Kultúra

Megérkezett Kulka János új lemezének első dala, a Sorskereső

Magneoton
Magneoton

Megjelent az első dal Kulka János hamarosan érkező, Pálmaszív című új lemezéről. A Sorskereső, mely az egyetlen közéleti témával foglalkozó szám a korongon egy korábbi verziójában 2016-ban már elhangzott a színész előadásában, ám pár héttel később jött a sztrók, amely jó időre távol tartotta Kulka Jánost a színpadtól. Maga a lemez is jó ideje készül: Tövisházi Ambrus zeneszerző Tariska Szabolcs Artisjus-díjas szövegíróval már hét éve elkezdte, ám a színész betegsége miatt jó időre félbemaradt a munka. Mostanra azonban Kulka afáziája ajvult annyit, hogy folytatódhatott a munka, és október 7-én meg is jelenik a tíz új szerzeményt felsorakoztató album. A Pálmaszív minden egyes dalához külön videóetűd készült, melyek közül az első érkezett meg most.

A Sorskeresőben nincs szájszinkron, a színész arcjátékéval, szemével, mozdulataival és jelenlétével meséli el a dal történetét, és ugyanezt az irányt követi majd a lemez többi klipje is.

A Sorskeresőt 2015-ben írtuk, az első migrációs krízis idején. Akkoriban a Zenészek a menekültekért nevű csoporthoz csatlakoztam. Egy héten át segédkeztem egy raktárban, ahova folyamatosan érkeztek külföldről a segélyszállítmányok. Olyan érzésünk volt nekünk, ott pakolászóknak, hogy nagymértékben a mi tempónkon múlik, a 10 fokos őszi esőben, a röszkei réten ragadt szerencsétlen emberek éjszakája. Ekkortájt volt a Keleti pályaudvaron a vonatforgalom leállása, a gyalogosok vándorlása az autópályán, a furgonok raktereiben bekövetkezett, fulladásos tragédiák. Sok gyermek is volt az útra keltek között, innen ered a gyerekdal jellegű formanyelv, mintha az ő szemszögükből látnánk a borzalmakat. A történelem úgy hozta, hogy az orosz-ukrán háború ismét aktuálissá tette az egészet. Videoetűdünkben János egy katonai terepasztalt szemlél

– osztotta meg gondolatait a szövegíró, Tariska Szabolcs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik