, hogy nyilvánosan felvállalja nembináris identitását, mert azt reméli, ezzel segíthet olyan fiataloknak, akik hozzá hasonlóak, és attól félnek, hogy másságuk miatt nincs helyük a színészi pályán. „Nekem is volt olyan időszakom, amikor úgy gondoltam, hogy ez nem fog menni, hogy hosszú hajat és sminket kell hordanom, hogy színész lehessek. És ez egyszerűen nem igaz” – fogalmaz, és ezt, a közel harmincmilliós epizódonkénti nézettséggel futó, és világ pillanatnyilag legnagyobb visszhangot kapó sorozatának főszereplőjeként könnyen el is lehet neki hinni.
D’Arcy a Sárkányok háza forgatási munkálatainak lezárulása óta már forgatott egy mozifilmet, nem is akármit: a hol Mother Russia, hol Anna címen emlegetett, a putyini Oroszország viselt dolgairól szóló cikkei miatt meggyilkolt újságíróról, Anna Politovszkajáról szóló filmben ő alakítja a főszereplő lányát, Verát, ami D’Arcy enyhén szlávos beütésű arcát látva cseppet sem meglepő. Hosszabb távú terveiről keveset, és meglehetősen visszafogottan nyilatkozott csak – főleg, mert hiába van az ő arcával tele a Sárkányok háza minden promóciós anyaga, a sorozat félideje előtt a nézők még nem találkoztak vele, így jobbnak látta nem elkiabálni semmit. Az persze borítékolható, hogy az ismertsége egy csapásra kilő az egekbe, ezt pedig Emma D’Arcy a brit színházi szcéna farkastörvényeinek megszelídítésére tervezi fordítani. „Azt remélem, hogy – mivel, bármily szomorú ez, a színház sokszor elvárja a művészektől, hogy behozzák a közönséget – a megnövekedett láthatóságom, amit ez a sorozat jelenthet, segít majd színpadra állítani dolgokat” – foglalja össze. Csak aztán legyen ideje a színpadi színészetre, miután elkezdenek befutni a Sárkányok háza nyomán érkező szerepfelkérések.
