Zoológia helyett a kifutóra
Az első benyomás sokat számít, különösen a showbizniszben, de még Hollywoodban is ritka az olyan hatásos belépő, mint amilyen Cameron Diazé volt 1994-ben. Amikor ugyanis A maszk egyik korai jelenetében Diaz besétál a bankba és megrázza az esőben megázott, szőke haját, akkor nemcsak a Jim Carrey alakította félénk hivatalnoknak akadt el a szava, de a fél világot is megigézte. Ez a belépő, és persze maga a film instant világsztárrá és szexszimbólummá tette az akkor 21 éves Diazt, akinek ez volt élete első szerepe, és nem is igazán akart színész lenni.
Diaz Kaliforniában született, de korántsem művészcsaládba. Anyja kereskedő volt, apja pedig egy olajvállalatnál dolgozott, és saját leírása szerint békés, nyugodt, szeretetteli gyerekkora volt, ami később is sokat segített neki abban, hogy elkerülje a hírnév nagy buktatóit.
Ekkor persze még Diaz sem filmes karrierről álmodott, sokkal inkább zoológus akart lenni. Ezt évtizedekkel később bevallotta egy brit tévéműsorban egyik nagy példaképének, Sir David Attenborough-nak is, hozzátéve, hogy végül mégiscsak úgy hozta az élet, hogy állatokat tanulmányoz, csak szakterülete az embernek nevezett állat lett, és nem természettudósként, hanem színészként.
A távoli dzsungelek helyett a kifutón kötött ki. Már a gimi alatt elkezdett modellkedni, amiből elég szép zsebpénzt sikerült felhalmoznia, 16 éves korában pedig szerződést kínált neki egy menő modellügynökség, és innentől kinyílt előtte a divat világa: feltűnt Levi’s és Calvin Klein hirdetésekben is, majd hónapokig forgatott egy Coca-Cola-reklámot Ausztráliában. A következő évben mosolygott a Seventeen című ifjúsági magazin borítóján, már akkor azzal a lehengerlő, pozitív kisugárzással, ami a mai napig jellemző rá.
Modell-korszakának bizonyos döntései olykor azért megtalálták és kísértették Diazt későbbi pályáján. 1992-ben, vagyis 19 évesen csinált egy fotósorozatot, amelyben félmeztelenül, szadomazo stílusú bőr alsőneműben szerepel. A képeket soha nem publikálták hivatalosan, ám a fotós 2003-ban, nem sokkal a Charlie angyalai második részének premierje előtt felkereste Diazt, hogy 3,5 millió dollárért eladja neki a képeket, valamint a fotózásról készült felvételt. Az akkor már világhírű színésznő ezt zsarolásként élte meg, és feljelentette a férfit, akit végül három év börtönre ítéltek, közben viszont a fél órás videó is felkerült egy orosz honlapra, így egy jó darabig erről szóltak a Diazzal kapcsolatos hírek.
Az ártatlanság vége
A mesébe illő filmes karrierindításhoz azért kellett némi szerencse is. A maszk rendezője, Chuck Russell eredetileg mindenáron az 1993-as év playmate-jét, az országszerte ismert Anna Nicole Smith-t akarta a szerepre. Már meg is állapodtak vele, ám a modell utolsó pillanatban inkább egy addigra bejáratott franchise folytatását, a Csupasz pisztoly 33 1/3-ot választotta. Russell annyira elkeseredett emiatt, hogy először le is akarta fújni az egész filmet, ám végül mégis folytatták a castingot. Egy divatszakmában is járatos jelmeztervező már évek óta rágta az egyik producer fülét, hogy van itt egy lány, akit mindenképp meg kéne néznie, de amikor a producer visszakérdezett, hogy „és miben játszott?”, akkor az volt a válasz, hogy egyelőre semmiben. Így egész addig nem is pazarolta rá az idejét, Nicole-Smith kiesése után azonban adtak neki egy esélyt, így jutott be A maszk női főszerepének castingjára a 20 éves Diaz, aki az első találkozón egyből elvarázsolta az alkotókat – pont úgy, ahogy később a közönséget is. Annyira meggyőző volt, hogy még a szerepet is hozzá alakították. A gyönyörű jazzénekesnő ugyanis eredetileg klasszikus, manipulatív femme fatale lett volna, aki a lelke mélyén elvetemült, csak elesettnek mutatja magát a férfiak előtt. Ám úgy ítélték meg, hogy Diaz elemi szerethetősége miatt nehezen dolgoznának fel a nézők egy ilyen fordulatot, így inkább megtartották a figurát jószívű fiatal nőnek, aki egyszerűen rossz társaságba keveredett.
A maszk gigantikus sikere egy csapásra mindent megváltoztatott Diaz számára, ezért is beszélhetett arról a film 25. évfordulóján, hogy a forgatás egészen különleges emlék, és az ártatlanság korát jelenti a számára. Ekkoriban ugyanis még úgy dolgozhattak és bolondozhattak Jim Carrey-vel, hogy egyikük sem volt világsztár vagy szexszimbólum, csak két fiatal színész, akik próbálták a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségből (az Ace Ventura ugyan már korábban elkészült, de mozikba még nem került A maszk forgatásakor, a Dumb és Dumber pedig csak 1994 végén lett látható a vásznon, végleg bebetonozva Carrey szupersztár státuszát).
A nő megtalálva
A szexszimbólummá válás nagy lehetőségekkel jár Hollywoodban, de egyben hatalmas teher is, ahogy erről Sharon Stone is érzékletesen írt tavaly megjelent memoárjában. Későbbi interjúiban Diaz is többször is nyíltan, ám düh nélkül idézte fel, hogy a tárgyiasítás minden létező formáját megtapasztalta karrierje során, és voltak szakaszok, amikor ő is magáévá tette a rá zúduló irreális, vagy a kibontakozást korlátozó elvárásokat.
Amúgy is sokáig az volt az érzése, hogy a komikus helyzetekben működik igazán jól, így leginkább vígjátékokat vállalt. Akadtak ezek között véres fekete komédiák, mint a vitapartnereiket változatos eszközökkel megölő liberális fiatalokról szóló Az utolsó vacsora, a méltán elfeledett A zsarolók városa, vagy a magyar forgalmazók parádés humorának emléket állító Hullázó kedélyek. Olykor hoztak kritikai elismerést a számára, ám a folyamatos közönségsikert nem ezek a szerepek, hanem az olyan romkomok biztosították, mint az Ő az igazi, az Álljon meg a nászmenet!, illetve Keresd a nőt!.
Már az első kettőben is a kor legnépszerűbb színésznőinek – Jennifer Anniston és Julia Roberts – oldalán tűnt fel, a Keresd a nőt!-ben viszont már ő volt az egyértelmű női főszereplő, akinek minden férfi, köztük Ben Stiller is esedezik a kegyeiért. A Farrelly testvérek vígjátéka meglepetésre 1998 egyik legnagyobb sikere lett, így milliók számára szolgálhatott bizonyítékul, hogy Diaznak a vaskosabb humor is jól áll. Ő amúgy továbbra is igyekezett szélesíteni a palettáját, és olyan kultrendezők elborult filmjeiben vállalt szerepet, mint Terry Gilliam (Félelem és reszketés Las Vegasban), vagy Spike Jonze (A John Malkovich-menet). A Charlie Kaufman forgatókönyvéből készült A John Malkovich-menetben vált nagyon látványossá, hogy tudatosan ki akar törni a szőke bombázó skatulyájából. Sokan alig ismertek rá, amikor a gondosan ápolt szőkeség helyett torzonborz, barna hajú állatrajongóként tűnt fel a nagy, metafizikai kérdéseket feszegető, őrült tragikomédiában, amelynek a sztorija onnan indul, hogy egy bohém házaspár felfedez egy átjárót John Malkovich elméjébe, és innen csak vadabb dolgok következnek. A szerepért kapott BAFTA- és Golden Globe-jelölést is, az Oscar-mezőnyből viszont kimaradt, amit sokan az év legméltatlanabb mellőzéseként hánytorgattak fel az akadémiának. Golden Globe-ra amúgy összesen négy alkalommal jelölték, de egyszer sem kapta meg a díjat.
Hollywood hercegnője
Az új évezredbe egy újabb gigantikus kasszasikerrel, a Charlie angyalaival lépett át, amelynek természetesen készült folytatása is. De közben nem maradtak el a fajsúlyosabb, drámai szerepek sem: hol Tom Cruise (Vanília égbolt), hol Leonardo DiCaprio (New York bandái) partnereként bizonyította, hogy korántsem csak a könnyed szórakoztatásban állja meg a helyét. Vígjátékból sem volt hiány: ő adta az elátkozott Fiona hercegnő hangját a Shrek-szériában, illetve Jude Law-val romantikázott a Holiday-ben, aminek biztos helye van a karácsonyi szezon kötelező romkomjainak mezőnyében, mindössze pár helyezéssel lemaradva az Igazából szerelemtől. A kétezres évek még egyértelműen Diaz évtizedének számított, ő volt Hollywood egyik legjobban fizetett színésznője. A Forbes például 2008-ban a fizetési lista élére hozta ki őt, és arról írt, hogy egy év leforgása alatt 50 millió dollárt keresett. A léptéket érzékelteti, hogy Keira Knightley 32 millió dollárral lett a második, Jennifer Aniston meg 27 millióval a harmadik. A 2010-es években azonban elkezdett kicsit döcögni a szekér, kevésbé találtak be Diaz filmjei a közönségnél, és a kritikai sikerek is elmaradoztak. Különösen lesújtó fogadtatást kapott a 2014-ben bemutatott musical-adaptáció, az Annie, amelyben
Sokáig úgy tűnt, hogy ez a fura szerep lesz a kilépője Hollywoodból, ugyanis nem sokkal ezután felfüggesztette filmes karrierjét, pár évvel később pedig hivatalosan is bejelentette visszavonulását. Idén júniusban azonban kiderült, hogy visszatér a beszédes című netflixes akcióvígjátékban, a Back in Actionben, amelyben Jamie Foxx lesz majd a partnere.
Szégyen nélkül
Ugyan akadnak példák, de azért tipikusnak korántsem nevezhető, hogy hollywoodi sztárok önszántukból visszalépjenek a reflektorfényből és az ezzel járó lehetőségektől. Diazon azonban semmiféle tépelődés vagy keserűség nem érződött a döntéssel kapcsolatban, inkább arról beszélt, hogy bármennyire is élvezte a forgatásokat, az intenzív karrierépítés egy ponton inkább akadályt jelentett számára a kiteljesedésben, mintha egy szűk alagútban haladt volna előre:
Nem tudtam megmondani, ki vagyok én valójában. Ezzel nehéz szembenézni. Elemi szükségét éreztem, hogy teljessé tegyem az életem
– mondta egyszer erről, és Kevin Hartnak is azt fejtegette tavaly nyáron, hogy bármennyire is imádja a filmipart, több figyelmet akart szánni az élete többi aspektusára is. Azóta sem tétlenkedett, saját bormárkát indított, és az évtizedeken át testére irányuló médiafigyelmet is sikerrel fordította át pozitív, haladó életmód-üzenetekké. Egészségügyi startupokat finanszírozott, és sikeres könyveket írt a saját testünkkel való ismerkedés fontosságáról, illetve az öregedés elfogadásáról.
Már 30-as évei végén is nyíltan szembement az idősödéstől való hagyományos rettegés és szégyenkezés kultúrájával, amit a divatipar és Hollywood is gyakran táplál a kollektív tudattalanban:
Szerintem mind sokkal boldogabbak lennénk, ha a »Mennyi idős vagy?« kérdésre az igazat mondhatnánk. Félelem nélkül. Hezitálás nélkül. Szégyen nélkül.
Visszavonulása után pedig kifejezett szószólójává vált a természetességnek és az önelfogadásnak. Rendre smink nélküli szelfiket osztott meg magáról, és nyíltan beszélt arról, miért állt ellen a botoxnak, a mellnagyobbításnak, és hogy az ötven felé közelítve mennyire imádja nevetőráncait, mert azok is bizonyítják, hogy egész életében mosolygott.
Nem vagyok ellene, hogy az emberek különböző beavatkozásokon essenek át, ha arra vágynak. De mi, nők olyan sok időt töltünk el nyomás alatt, hogy mindig kívánatosnak kell lennünk szexuálisan. Azért vagyok itt, hogy elmondjam: túllépek ezen, nem érdekel
– írta nemrég a hollywood legfurcsább életmódgurujává váló Gwyneth Paltrow hírlevelében, akinek egyszer arról is beszélt, hogy nem szeretné, ha pár éve született lánya majd a „szép”, a „csinos” szavakkal azonosítaná magát, mert ez szerinte megnehezítheti, hogy végére járjon az igazán fontos kérdésnek: annak, hogy ki is ő valójában.
