Kultúra

Egy amerikai humorista Budapesten kereste az okát, miért Orbán Viktor az amerikai konzervatívok példaképe

The Daily Show with Trevor Noah YouTube
The Daily Show with Trevor Noah YouTube

Március 19-én, a Kossuth téri tanártüntetésről szóló tudósításunkban megemlítettük, hogy feltűnt a tömegben Jordan Klepper amerikai humorista, a Daily Show with Trevor Noah stábja kíséretében, és forgatott a helyszínen. Mostanra elkészült és ki is került a YouTube-ra a teljes műsor, melyben Klepper azt kutatta, miért rajong Orbán Viktorért Tucker Carlsontól kezdve Steve Bannonon át az amerikai szélsőjobb színe-java.

A mintegy húszperces riporthoz forgatott a tanártüntetés mellett a Békemeneten, és interjút készített Kovács Zoltán kommunikációs államtitkárral, mint ahogy találkozott az ellenzéki politikusok közül Márki-Zay Péterrel és Cseh Katalinnal, de beszélgetett Panyi Szabolcs újságíróval, akinek a telefonját lehallgatták a Pegasus kémszoftverrel, illetve Hajós Andrással is, aki az ukrajnai menekülteket segítő civileket képviselte.

Klepper azt próbálta megfejteni, miért pont egy autokráciába süllyedő országot istenítenek a republikánusok, és meglepetésére pont ugyanazokat az összeesküvés-elméleteket hallotta vissza Joe Bidenről és Soros Györgyről a Békemeneten, amelyekkel a trumpista felvonulásokon is találkozott. Sőt, azzal is szembesült, hogy a Fidesz-szimpatizánsok szerint az ukrajnai háborúról mindenki tehet, csak éppen Vlagyimir Putyin nem.

Kovács Zoltánt viszont sikerült többször is kibillentenie: először akkor, amikor rákérdezett, hogy a magyar kormány miért nem hajlandó nyilvánosan elítélni Putyint az invázió miatt, majd akkor is, amikor szembesítette az államtitkárt azzal, hogy a magyar kormány a 2015-ös menekültválságban egész máshogy viselkedett, mint most. Klepper arra is kitért, hiába a Fidesz médiatúlsúlya, az országban nagyon sokan megmozdultak, amikor az ukrán menekülteknek segíteni kellett. Az egész videó itt nézhető meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik