Kultúra

Tibi atya-alapító: Én még olyan embert nem láttam, aki azért inna, mert látott egy piás mémet

Partizán / Youtube
Partizán / Youtube

A Partizán eheti vendége ezúttal a Tibi atya-brand egyik alapítója és arca, Tóth Máté volt. Gulyás Márton műsorvezető politikai ambícióiról és az ország egyik legismertebb mémoldaláról kérdezte, de azokkal a vádakkal is szembesítette, amelyeket maga a Tibi atya-jelenség nagyon gyakran megkap: többek közt azzal, hogy alkoholfogyasztásra buzdít, és szexista tartalmakat tesz közzé.

Tóth határozottan kijelentette, hogy nem lát összefüggést az alkoholisták számának alakulása és a Tibi atya 1,2 millió követővel rendelkező oldala között, ahogy azt sem, hogy bármilyen szerepük lenne az alkoholfogyasztás népszerűsítésében. Posztjaikkal görbe tükröt tartanak az alkoholizmusról a társadalom felé:

Sose mondtuk azt, hogy menő folyamatosan berúgni, attól függetlenül, hogy a posztok erről szólnak.

– mondta, hozzátéve: inkább lerántják a leplet az alkoholról, a cél az önreflexió, az, hogy az emberek magukra ismerjenek benne, és elgondolkodjanak. Az alkoholnak fontos kulturális szerepet tulajdonít az emberiség történetében, a probléma szerinte a mértékkel vagy épp annak hiányával van.

Attól, mert valaki sokat iszik, mondjuk kéthetente elmegy berúgni, vagy szar a munkahelye, és már hétfőn azt várja, hogy péntek legyen, és elmehessen berúgni a haverokkal, ő ettől még nem lesz alkoholista

– határozta meg azt, mit nem tart még alkoholizmusnak. Tóth szerint az alkoholisták jellemzően az alsóbb szociális rétegekből származnak, ők viszont nem aktív Tibi atya-fogyasztók, ebből azt a következtetést vonja le, hogy a „nagyon alkoholista réteg nem Tibi atya miatt lett alkoholista.”

Én olyan embert még nem láttam, aki azért inna, mert látott egy piás mémet.

Tóth szerint a megoldás abban rejlik, hogy a „magyar társadalmat végre felnőttként kéne kezelni”, az antialkoholista programok szerinte értelmetlenek. Úgy véli, hogy aki igazán függő annál úgysem ér célt ez a törekvés, ráadásul mindenki tudja, hogy az alkohol rossz, ám „ha szembesíted az embereket azzal, hogy ez milyen káros, akkor azt kizárják a tudatukból, nem vevők az ilyen üzenetre.” A megoldást abban látja inkább, hogy az ország mentálhigiénés állapotán kéne javítani, azt viszont a gyökereknél kéne elkezdeni, a szakembereknél, az edukációnál.

Gulyás több saját mémmel is szembesítette Tóthot a szexizmussal kapcsolatban, amelyekre leggyakrabban azt a választ kapta, hogy már régen, évekkel ezelőtt posztolták a képeket, ma már nem menne ki. A bemutatott posztokat – amelyek egytől egyik nőkkel kapcsolatos viccelődések voltak – egyáltalán nem gondolja szexistának, inkább csak vicces képeknek, amelyeknél a humor forrása egy-egy sztereotípiából fakad.

Azt hogy mi egy mémben ezt megmutatjuk, attól nem szexisták leszünk, csak bemutatják a valóságot

– de azt is hozzátette, hogy a humor halálát az jelenti, amikor nem szabad valamin viccelődni. Elismerte, hogy „ortó poén, de ettől még egy poén”, ám szerinte nem szabad átesni a poénok cenzúrázásába, „abba, amit a baloldal csinál, hogy akkor meghúzzuk, mivel lehet viccelni és mivel nem.”

Gulyás arra is rákérdezett, nem érez-e ellentmondást aközött, hogy a Tibi atya-kocsmákban hangsúlyosan felszólalnak a nők biztonsága mellett, posztjaikban azonban ennek az ellentéte tapasztalható. Tóth nem lát közte ellentmondást, ismét hangsúlyozta, hogy csak sztereotípiákat mutatnak be ezekben a posztokban.

A nőknél több dolgon lehet viccelődni, náluk nagyon sok pontot lehet kisarkítani. A férfiaknál azt lehet, hogy ők előbb halnak meg

– indokolta meg, miért kevesebb a férfiakon viccelődő poszt, ráadásul ő úgy látja, hogy a nőket nem háborítják fel ezek képek, mivel sokkal több nő lájkolja ezeket a képeket, mint férfi.

„Mostanában már nagyon nincsenek ilyen poénok. Ez egyrészt a mi jellem-és karakterfejlődésünk miatt van, másrészt az algoritmus is nagyon beszabályozza most már ezeket. Most már nem szabad és nem is akarunk ilyen poénokat kitenni, mert egyszerűen annyi ember sértődik meg az ilyen dolgokon” – magyarázta azzal kapcsolatban, miért egyre kevesebb ma már az ilyen poszt, ám azt is hozzáteszi, a tíz évvel ezelőtti posztok már szerinte sem viccesek, nincsenek is ilyenek az oldalon. Úgy látja viszont, hogy ezt a követői sem bánják:

Az értelmesebb Tibi atya-követő nem azon hőbörög, hogy én a régi berúgós mémeket akarom, hanem azt mondja: tök jó, hogy Tibi atya inkább objektíven, vagy állást foglalva, de megszólal társadalmi és politikai kérdésekben olyan dolgokról, ami érdekli az egész világot.

Hozzátette, a politikai témájú posztokat nem ő, hanem a Tibi atya másik atyja, Döme (Patkó Dömötör) írja, így politikai hovatartozását nem feltétlenül nem azonosítja azzal, amelyet az oldal képvisel. Ezzel kapcsolatban óvatosan fogalmaz, világnézetét nem szeretné a jobb-bal tengelyen elhelyezni, mert a beskatulyázást károsnak tartja:

Inkább jobbra helyezkedek el, de az nem jelenti azt, hogy balról nem tetszenek a dolog.

„Nem akarok végletekben gondolkodni, nyomjuk kapitalizmusban, aki többet vagy ügyesebben dolgozik, az keressen többet, de az állam a rászoruló rétegeket jobban támogassa, mondjuk a családi pótlékon emeljenek, amin nem tudom hány éve nem emeltek már.”

Politikai pályán még nem gondolkodott, de nem zárja ki, hogy valaha mégis mozgalommá fejlődjön a Tibi atya-brand.

„Szeretnék jót tenni ebben az országban. Nekem az elmúlt években is, és főleg a covid óta a munkásságomban a helyet az vette át, hogy szeretnék valamit jól csinálni, edukálni az embereket. Ezért sem kerülnek már ki olyan mémek, ezzel szemben sokkal több társadalmi, kulturális kérdésben, vagy akár saját vonatkozásomban, mondjuk a kritpovaluta témájában edukálnám az embereket, ezáltal valahogy segíteni, valamit visszaadni. Ha azt látjuk ugródeszkaként, hogy ebben egy szélesebb társadalmi támogatottságot tudunk kapni, és mondjuk jót tudunk ezzel cselekedni, akkor nem zárom ki, hogy ebből egyszer egy mozgalom legyen, de az, hogy most párt, az nem az álmom.”

Abban biztos, hogy nem lenne az előtérben dolgozó politikus,

de azt simán el tudom képzelni hogy egy wishes Habony Árpád legyek

– válaszolta szemléltetésként ahhoz, hogy az ilyen jellegű, háttérben folyó, de befolyásos munka feküdne neki a legjobban a politikai pályán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik