Kultúra

Harminc év szünet után itt a Neoton Família új videoklipje

Neoton Família Sztárjai
Neoton Família Sztárjai

Vadiúj videoklippel jelentkezik a Neoton Família – ez a mondat harminc éve nemigen lehetett olvasható napi sajtóban, ám ennek a hosszú szünetnek most vége: a Neoton afféle utóintézményeként, Neoton Família Sztárjai néven működő zenekar tavaly megjelent Újratervezés című lemezének címadó dala most videoklipet kapott, mely a 24.hu-n látható először. A Csepregi Éva, Baracs János és Végvári Ádám mellett Heatlie Dávid, Lukács László és Lukács Andrea közreműködésével készült lemez is hosszú szünetet tört meg: előtte tizenhét évig nem jelent meg új dalokat tartalmazó album a zenekartól.

A három évtized utáni első videoklipet a Retró Élményközpontban készítették, ahol a banda jól elbolondozott a retró tárgyak, és a ‘80-as, ‘90-es évek nappalijaiból ismerős pálmafás poszter előtt. A dalt Csepregi Éva fia, Heatlie Dávid írta eredetileg saját zenekarának, a Heatlie-nek, ám végül rábízta édesanyjára.

A refrén túl magas volt számomra, közben éreztem azt is, hogy ez inkább popos duettként szólna a legjobban. Megmutattam édesanyámnak, akinek tetszett az ötlet, és viszonylag hamar írt is rá szöveget, amit aztán közösen énekelnek Ádámmal

– mondta el a zenész. Íme, az Újratervezés videoklipje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik