Kultúra

Jeff Koons: Művészként az a dolgod, hogy hallgass az ösztöneidre

PATRICK BAZ / Qatar Museums / AFP
PATRICK BAZ / Qatar Museums / AFP

Művészként az a dolgod, hogy hallgass az ösztöneidre, arra menj, ami izgat, ami érdekel, mert az fog téged igazán jelentőségteljes dolgokhoz elvinni

– foglalta össze rögtönzött ars poeticáját Jeff Koons, a leghíresebb kortárs képzőművészek egyike. Koons egy korábbi együttműködés után most ismét a BMW-nek tervezett egy limitált példányszámú autómodellt, ennek kapcsán pedig az Art Is Business magazin interjúzott vele (a cikkben a szóban forgó autóról is láthatók képek). A beszélgetésben értelemszerűen sok szó esett a különleges autómodell megalkotásáról, melyben a pop art alapelemeit használta.

Arra gondoltam, kicsit demokratizálom az élményt, amit többnyire csak a sofőr él át, az erőt, a dinamikát, az adrenalint, és kiterjesztem a többi utasra is. Magamra is gondoltam a tervezéskor. (…) Érzem az autó erejét, az örömöt, hogy benne ülök. Kicsit burokszerű, amiben elvagyunk a szeretteimmel, közben jó hely arra is, hogy gondolkozzak. Hogy átéljem, hogy az élet élvezetes. (…) Mostanában sokat olvastam görög filozófusokat, a klasszikusokat. Nemigen van fontosabb dolog az életben, mint hogy élvezzük – ők is ezt mondják

– mondta az autó kapcsán, melynek fényezése nagyjából háromszáz óra alatt készült el, és alkotója tulajdonképpen műtárgynak tekinti, hiszen mindössze kilencvenkilenc példány készült belőle. Az együttműködés, az autó tervezésével töltött idő ráadásul a pandémia elviselését is könnyebbé tette számára, mint mondja, egyben tartotta a munka.

Elmondta azt is, hogy szerinte mi az, amit a művészet ad az embereknek: „energiát, teret, amiben önmagaddal, saját lehetőségeid tárházával találkozhatsz. Átélheted az érzékelés örömét, átjárhat az, hogy élsz, hogy nagyon is élsz.”

Fontosak a részletek, ezeket érzékelve igazodunk el a világban, ezekkel kommunikálunk egymással. És nemigen találtam fontosabb dolgot az életben, mint hogy kapcsolódni lehet másokhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik