Kultúra

Már biztosan lesz új park a Klinikák metróállomás mellett

Bardóczi Sándor / Facebook
Bardóczi Sándor / Facebook
A főváros jóváhagyta a finanszírozást, így pont kerülhet a régóta húzódó ügy végére.

A hármas metró első szakaszának részeként, 1976 szilveszterén az Üllői út mentén megnyílt Klinikák metróállomás az elmúlt negyvenöt évben számtalan, főleg a névadó klinikák felé tartó embert látott, a mellette lévő zöldterületet azonban azóta sem sikerült jól rendezni – egészen mostanáig, hiszen a terebélyessé vált fák alatt az emberek maximum a szegélykövekre ülhettek le.

A helyzet a közeljövőben változni fog, hiszen a 2020 júliusa óta felújítás miatt zárva tartó állomás mellett rövidesen elindulhatnak a munkálatok, a Fővárosi Közgyűlés februárban ugyanis döntött az átalakulást lehetővé tevő tájépítészeti tervezési csomag finanszírozásáról – jelentette be a Facebookon Bardóczi Sándor főtájépítész.

Bardóczi Sándor / Facebook

A Radó Dezső Tervben itt egy zsebparkot képzeltek el – írja a szakember, aminek terveit

az önkormányzattal, a közeli gyerekklinikával, óvodával és iskolával, valamint a BKK-val, illetve a potenciális közeli parkhasználókkal együtt, még az első vázlatrajzok elkészítésekor szeretnék véglegesíteni,

a FŐKERT tájépítészeinek tervasztalán születő rajzok tehát biztosan a használók igényeihez idomulnak majd.

A cél, hogy mire a metró felújítását építők elhagyják a területet, elindulhassanak a park munkálatai.

A sűrűn beépült belvárosban minden zsebkendőnyi zöld számít, ezért ide egy zöldfelület-hangsúlyos közkertet szeretnénk létesíteni, de úgy, hogy lehetőség szerint kielégítsük az egyeztetések során megfogalmazódó közösségi igényeket. Éppen ezért hamarosan, március végére programalkotó műhelyt fogunk meghirdetni az érintetteknek, májusban pedig visszamutatjuk majd számukra a közös gondolkodás nyomán megszülető terveket. Az engedélyezési terveket az Európai Unió TOP forrásából finanszírozza a főváros (Kösz Európa, hogy számíthatunk rád!), a kiviteli terveket pedig saját erőből, a februárban megszavazott forrás terhére.

– olvasható a posztban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik