Mick Herron egészen a közelmúltig mérsékelten sikeres írónak számított Nagy-Britanniában: krimi- és kémregényei alacsony példányszámban keltek el, ő egy jogi folyóirat szerkesztőjeként dolgozott Londonban, az unalmas irodai órák végeztével pedig vonatra ült, hogy időben hazaérjen oxfordi otthonába, ahol esténként írta a könyveit. A Slough House-nak keresztelt regénysorozata a második saját univerzuma volt egy krimi-regényciklus után, és ennek az első darabja volt a Slow Horses, mely 2010-ben jelent meg, és amelyben megteremtette a bukott és kiégett, veterán kém, Jackson Lamb alakját, aki aztán végigkíséri a regénysorozat összes darabját.
A Slough House főhősei mellőzött, lélekölő irodai munkára beosztott kémek, akiknek a lelkivilágába Herron is könnyedén bele tudta élni magát, hiszen a Slow Horses nem váltotta be kiadója hozzá fűzött reményeit, és a ciklus következő darabjai végül csak Amerikában jelenhettek meg. Ez így ment 2015-ig, amikor is a John Murray kiadó ambiciózus szerkesztője megkereste Herront, hogy újra kiadná a Slow Horsest, együtt a ciklus következő darabjával. Eleinte ez is bukás volt, ám a kiadó nem hagyta annyiban, és végül nem sokkal később, hét évvel a megjelenése után a Slow Horses sikerkönyv lett, Herron pedig otthagyhatta a munkáját, és azóta csak az írásnak él. Most pedig még távolabb került az irodai munka, mivel az Apple TV+ sorozatot készített a Slow Horsesból (magyarul Lassú lovak, de ez az angolban nehéz felfogású, buta embert is jelent).
A regényből Will Smith írt sorozatot, de nem az, akit kitiltottak az Oscarról, hiszen ez a Smith angol, komikusként szerzett hírnevet, majd Armando Iannucci The Thick Of It és Az alelnök című politikaiszatíra-sorozatban is dolgozott. Az, hogy az adaptációt az Apple rendelte meg, azt is jelentette, hogy minimum egy világsztárra számíthatunk a színészgárdában, így történhetett, hogy Gary Oldman kapta Jackson Lamb szerepét, és ez már önmagában komoly érdeklődést generált a sorozat iránt. Oldman ugyebár játszott már klasszikus brit kémfilmben: ő alakította John Le Carré halhatatlan szuperkémjét, George Smiley-t a Suszter, szabó, baka, kém filmváltozatában, és mivel Herron saját bevallása szerint is Le Carré-tanítvány, felmerülhetett, hogy Oldman csak felmelegíti egy régi szerepét. Nos, a különbség nem is lehetne nagyobb: Smiley csendes, tudós alkat volt, míg Lamb egy visszataszító alak, aki lyukas zokniban ül az irodájában, büszke rá, ha elviselhetetleneket fingik, és tetejébe rettenetes stílusban beszél a beosztottjaival.
Lambet ugyanis a parkolópályára került kémek főnökeként ismerjük meg, csak fokozatosan derül ki, hogy komoly szakmai múltja is van, mostanra viszont csak annyi öröme maradt, hogy addig szekálja a lúzer beosztottjait értelmetlen és lélekölő feladatokkal, amíg azok fel nem mondanak. Oldman természetesen tökéletes a szerepben, és azt is sejteni engedi, hogy sok rejtély pakol további rétegeket a karakterére. Igaz, a korai epizódokban nem is ő az igazi főszereplő, hanem egy fiatal és becsvágyó ügynök, River Cartwright (Jack Lowden), akit egy elbaltázott gyakorlat után száműznek a Slough House-nak nevezett, lerobbant irodába. A sorozat Cartwright izgalmas akciójelenetben ábrázolt bukásával indul, majd ott folytatódik, hogy már a Slough House-ban dolgozva beleüti az orrát egy rejtélyes ügybe, melynek szálai az MI5 központjába és még ki tudja, hová vezetnek. És elég szépen visszaadja a sorozat korunk lehetséges biztonsági kockázatait is, miközben a brit politikusok is olyanok, amilyennek megismertük őket az életben, egyiküket Herron egyenesen Boris Johnsonról mintázta.
Ez a kémregényes szál logikusan és profin van kifejtve a sorozatban, ám az Utolsó befutók több egy sima kémsorozatnál: az igazi erénye – a Iannuccit megidézően vicces párbeszédek mellett – a Slough House-ban összeverődött vesztesek aprólékos ábrázolása. Ebből a szempontból a sorozat majdnem annyira emlékeztet az Office-ra, mint bármelyik Le Carré-adaptációra, annyira hűen adja vissza az értelmetlen íróasztali munkába belefásult, többre hivatott emberek nyomorát, azt sem elhallgatva, hogy van köztük olyan, aki tényleg teljesen hülye, vagy legalábbis annak látszik. Ugyanis fokozatosan kibomlanak az egyes dolgozók egyéni sztorijai, ám ezzel párhuzamosan alakul a kémtörténet is. Egy szélsőjobboldali terrorcselekmény alkalmával furcsa egybeesésekre lesznek figyelmesek a Slough House-ban dolgozók, Cartwright pedig kíváncsiskodni és nyomozni kezd a saját szakállára, de partnerre akad rejtélyes kolléganője, Sid (Olivia Cooke) személyében. Cartwrightnak egy levitézlett újságíró szemetében kell turkálnia, aki szintén a szélsőjobbhoz köthető, és idővel még több kapcsolódási pontot talál. De hogyan keveredtek bele a parkolópályára tett vesztesek az ügybe? Mire játszik a központ? És milyen szerepet szánnak ebben a játékban River Cartwrightnak? A többi között ezek a kérdések merülnek fel az első epizódok után, de egyre nagyobb kérdés maga Jackson Lamb is.
Vagyis gyorsan berántja a nézőt a sorozat, melyben a további szerepekben is olyan színésznagyságok láthatók, mint a kémfőnököt alakító Kristin Scott Thomas és az egyelőre alig látható Jonathan Pryce. És akkor még nem is beszéltünk a főcímdalt éneklő Mick Jaggerről, aki a regény rajongójaként direkt a sorozatnak vette fel a dalt. Ennyi nagy név sem feltétlenül garancia persze a minőségre, de az Utolsó befutók tényleg ott van az év kihagyhatatlan drámasorozatai között, és csak sajnálhatjuk, hogy az évad mindössze hatrészes. Még szerencse, hogy Herron egy egész univerzumot hozott létre ezekkel a szereplőkkel, tehát jó esetben még sokáig várhatjuk a folytatásokat.
Utolsó befutók (Slow Horses), 2022, 6 epizód, Apple TV+. 24.hu: 9/10
