Kultúra

J. K. Rowlingot is megfenyegették, miután kiállt a megkéselt Rushdie mellett

Mike Marsland / WireImage / Getty Images
Mike Marsland / WireImage / Getty Images
„Te leszel a következő” – írták neki.

Az elmúlt napok leghajmeresztőbb kulturális híre volt, hogy megkéselték a világhírű írót, Salman Rushdie-t, aki máj-, ideg- és szemsérüléseket szenvedett. A kezdeti kritikus állapotot követően az írót néhány órával később levették a lélegeztetőgépről, sőt, már beszélni is tudott.

Az iráni kormány szerint a támadást az író magának és támogatóinak köszönheti, egy iráni lap pedig így fogalmazott:

Tisztelet annak a bátor és lelkiismeretes embernek, aki New Yorkban megtámadta a hitehagyott és gonosz Salman Rushdie-t, és kézcsókot érdemel, amiért elkapta Isten ellenségének nyakát.

A támadás miatt a hétvége folyamán számos ismert személy, köztük természetesen írók is kiálltak az ügy mellett – így tett a Harry Potter-regényfolyamot jegyző J. K. Rowling is, aki azonban halálos fenyegetést kapott mindezért.

A Variety híre szerint az írónő mindössze két szóval kommentálta az alaphírt – „Rémisztő hírek.” –, majd rövidesen hozzáfűzte: nagyon rosszul érzi magát a történtek miatt, és reméli, minden rendben lesz.

Ennyi is elég volt azonban ahhoz, hogy egy Twitter-felhasználó máris hozzáfűzze:

Ne aggódj, te leszel a következő.

Az írónő azonnal megosztotta a meglepő választ, sőt, kijelentette: az ügyben már a rendőrség is dolgozik.

Nem ez volt persze az egyetlen fenyegetés, amit Rowling kaphatott – derül ki a Warner Bros. Discovery vasárnapi sajtóközleményéből, hiszen az így fogalmaz:

A Warner Bros. Discovery határozottan elítéli a J.K. Rowling elleni fenyegetéseket. Kiállunk mellette és minden olyan szerző, történetmesélő és alkotó mellett, aki bátran kifejezi kreativitását és véleményét. A WBD hisz a véleménynyilvánítás szabadságában, a békés párbeszédben, és támogatja azokat, akik a nyilvánosság előtt fejtik ki a véleményüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik