Kultúra

Meghalt René de Obaldia író

ALAIN JOCARD / AFP
ALAIN JOCARD / AFP
A Francia Akadémia legidősebb tagja 103 éves volt.

Meghalt René de Obaldia francia író, költő, drámaíró, és ezzel hatra emelkedett a megüresedett helyek száma a negyven tagú Francia Akadémiában. Az MTI szerint René de Obaldia, aki a külföldön legtöbbet játszott kortárs francia színműírók közé tartott, csütörtökön hunyt el. Az akadémia a halál okát nem közölte. A szerző röviddel századik születésnapja előtt adta ki élete utolsó művét, a Perles de vie (Az élet gyöngyszemei) címmel megjelent kötetet. A francia akadémiai testületnek 1999 óta volt a tagja.

Az író – a második panamai elnök, José Domingo de Obaldia dédunokája – 1918-ban született francia anyától és panamai apától a brit fennhatóság alatt álló a Hongkongban. Diplomata apját nem ismerte, mert anyja röviddel René születése után elhagyta a férfit, és a gyermekkel együtt visszatért Franciaországba. A későbbi szerző Amiens-ben nőtt fel, majd Párizsban igen korán megmutatta írói tehetségét. A neves drámaíró a második világháborút nagyrészt fogságban töltötte,  és ezután bontakoztatta ki szerzői arculatát. Írásait csípős humor és távolságtartás jellemzi.

1959-ben Le Centenaire (A százéves) címmel hosszú monológban írta meg egy képzeletbeli aggastyán kalandos emlékeit.

A XIII. Lajos főminisztere, Richelieu bíboros által 1634-ben alapított Francia Akadémia feladata a francia nyelv védelme és a francia kultúra külföldi népszerűsítése, ezen belül a francia akadémia értelmező szótárának gondozása. A testület legközelebb február 17-én választ új tagot a megüresedett helyek egyikére. Megfelelő jelöltek hiányában az akadémia azonban egyre nehezebben tudja pótolni tagjait, tavaly novemberben például a 85 éves perui-spanyol írót, a Nobel-díjas Mario Vargas Llosát annak ellenére választották be, hogy már 10 évvel túllépte az előírt korhatárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik