Élő Kultúra

A CODA lett a legjobb film, de Sipos Zsuzsanna és Will Smith is Oscar-díjas – Kövesse velünk élőben a gálát!

ROBYN BECK / AFP
ROBYN BECK / AFP
Los Angelesben megkezdődött a 94. Oscar-gála, amit itt élőben követhet velünk. A tavalyi, járvánnyal terhelt, takaréklángra csavart ceremónia után az Oscar sok szempontból visszatér a régi kerékvágásba, de a győztesek kilétén túl az este egyik nagy kérdése lesz az is, hogy vajon sikerül-e az évek óta tartó nézővesztési trendet megfordítani.

Az Oscar-gála nézőszáma évek óta morzsolódik le, de tavaly elérte eddigi történetének eddigi mélypontját: a 2021-es, rendhagyó gála közvetítését kevesebb, mint 10 millióan követték élőben az Egyesült Államokban, amivel csaknem 60 százalékot zuhant a nézettség az előző évhez képest. Még drámaibb a folyamat, ha azt nézzük, hogy 2010-ben még 40 millió fölött volt a nézőszám.

A járvány még idén is rányomja a bélyegét a hangulatra, komoly elővigyázatosság van, a legjobb betétdal kategóriában jelölt, Lin-Manuel Miranda például a gála napján mondta vissza a részvételt, mert a felesége koronavírus-tesztje pozitív lett. Emellett a gála visszatért a hollywoodi Dolby Színházba, klasszikus vörös szőnyeges őrület van, tömegjelenetekkel, és a szervezők úgy általában igyekeznek újra a régi csillogást hangsúlyozni. Ennek jegyében évek után újra van házigazdája a ceremóniának, egyből három is: Amy Schumer, Regina Hall és Wanda Sykes szórakoztatja a jelenlévőket. Hogy emellett milyen kísérletekkel készült az Amerikai Filmakadémia a nézők visszacsábítására, azt ebben a cikkünkben olvashatják:

Kapcsolódó

A legnagyobb esélyesnek hónapokon át Jane Campion westernjét, A kutya karmai köztöt tartották, amely 12 jelölést gyűjtött be (ezt követi a Dűne a maga 10 jelölésével). Ennek ellenére a díjszezon hajrájában már arról kezdtek cikkezni, hogy a legjobb film kategóriában akár meglepetés is születhet, és a siket szülők énekes gyerekéről szóló dráma, a hollywoodi kliséket ügyesen használó CODA boríthatja a papírformát. A díjkiosztó előtti utolsó esélylatolgatásunk itt található.

A CODA lett a legjobb film

Ahogy az utóbbi hetekben egyre többen jósolták, a siket családról szóló hollywoodi mese, a CODA nyerte az idei Oscar-gála fődíját. Ezzel az este egyik nagy győztese lett, az eredetileg nagy esélyesnek tartott A kutya karmai köztnek Jane Campion rendezői díjával kellett beérnie.

Jessica Chastain a legjobb női főszereplő

Jessica Chastain Oscar-díjat kapott a Tammy Faye szemei című film főszerepéért. Ez a harmadik jelölése és első díja a színésznőnek, aki a munkatársaknak és hozzátartozóknak mondott köszönet mellett az LMBTQ-ellenes diszkrimináció és a világban zajló egyéb jogsértések ellen ellen is felszólalt, és a szeretet erejét hangsúlyozta.

Will Smith Oscar-díjas

Néhány pillanattal azután, hogy felment felpofozni Chris Rockot, másodjára is visszatért a színpadra Will Smith, ezúttal magasztosabb céllal: a Richard királlyal ő nyerte a legjobb férfi főszereplő díját. A színész zokogva mondta el köszönőbeszédét, elsősorban az általa alakított Richard Williansnek ajánlotta a díjat, de természetesen saját családjának is megköszönte azt, kiemelve édesanyját. Egyúttal bocsánatot kért a jelölttársaitól és az Akadémiától – bár nem nevesítette, szinte biztosan Rock felpofozására gondolt. Idézte Denzel Washingtont is, aki a pofozás után nyugtatta a színfalak mögött, és azt mondta neki, hogy a csúcson kell a legjobban vigyázni.

A díjat Samuel L. Jackson, Uma Thurman és John Travolta adta át, az utóbbi kettő még rögtönözve el is táncolta a Ponyvaregényben látott legendás táncukat, mielőtt Jackson egy igazán tarantinós mozzanattal előhúzta volna a színész nevét rejtő borítékot egy aktatáskából.

Will Smith felment a színpadra és lekevert egyet a feleségén viccelődő Chris Rocknak

Bár nehéz elképzelni, hogy az Oscar-gálán akár egy köhintés is elhangozzon anélkül, hogy előre megrendeznék, nagyon úgy fest, hogy Will Smithnek tényleg elborult az agya, és felpofozta Chris Rockot. A humorista éppen Smith feleségén, Jada Pinkett Smithen élcelődött, pontosabban a kopaszságán – a színésznő alopeciában szenved –, jó választásnak látta ugyanis őt a G. I. Jane 2 főszerepére. Smith válaszul felment a színpadra, és arcon ütött Rockot, aki láthatóan meglepődött. A feldühödött színész a nézőtérről még kétszer utánaüvöltötte, hogy „ne vedd a kibaszott szádra a feleségem nevét!” Jó kérdés, hogy megrendezett jelenetről volt-e szó, ám a Variety tudósítása szerint a reklámszünetben Denzel Washington és saját sajtósa is nyugtatgatta a színészt, és egyre inkább úgy tűnik, hogy Smith tényleg elvesztette a fejét.

Ez hangzott el egészen pontosan:

Kapcsolódó

Jane Campion lett a legjobb rendező

Megvan a 12 Oscarra jelölt A kutya karmai közt első első díja az este folyamán. Jane Campion, csaknem három évtizeddel a Zongoralecke győzelme után másodszor is elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat.

Vidám kórussal emlékeztek meg a halottakról

Megvolt a bevett montázs az elmúlt egy évben elhunyt szakmabeliektől, Sidney Poitierstől Halyna Hutchinsig. Kissé fura végeredménye lett, hogy az In Memoriam szekciót láthatóan nem akarták túl szomorúra hangolni, ezért hol grandiózus soul-kórussal, hol jellegtelen liftzenével festették alá a sajnálatosan hosszú listát, miközben Bill Murray és Judi Dench is szavalt a megemlékezés keretében.

Megjelent Coppola, De Niro és Al Pacino a színpadon

A James Bond után egy újabb harmatos montázs után megjelent az 50 éves A keresztapa három legendája, Francis Ford Coppola, Robert De Niro és Al Pacino a színpadon. A két színész meg sem szólalt, de Coppola egy rövid beszédben megköszönte többeknek az együttműködést, majd váratlanul az este legpolitikaibb felkiáltásával zárta mondandóját:

Viva Ukraine!

A fekete Woodstockról szóló dokumentumfilm is Oscart ért

A Summer of Soul (…Or, When the Revolution Could Not Be Televised) kapta a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat, amely az 1969 nyarán megrendezett zenei fesztiválról szól, amelyen fellépett Stevie Wonder, Nina Simone, Mahalia Jackson és BB King is, és amelyet sokan csak „fekete Woodstocként” emlegetnek, és amelynek emlékezetét elhomályosította az ugyanekkoriban megrendezett Woodstock.

Hiába áramvonalasítottak, így is vontatott a gála

Hiába fogadkoztak, hogy idén feszesebbé és szórakoztatóbbá teszik, valahogy nem érződik kevésbé vontatottnak az Oscar-gála. Ennyi erővel akár bent is tarthatták volna az élő műsorban az előzetesen kiosztott technikai kategóriák díját, és megspórolhatták volna maguknak az emiatti szakmai felháborodást is.

Előkerültek a műsorvezetők, de minek

Gyanúsan sok ideje nem próbáltak vicceskedni Schumerék, de most sokszorosan bepótolták: Wanda Sykes Richard Williamsnek öltözve tologatott egy bevásárlókosárnyi teniszlabdát, miközben arra panaszkodott, hogy túl szűk a nadrágja, Regina Hall Jessica Chastainnek öltözött a The Eyes of Tammy Faye-ből, Amy Schumert a plafonról engedték le közéjük Pókemberként.

A CODA nyerte a legjobb adaptált forgatókönyv díját

Megvan a CODA második díja is ezzel, a legjobb férfi mellékszereplő után a legjobb adaptált forgatókönyvét is behúzta. A megilletődött író-rendező Sian Heder elmondta, hogy a CODA egy független film, és rendkívül nehéz volt leforgatni, de számára ez sorsfordító élmény volt, mind művészi, mind emberi értelemben.

A Szörnyelláé a legjobb kosztüm

Jenny Beavan vehette át a legjobb kosztüm díját a Szörnyelláért, megelőzve a West Side Storyt, a Dűnét, A rémálmok sikátorát és a Cyranót. Az angol jelmeztervezőnek ez a tizenegyedik jelölése és a harmadik Oscarja a Szoba kilátással és a Mad Max: A harag útja után.

Másfél óra kellett hozzá, hogy Ukrajna előkerüljön

Egyelőre Zelenszkij még sehol nincs, Sean Penn remeghet az Oscarjaival a kezében, ám megvolt az első utalás az ukrajnai konfliktusra, igaz meglehetősen visszafogott módon. A sokadik reklámszünet előtt a képernyőre rövid szöveget írtak a szervezők, amelyben arra buzdítanak mindenkit, hogy úgy segítsenek Ukrajnán, ahogy tudnak. Konkrét ötleteket nem adtak, csupán egy hashtaget: #StandWithUkraine.

Kapcsolódó

Megvan a Vezess helyettem első díja

A több kategóriában is jelölt japán film, a  Hamagucsi Rjúszuke által rendezett Vezess helyettem lett a legjobb nemzetközi film. A Murakami Haruki művéből adaptált háromórás, meditatív hangulatú drámát a legjobb film díjára is jelölték, bár arra nem tartják nagy esélyesnek. Kritikánkat itt olvashatják a Vezess helyettemről:

Kapcsolódó
Három óra kocsikázással és gyászmunkával meg is van az év egyik legjobb filmje
Minden benne van, amit nem szoktak Oscarra-jelölni, mégis négy díjra esélyes. A Vezess helyettem leheletfinom dráma arról, hogyan enged fel egy férfi, akinek jéggé dermedt a lelke. Kritika.

A CODA siket apukája lett a legjobb férfi mellékszereplő

Megvan a CODA első díja is, Troy Kotsur, a film siket családapja lett a legjobb férfi mellékszereplő. Ő a második siket színész, aki Oscart nyert, erős pillanat volt, amikor jelnyelven köszönte meg a díjat is, a közönség pedig jelnyelven „tapsolt” neki. Köszönőbeszédében elárulta, hogy nagyon szeretett volna csúnya szavakat tanítani Joe Bidennek és feleségének, amikor a Fehér Házba látogatott, ám végül lebeszélték róla.  A CODA-t rendező Sian Hedert a legjobb kommunikátornak nevezte, aki összehozta a siketeket és hallókat. Élete hősének édesapját nevezte, aki megtanította őt jelelni, és aki egy autóbaleset után nyaktól lefelé teljesen lebénult.

Hans Zimmer egy szál fürdőköpenyben pózolt díjával

Tizenegy Oscar-jelölés után második díját vehette át Hans Zimmer a Dűnéért, a zeneszerző azonban olyannyira nem aggódta túl a díjátadót, hogy el sem ment rá, sőt, a világ másik felén, Amszterdamban aludt éppen, ahol európai turnéja miatt tartózkodik. A Twitterre feltöltött képek szerint lánya rázta fel, hogy Oscart kapott, Zimmer pedig meg is találta a megfelelő tárolóhelyet a szobornak a köntöse zsebében.

Az Igazság Ligája egyik jelenetét szavazták be a rajongók kedvenc pillanatnak

Ahogy említettük, az évről-évre egyre hanyatló nézettségű Oscar-gála szervezői idén próbáltak pár közönségszavazással nagyobb figyelmet kelteni a közösségi hálókon. Nem nagy meglepetésre, főleg szuperhősfilmek kerültek fel a #OscarsCheerMoment rajongói toplistára, az abszolút kedvenc jelenet Zack Snyder hervasztó és hányattatott sorsú filmjéből, Az igazság Ligájából származott.

Az Encanto lett a legjobb animációs film

Sebastián Yatrát a színpadra invitálták, hogy előadja a Dos Oroguitas című dalt az Encanto című Disney-filmből, néhány perccel később pedig a film meg is nyerte a legjobb animációs film kategóriáját. A készítők a Disney-t éltették, egyikük kiemelte, hogy rendkívül hálásak, amiért a sokszínűség jegyében készíthetnek történeteket.

És máris itt a hatodik Oscar a Dűnének

A legjobb vizuális effektekért is begyűjtötte az Oscart a Dűne, név szerint Paul Lambert, Tristan Myles, Brian Connor és Gerd Nefzer kapták a díjat. Ezzel már összességében hatnál járnak ma este, igaz a fő kategóriák még hátra vannak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik