Július közepén érkezett a hír, amely szerint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) kiköltözik a várból, a területet pedig elkezdik átalakítani a Honvédelmi Minisztérium számára. Azaz elkezdték: mindenféle előjel nélkül megkezdődtek a Piavétól a Donig – a Dontól a Dunáig című, Magyarország katonai történetének harminc évét (1918-1948) összefoglaló kiállítás bontási munkái.
A múzeum ezzel párhuzamosan a tárlat technikai okokból való bezárásáról, illetve a fotóarchívumot, a könyvgyűjteményt, a levéltárat, a térképtárat, a könyvtárat, illetve az irattárat érintő nyári szünetről adott ki közleményt, ennél fajsúlyosabb változásokról azonban nem esett szó.
A Jobbik politikusa, Lukács László György épp ezért kérdésekkel fordult Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszterhez, hogy kiderüljön: az épület mekkora hányadát kell kiüríteni, mikor kezdődik a minisztérium költözése, hol nyílik újra a múzeum, illetve arról is érdeklődött, hogy a dolgozók számíthatnak-e leépítésre.
A költözés tényét némiképp alátámasztó, de leginkább csak sejtető válasz így hangzott:
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a magyar és a kapcsolódó egyetemes katonai örökségünk megőrzésére hivatott intézmény. Feladatai a szakterületét érintő tudományos kutatások folytatása, illetve, hogy méltó, modern, a XXI. századi körülményeknek megfelelő, a fiatalok számára is könnyen befogadható, átélhető, interaktív kiállításokat hozzon létre. A Kormány célkitűzése, hogy ezeket a feladatokat az intézmény méltó módon és méltó helyen láthassa el olyan körülmények között, melyek a nagyközönség és a tudományos közélet számára is biztosítják a jelenleginél könnyebb megközelíthetőséget, illetve a XXI. század kihívásainak is megfelelő modern, tágas külső- és belső kiállítóhelyeket.
A témában szakembereket megkérdező HVG szerint a költözés legalább két-három évet vehet majd igénybe, az új épület pedig – amennyiben az újonnan épül – legkorábban tíz év múlva nyithatja meg a kapuit.
Az Azonnali forrásai szerint Kecskemétre, vagy Székesfehérvárra áttelepülő múzeum eddig használt épületének elhagyása jelen helyzetben teljesen felesleges lépésnek látszik, felújítására, illetve folyamatos állagmegőrzésére azonban nyilvánvalóan szükség lenne. De miért érdekes a Tóth Árpád sétány és a Kapisztrán tér közt álló együttes, és miért volt ideális a lassan száz éve oda költözött gyűjtemény céljaira? Ismeretlen Budapest sorozatunk mai epizódjában ennek az óriásnak a múltját mutatjuk be.
A török uralom százötven éve alatt itt, a budai Vár csücskében állt polgárházak Buda 1686-os visszafoglalása során válhattak romhalmazzá, újjáépítésük azonban fel sem vetődött, sőt, a rövid ideig üresen álló területen tíz évvel később már a Gránátos néven emlegetett helyőrségi kaszárnya két, egymással párhuzamos, egyemeletes épülete állt. Ezekhez a XVIII. és XIX. század fordulóján a mai udvar északkeleti részén már egy csehboltozatos (ez félgömbök a barokk korban kedvelt egymás mellé helyezését jelenti) istállóépület is csatlakozott, otthont adva az itt lévő katonák lovainak.
A környék katonai jelentősége ezután hirtelen megnőtt: a Kapisztrán tér túlsó oldalán álló ferences kolostor 1817-ben a budai főparancsnokság otthonává, illetve a katonai istentiszteletek helyszínévé vált helyőrségi templommá változott, 1819-ben pedig a kaszárnya két épületét is egyemeletes szárnnyal kötötték össze.
Az így létrejött U alakú együttes végül alig három évtizeden át szolgálta a hadsereget, 1844-ben ugyanis jórészt lebontották, majd egy kétemeletes, egymásra merőleges szárnyakból álló klasszicista együttest építettek a helyére.
A forradalom és szabadságharc kitörése előtt alig néhány hónappal, 1847-ben megnyílt Ferdinánd laktanya terveit egy osztrák mérnökkari kapitány, a lehetetlenül hosszú nevű Leopold Freiherr von Fürstenwärther-Burgsassen zu Oberbach készítette, kivitelezését pedig egy budai építőmesterre, Dankó Mártonra bízták.
A röviddel a kiegyezés után már Nándor-laktanyaként emlegetett, eredetileg T alaprajzú épület lassan kinőtte a határait, így a századfordulóig háromszor is bővítették, így a mai Anjou sétányra néző szárny csak 1892-re készült el.
A Hadtörténeti Múzeum létrehozásának ügye ekkor már hosszú évtizedek óta húzódott, az álmok azonban nem akartak valósággá válni. A Magyar Tudományos Akadémia hadtudományi bizottsága – ami a Magyar Nemzeti Múzeum vonatkozó gyűjteményének bővítését, illetve a múzeum épületének megnagyobbítását tervezte –, illetve az Ezredévi Kiállítás szervezői által javasolt megoldások elfelejtődtek, az első világháború eseményei azonban hirtelen mindent átírtak: a hadszíntereken összegyűjtött tárgyak, illetve relikviák tömegei Bécsben ugyanis egyszerűen nem fértek el, így az akkor még közös Hadügyminisztérium is támogatni kezdte egy önálló budapesti kiállítótér megszületését.
Ennek létrehozása az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése miatt egészen 1918 novemberéig tolódott: ekkor született meg a Hadi Levéltár, amit a következő hónapban a muzeális csoport követett – olvasható a Honvédelem történeti áttekintésében.
Az 1919 januárjában a Hadtörténelmi Levéltár és Múzeumnak keresztelt intézmény ugyanebben az évben a nemsokára eredeti arcát visszakapó, sőt, egy tervasztalon maradt részlettel is bővülő Bécsikapu téri Országos Levéltár (ép. Pecz Samu, 1913-1918) harmadik és negyedik emeletére költözött, rövidesen azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az sem kiállítótérként, sem raktárként nem elég nagy ahhoz, hogy hosszú időn át ott is maradjon. Belitska Sándor honvédelmi miniszter 1921 elején végül tálcán kínált megoldást erre: az Üllői út és a Nagykörút sarkán álló Mária Terézia-laktanya egy részét utalta ki a múzeumnak, ami a nyár folyamán, immár a minisztériumtól függetlenedve át is helyezte a székhelyét.
Az 1922-ben szétváló levéltár és múzeum hét éven át használta a földből Hild József munkája nyomán kinőtt katonai épületet, hiszen a gyűjtemény 1929-ben átvette a napjainkban is használt otthonát, a Nándor-laktanya egy részét, aminek a főhomlokzat teljes átalakulását hozó átépítése már 1926-ban megkezdődött,
gazdagítva az épületet.
A kapuit ennek ellenére végül csak 1937. május 29-én, Horthy Miklós kormányzó jelenlétében megnyitó múzeumnak az utóbbi nyolcvanöt éve sem volt eseménytelen, hiszen legértékesebb tárgyait 1944 elején, a második világháborús front közeledte miatt összecsomagolták, majd a somlóvári Erdődy-kastélyban (ép. Jean Charles Alexandre de Moreau, 1836-1839) rejtették el – írja az MTA.
Októberben a honvédelmi miniszter az épületben maradt többi érték, illetve a személyzet kitelepítését is elrendelte, ám a küldetés végrehajtása nem sikerült maradéktalanul, hiszen a raktárak egy része az időközben megkezdődött ostrom során a romok alá került.
A helyreállítás hosszú évekre visszavetette a múzeum működését. Az intézmény végül csak Buda Görgey általi visszafoglalásának századik évfordulóján, 1949. május 21-én, mindössze hat teremben nyithatott meg újra:
Az ekkorra újra összevont levéltár és múzeum 1961-ben vette fel a mai nevét (Hadtörténeti Intézet és Múzeum), az évtizedek során pedig egyre nagyobb teret foglalt el a Várból.
Ennek a növekedésnek a részeként jött létre az ötvenes évek folyamán a két szint egybenyitásával született Márványterem,
kerültek érdekes ágyúk a sétányra, illetve nyitott meg a Haditechnikai Park, ami 1964-től hosszú időn át a belső udvaron mutatta be a kor, illetve a korábbi évtizedek harckocsijait (így egy T34-est), repülőgépeit (köztük egy rejtélyes múltú MiG-15bisz-t, illetve egy Jak-11-est), illetve egyéb haditechnikai eszközeit.
A járművek a rendszerváltás előtt röviddel költöztek el az udvarból, ahol az állam modern épületrészt akart emelni, ez azonban a feltárás során előkerült IV. Béla kori budai városfal és patkótorony, illetve a különböző régészeti leletek miatt nem válhatott valósággá – épp úgy, ahogyan a tetőtérbeépítés sem, bár ez a jövőben, a minisztérium beköltözése esetén még pótolható lesz.
