– Tud kaszálni?
Columbo hadnagy csodálkozása semmi volt ahhoz képest, ahogyan kérdésem után nézett Nyigri Erzsébet, a csákvári Tolbuhin Tsz Sallai Imre KISZ-alapszervezetének a titkára.
– Nem, nem tudok…
A hetvenes évek közepén a magyar sajtóban a legváratlanabb helyeken és cikktémákban lehetett találkozni Columbo hadnaggyal, mint ahogy ezt a fenti idézet is mutatja a Fejér Megyei Hírlap 1977. június 2-i számából. Bár a Magyar Televízió akkor már rendszeresen sugárzott külföldi sorozatokat, azoknak csak egy töredéke lett annyira sikeres, hogy kivívta volna ezt a státuszt. Az Angyal, Kloss kapitány, Stirlitz vagy akár Ben Quick korábban ugyanígy kiléptek a műsorújságok és a tévékritikák világából a magyar hétköznapokba, ám az évtized közepén hosszú idő telt el anélkül, hogy bármely sorozat megragadta volna a nézők tömegeinek képzeletét. És ha megnézzük az időszak újonnan bemutatott külföldi sorozatait, annyira nem is meglepő, hogy így történt.
A Balzac nagy szerelme (lengyel sorozat), A Thibault család (francia), A Strauss család (brit), Az acélt megedzik (szovjet), A flamandok titka (francia) és Az utolsó szó (NDK) egyike sem lett a tévézés nemzetközi klasszikusa, még ha több országban is levetítették néhányukat akkortájt. Csakhogy már a műfajuk sem kedvezett a nagy kultusznak, hiszen az irodalmi adaptáció vagy az életrajzi sorozat ritkán tudott versenyezni például a krimivel. Márpedig a korszak igazi slágerműfaja a klasszikus krimi volt, így az irodalmi alapanyagból készülők, mint a Maigret felügyelő. Georges Simenon halhatatlan, pipázós detektívjét a brit Rupert Davies keltette életre még a hatvanas évek elején, ebből sugárzott havonta egy-egy részt a hetvenes évek elején a televíziónk. Ezt tehát nem is a szokásos csütörtök esti műsorsávban sugározták (a kedd csak később lett a sorozatok napja itthon), és hasonlóan volt ezzel később A felügyelő című NSZK-sorozat is, melynek főhőse, Keller felügyelő ugyancsak hétvégén, de elég rendszertelen időpontokban igyekezett csillapítani a magyar nézők krimiéhségét. Talán ez utóbbi miatt nem is lett Maigret-hez hasonló közönségkedvenc.
Ezzel szemben az 1976 februárjától hetente új epizódokkal érkező Columbót tárt karokkal várták a magyar nézők, annál is inkább, mert már ismerhették a címszereplő hadnagyot. Magyarországon ugyanis az első két pilot epizódot külön mutatták be, az egyiket ráadásul moziban. Mint az Kránicz Bence tavalyi, a sorozat 50. évfordulójára született cikkéből is kiderül, az első Columbo-epizód, a Gyilkosság receptre egy kétórás tévéfilmként készült el, majd ezt követően az NBC csatorna vezetői látni szerették volna, érdemes-e folytatásos sorozatot építeni a nyomozó karakterére, és újabb pilot epizódot rendeltek a Columbóból (Váltságdíj egy halottért címmel). Ezt követően indult csak el a rendes sorozat, 1971. szeptember 15-én. A Magyar Televízió ezzel szemben a Gyilkosság receptre filmet 1972. november 25-én mutatta be, a Váltságdíj egy halottért viszont két évvel később már tévé helyett a mozikba került – ez akkoriban nem volt teljesen szokatlan megoldás itthon, ráadásul az epizód a maga másfél órás játékidejével elment egy önálló játékfilmnek is. Ez a két film tehát már bemutatta a magyar nézőknek a ballonkabátos nyomozót, aki aztán sorozatszereplőként gyorsan a kedvencek közé emelkedett idehaza is.
Kis columbológia
Columbóról a már említett évfordulós cikkünkben megírtuk, hogy a krimitörténelem egyéb nagyságaival ellentétben őt eleve a tévébe szánta a sorozat két alkotója, William Link és Richard Levinson. Ők gyerekkori barátok voltak, a középiskolában ismerkedtek meg Philadelphiában, és hamar összehozta őket közös rajongásuk a krimiirodalom iránt. Az amerikai televíziózás aranykora bűnügyi sorozatainak legjavához írtak epizódokat, dolgoztak az Alfred Hitchcock Presents és A szökevény íróstábjában is.
Columbót, a Los Angeles-i rendőrség gyilkossági csoportjának nyomozóját már 1960-ban megteremtették egy antológiasorozatban, majd az epizódból színdarabot írtak: ez volt a már említett Gyilkosság receptre, amelyet aztán az első pilotként hasznosítottak újra évekkel később. Az is ismert, hogy Levinson és Link eredetileg egy idősebb színészt szerettek volna Columbo szerepére, mint az akkor alig negyvenéves Peter Falk, de mivel a célpontjaikat nem tudták megcsípni, megelégedtek Falkkal, és ennél rosszabb kompromisszumot sose kelljen kötnie senkinek. Falk ugyanis gyorsan a nézők szívébe lopta magát, kezdettől fogva magas nézőszámokat biztosított a sorozatnak, és ő maga is rengeteget hozzátett Columbo hadnagy figurájához.
„Falk hajlamos volt rá, hogy a dialógusjelenetek közben előre nem egyeztetett módon félbehagyja a mondatot, levegye a pillantását partneréről, és eltűnődjön valami jelentéktelennek tűnő részleten. Ezzel ugyanúgy kizökkentette a másik színészt, ahogy a hadnagy is arra játszott, hogy szertefoszlassa a gyanúsítottak önhittségét, beismerő vallomásra kényszerítve a gyilkost” – fogalmaz a már idézett cikk, de emellett a színész a saját ruhatárát is kölcsönözte a hadnagynak, beleértve a védjegyszerű, gyűrött ballonkabátot. Peter Falk haláláig nem is tudott kiszabadulni már Columbo skatulyájából, olyannyira vele azonosította mindenki a figurát.
Magát a nyomozó alakját az írók olyan irodalmi minták alapján alkották meg, mint Porfirij a Bűn és bűnhődésből, illetve Chesterton népszerű hőse, az egyszerre papként és nyomozóként is nagyszerű Brown atya. Hozzájuk hasonlóan az emberi lélek nagy ismerője Columbo is, aki a megérzéseire hagyatkozik, nem pedig Sherlock Holmesként fejti meg a rejtélyeket.
Hiába lehetett tudni, hogy mindig a tettes által lebecsült, látszólag jelentéktelen dolgokra koncentráló felügyelő kerekedik felül, a nézők mégis mindig leültek a tévé elé a következő epizódra is. Pedig idővel már azt is sejthették, hogy Columbo feleségét sosem fogják látni, hiába emlegette állandóan a szószátyár felügyelő.
A Columbót hét évadon keresztül sugározta az NBC, egészen 1978-ig, majd tíz évvel később az ABC támasztotta fel, két rendes évad erejéig, utána pedig több mint egy évtizeden át készültek rendszertelenül új epizódok, az utolsó 2003-ban. Ez összesen 69 rész, melyben Falk volt az egyetlen állandó pont, és olyan nagyságok voltak ezalatt a partnerei, mint Johnny Cash, Martin Landau, Janet Leigh vagy John Cassavetes, miközben a rendezők között is olyan nevek tűnnek fel, mint Steven Spielberg, Ben Gazzara vagy Jonathan Demme, sőt, maga Falk is rendezett egy epizódot.
Nálunk is Columbóról beszélt mindenki
Az, hogy Columbo nem egy a futószalagon gyártott tévés nyomozók közül, hanem valóságos intézmény, nyilván nem azonnal rögzült, és tőlünk, a távolból pláne nehezen lehetett megítélni. Az első két, külön bemutatott filmről kevés írás született, a moziban bemutatott Váltságdíj egy halottért nem is nyűgözte le a Magyar Nemzet kritikusát: „Richard Irving rendezése középszerű, nem használ semmilyen kimódolt trükköt, technikáját alárendeli a cselekménynek. A film nagy bravúrja Peter Falk kifejező, egyéniséget teremtő játéka, amely a logikai zökkenőkön is átsegíti a filmet.”
Aztán 1976. február 1-jétől kezdve sorozatként, rendszeresen érkezni kezdtek a Columbo-epizódok (az MTV valamiért a második évad első részével indított, majd felismerhető rendszer nélkül sugározták a részeket különböző évadokból): „Két héttel ezelőtt mutatkozott be Columbo hadnagy, az »ügyefogyottan lábatlankodó« nyomozó a Fekete etűd című krimiben. Igaz, ez a történet kissé naivnak hatott, hiszen az elvetemült gyilkos csaknem elérzékenyülten borult az őt leleplező nyomozó keblére, de a főszereplő, a Columbót játszó Peter Falk egyénisége érdekes légkört vitt a bűnügyi históriák szokványelemei közé” – írta a Film Színház Muzsika szerzője, aki szintén nem úgy tűnt, mint akit meggyőzött a sorozat.
A másik oldalt Barabás Tamás képviselte az Esti Hírlapban: „Ha a Columbo további darabjai is ilyenek lesznek, akkor könnyű szívvel búcsúzunk A felügyelőtől, mert sokkal jobbat kapunk” – döfött azért oda egyet Keller felügyelőnek. A Zalai Hírlap kritikusa pedig utalt már arra is, hogy a vasfüggöny sem volt mindenható a nyugati országrészben: „Feltűnt a Magyar Televízió képernyőjén Columbo felügyelő (Peter Falk) az osztrák tévéből már jól ismert alakja. Persze, kezdhették volna a sorozatot egy jobb, titokzatosabb, Columbo felügyelő tudását jobban próbára tevő történettel is — mert vannak ilyenek! —, de hát nem kell telhetetlennek lenni. A Columbo történetek épkézláb krimik és krimikre ugyebár igény van.”
És tényleg igény volt, mert a következő epizódok már nálunk is közkedveltté tették a sorozatot. „Róla beszél mindenki” – kezdte például terjedelmes írását Alexa Károly a Népszabadságban, és így fejti meg a jelenség titkát: „Peter Falk rendőr hadnagya a XX. századi Kisember egyik legendás változata. Azért legendás, mert nem valóságos. Azért nem valóságos, mert mindig győz. Mint a népmesében a legkisebbik fiú. Csak ő nem nyeri el méltó jutalmát.” Molnár Gál Péter pedig egész meglepő irányból közelített:
A Columbo erősen amerikai film, és ne tagadjuk — propagandafilm. Nagyon ügyes, nagyon találékony és éppen azért olyan hatásos, mert nagyon diszkrét propaganda. A félszemű igazsághajhász megtestesíti ugyan a tömegeket és a bűnösök ugyan mindig a felsőbb rétegekből kerülnek ki, de csak a részigazság diadalmaskodik, a teljes igazság nem kerül napvilágra. Columbo sejteti ugyan, hogy eleve bűnösnek tartja a kizsákmányolókat, de csak annak a kezére kattanhat a film befejezésekor a bilincs, aki gyilkolt. A nagyobb gyilkosságok, a trösztösített bűntettek.
Kijutott a dicsfényből Columbo magyar hangjának, Szabó Gyulának is. „Már a szinkronstúdió vetítőtermében tudtam – ez egy nekem való figura” – idézte a színészt a Lobogó, amely megjegyezte, annak ellenére is kitűnő választásnak bizonyult szinkronhangnak, hogy külsőre egyáltalán nem hasonlít Falkra: „Hogy mégis telitalálat volt a választás, azt a tévénézők milliói immár negyedik hete tapasztalhatják. Nagy találkozás ez két remek színész, két remek figura között. És ez a legnagyobb vonzereje a Columbo-sorozatnak. Hisz e soványka bűnügyi történeteknél láttunk már izgalmasabb, jobban bonyolított, sokkal több meglepetést tartogató sztorikat. Alkalmunk volt ötletekkel, drámai fordulatokkal, látványos verekedésekkel és üldözésekkel teletűzdelt krimiket élvezni a mozikban és a televízióban is. A Columbo-sorozat mégis mindezeknél vonzóbb, maradéktalanabb szórakozást nyújt” – jegyezte meg a lap.
Lefokozzák a hadnagyot a gyenge sztorik
A sorozat népszerűsége nem ismert határokat, és Peter Falkból rövid idő alatt nálunk is sztár lett, igazi bulvárszereplő, már amennyire a szocialista viszonyok között ez megvalósítható volt: a magyar sajtóban is körbement a hír a válásáról, vagy arról, hogy ellopták az autóját. És aztán amilyen gyorsan meghódította Magyarországot, olyan gyorsan ki is ábrándultak belőle a korabeli véleményformálók. Hegyi Gyula, a későbbi MSZP-s politikus például már tényként számolt be a sorozat ellaposodásáról 1976 novemberében a Magyar Hírlapban: „A sorozat még folyik, ám mindjobban elszürkül. Valószínűleg azért, mert az azonos dramaturgiai képlet ismétlése egy ideig hatásos, feszültséget keltő – s aztán egyszerre unalmas lesz. Márpedig az unalom a krimiben főben járó bűn.” Ugyanabban a hónapban Lőcsei Gabriella is arra jutott a Magyar Nemzetben, hogy Columbo sem a régi, sőt, „veszíteni kezd verhetetlennek hitt népszerűségéből”. Mindkét kritikust A türelmetlen hölgy című rész borította ki még az első évadból.
És nem voltak egyedül. Olyannyira nem, hogy ugyanerről a részről Rózsa László egyenesen Columbóvli címmel írt lesújtó kritikát a Népszabadságban:
Csalódtam Columbo hadnagyban. Fáradt volt és lehetetlen ebben a lehetetlenül primitív testvérgyilkossági ügyben. Azt hiszem, ebben nem kellett volna fellépnie. Jobb lett volna, ha visszautasítja
– írta, és egy héttel később csatlakozott hozzá ugyanott a népszerű humorista, Tabi László is: „A legutóbbi Columbo-krimi igencsak gyengus volt. Ez a csapás engem nem ért váratlanul; már évek óta tapasztalom, hogy Keller felügyelő egyre butuskább, hogy Columbo hadnagy szellemi képességei hanyatlóban vannak, e szerény küllemű, de annál rokonszenvesebb nyomozó legutóbb például csak este fél tízkor ismerte fel azt a bizonyítékot, amit — ha egy kissé jobban figyel – már fél kilenckor is felfedezhetett volna.” És ha mindez nem lett volna elég, újabb egy héttel később a Népszava is beszállt a Columbo-ellenes kórusba:
Columbo hadnagyot lefokozzák a gyenge sztorik. Olyan krimit pedig, amely a maga műfajában nem egészen kiváló, kár importálni, itthon olcsóbban előállítható.
Tudhatjuk, hogy az alkotók nem engedelmeskedtek a felszólításoknak, sőt, az MTV-t sem tántorították el a kritikák, hiszen további Columbo-epizódokat is megvásároltak. És utána mintha mindenki belenyugodott volna, hogy Columbo még sokáig velünk marad, és nagyobb számban jelentek meg azok az írások is, amelyek már felismerték, Columbót felesleges más felügyelőkhöz vagy krimikhez hasonlítgatni, olyannyira önálló stílust képvisel. Az újságcikkekben visszatérő fordulat volt, hogy a Columbo idején kiürülnek az utcák Budapesten, és vitatémát jelentett a neve kiejtése is: „Úgy vagyok ezzel, hogy a sok »művelt« ejtést hallván nem merem a Columbo nevet kimondani. Ha Kalambót vagy Kalámbót ejtek, nevetségesnek érzem magam, Kolumbót pedig azért nem mondok, nehogy eláruljam műveletlenségemet. így marad a »kis hadnagy«, a »ballonkabátos nyomozó« körülírás” – ismertetett egy jellemző korabeli dilemmát É. Kiss Sándor a Hajdú-Bihari Naplóban.
Közben folyamatosan új nyomozók jöttek-mentek a tévében, de többségükkel ellentétben Columbo a mai napig velünk maradt, sőt, szobrot is kapott Budapesten. Folyamatosan ismétlik az epizódjait, melyeknek hatalmas rajongótábora van a mai napig, pedig már senki nem él az alkotók közül: Peter Falk tizenegy éve hunyt el, míg Richard Levinson még 1987-ben, William Link pedig nemrég, 2020. december 27-én halt meg, ő 87 éves volt. Ők már egyébként is régesrég elengedték Columbo kezét, de megtehették. És hogy miért lehet így, arra egy korábbi interjúnkban Egressy Zoltán író adott lehetséges választ, aki azt is megindokolta, hogyan lehet pont a sorozat erőssége az a kiszámíthatóság, amit korabeli kritikusai gyengeségnek gondoltak:
69 rész készült, mindegyiket rengetegszer láttam. Hétköznap esténként három csatornán megy egyszerre, párhuzamosan figyelem őket. Ha reklám jön, átkapcsolok a másikra. Ad egyfajta nyugalmat, kiszámíthatóságot, miközben mondatról mondatra ismerem az összes epizódot. Érdekes lenne, ha egyszer nem az történne, ami szokott. Tulajdonképpen ezt várom.
A cikksorozat korábbi részei itt olvashatók. A cikksorozathoz az Arcanum Digitális Tudománytár nyújtott segítséget.
