Kultúra

Még John Wick sem ölhet meg mindenkit, de meg fogja próbálni – itt a negyedik rész előzetese

Ahogyan azt sejteni lehetett, az idei San Diegó-i Comic-Conon szokás szerint záporozni fognak az előzetesek, az pedig, hogy Keanu Reeves is hivatalos volt az eseményre előrevetítette, hogy a John Wick negyedik epizódjából is várható ízelítő valamilyen formában.

Ennek megfelelően érkezett is egy rövid előzetes, amely nagyjából azt ígéri, amit egy Wick-filmtől vár az ember: ismét mindenki Wick skalpját akarja, ő pedig szokás szerint senkinek sem hagyja magát. Az előzetesben a régi szereplők mellett feltűnik a szörnyen gonosznak látszó Bill Skarsgård is, de mellette lesznek még újoncok szép számmal: többek közt Donnie Yen, Szanada Hirojuki,Scott Adkins és Clancy Brown is szerepel a filmben.

A John Wick 4-et – ahogy azt az első három rész esetében is megszokhattuk – ismét a kaszkadőrből lett rendező, Chad Stahelski jegyzi, és bár hivatalos alcíme még nincsen, minden jel arra mutat, hogy a Hagakure lesz az, amely a szamurájok kódexére utal. A film készítése a járványhelyzet miatt jócskán csúszott, a jelenlegi tervek szerint 2023. március 24-én mutatják be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik