Kultúra

Krasznahorkai László és Bödőcs Tibor nyerte a Libri irodalmi díjakat

Marjai János / 24.hu és Mohos Márton / 24.hu
Marjai János / 24.hu és Mohos Márton / 24.hu
Több mint 21 ezer szavazat érkezett a közönségtől.

2022-ben a Libri irodalmi díjat Krasznahorkai László Herscht 07769 című elbeszélése, a közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor Mulat a Manézs című politikai szatírája kapta. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes átadóját május 19-én tartották Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. A gálaműsoron fellépett többek között Kerekes Vica, Keresztes Tamás, Koltai Róbert, Kovács Lehel, Nagypál Gábor, Orosz Ákos, Ónodi Eszter, Tenki Réka és Pataki Ferenc, az est házigazdája pedig Bősze Ádám volt.

Mint a közleményben írják, a 2016-ban alapított Libri irodalmi díjak célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a magyar kortárs irodalom értékes és fontos alkotásaira, hogy döntőbe jutott szerzők és műveik méltó ismertségre tegyenek szert. A díjakkal járó jutalom összege 2 millió forint, a díjazott könyvek pedig 30 millió forint médiatámogatást is kapnak, hogy még több olvasó figyelmét hívhassuk fel rájuk.

A 10 döntős könyv a tavalyi év kiemelkedőnek tartott művei közül került ki. A hazai kulturális élet 189 képviselője tett javaslatot, hogy a 2021-ban megjelent alkotások közül melyik könyvekből válasszon a szakmai zsűri, illetve szavazzon a közönség.

A szakmai zsűri tagjai Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba voltak, a közönségtől pedig több mint 21 000 szavazat érkezett idén. Krasznahorkai Lászlóval készült tavalyi interjúnkat itt olvashatják:

Kapcsolódó
Krasznahorkai László: Megvesztegethetetlen elitista vagyok
Az embernek nem prófétákra van szüksége, hanem hamis prófétákra – mondja az író, akivel farkasokról, neonácikról, a magaskultúra haláláról és a világ keletkezéséről is beszélgettünk. Interjú.

Krasznahorkai elbeszélése és Bödőcs szatírája mellett idén a döntőbe jutottak:

  • Bartók Imre Lovak a folyóban című regénye,
  • Danyi Zoltán A rózsákról című regénye,
  • Gerlóczy Márton Fikció 1. – A katlan című önéletrajzi regénye,
  • Keresztury Tibor Hűlt helyem című regénye,
  • Szvoren Edina Mondatok a csodálkozásról című novelláskötete,
  • Tóth Krisztina Bálnadal című verseskötete,
  • Vonnák Diána Látlak című novelláskötete,
  • valamint Závada Péter Gondoskodás című verseskötete.

Károlyi Csaba, a zsűri tagja laudációjában így fogalmazott Krasznahorkai László Herscht 07769 című alkotásáról:

Egy regény, amelyben a kisemberek leghétköznapibb sorsa érintkezik a világmindenség fizikájával és zenéjével, és amelyben az emberek élete nem ér többet, mint a farkasoké. Egy regény, amelynek hőse akár én is lehetnék, de mégsem. Egy regény, amelynek hősével nem szeretnék ma a „kegyetlen éjszakában” találkozni, de mégis szeretném megérteni a lelkét. Kivételes erejű írónk új regényét ünnepelhetjük, a kevesek egyike ő, akit itthon és a világban is szeretnek. Hiába németek most a hősei, megjegyzem, kelet-németek, éppen olyanok ők, mintha itt laknának a sarkon.

Bödőcs Tibor közönségdíjas alkotásáról Beck Zoltán így fogalmazott:

Ez tehát az a regény, amely megjelenésével megrengette, megrángatta, tépte-vonta a világot, amely mondatok tevepatáival tapodja, betűvágtával kopogja, szóharanggal kongatja, anekdoták lángnyelveivel lobogja az igazságot, és annak fordítottját, visszáját, fonákját, árnyékát, reciprokát, egy olyan országban, ahol az a törvény, hogy a sokaság kevésre se vigye, ahol mindőnk akarata, hogy a sólyom repüljön, a vakond túrjon, de legyen, aki megmondja, kiből lehet sólyom. A tigris kiscica ugyan, de a bajszával érdemes vigyázni!

Tavaly a Libri irodalmi díjat Bereményi Géza, a közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián kapta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik