Január 13-án, az ortodox szilveszter napján Újvidéken megkezdődött a 2022-es Európa Kulturális Fővárosa program: a többségében ortodox vallású Szerbiában a keresztény közösség a Julianus-naptár szerint számolja az időt, amely a Gergely-naptárhoz képest körülbelül két hét csúszásban van. De nemcsak a naptár csúszott, hanem az európai kulturális fővárosi program is, hiszen Újvidék eredetileg 2021-ben töltötte volna be ezt a szerepet, a koronavírus-járvány viszont sok más mellett ezt is felborította.
Ennek megfelelően az újvidéki EKF-program egy évet csúszott, míg Temesvár és a görögországi Elefszina pedig két évvel később kerül sorra az eredetileg tervezettnél, azaz jövőre. Újvidék az idén két másik várossal osztozik az Európa Kulturális Fővárosa címen: a litvániai Kaunasszal (melynek előkészületeiről itt írtunk), illetve a luxemburgi Esch-sur-Alzette-tel.
Felmerülhet azonban a kérdés, mit keres egy szerbiai város egy ilyen EU-s programban, ha az ország egyszer nem tagja az Európai Uniónak? Nos, 2021-től kezdve háromévente egy EU-tagságra pályázó vagy az Európai Gazdasági Térség tagországának egy-egy városa is sorra kerül, elsőként mindjárt Újvidék. Érdemes itt megjegyezni, hogy ha minden a tervek szerint megy, Szerbia 2025-től csatlakozhat az unióhoz, ám lehetnek még az úton buktatók, különösen Koszovó és az újra konfliktusokkal fenyegető boszniai helyzet miatt. Ez utóbbira azonban senki nem gondol most, amikor Újvidék az első szerb településként megkapta ezt a címet, a várost pedig az Európai Unió már korábban is komolyan támogatta, így az 1999-ben lebombázott hidak újjáépítéséhez is jelentős mértékben hozzájárult. (Az első, EU-n kívüli város egyébként, amely részt vehetett a programban, a norvégiai Stavanger volt 2008-ban, akkor még egyszeri alkalomként).
Újvidék, Novi Sad, Neusatz
A brüsszeli döntéshozók 2016 októberében választották ki Újvidéket, a város pedig komolyan vette az előkészületeket: már azelőtt is pályázott egy másik lehetőségre, az Európa Ifjúsági Fővárosa címre, melyet 2019-re el is nyert, és ez is megnyitott már pár ajtót a város előtt. Újvidék aztán alaposan belehúzott, és ezt a város EKF-programigazgatója szerint az is jelzi, hogy a koronavírus miatt tavalyról elhalasztott három program közül az övéket csak egy évvel tolták el a másik kettő kétéves halasztásával szemben.
És hogy miért éppen Újvidék? Az biztos, hogy a város az elmúlt két évtizedben már jól ismert volt az európai fiatalok körében, köszönhetően a zenei fesztiváljának, a 2000-ben indult Exitnek, amely különösen az első évtizedében számított a régió egyik vezető kulturális eseményének, de a mai napig rendkívül népszerű úticél.
Az Exit azonban önmagában nyilván kevés lett volna ehhez, még ha új generációk számára tette is fel a térképre a várost. Újvidék azonban különleges helyet foglal el a szerb kultúrtörténetben, nem véletlenül „szerb Athénként” is emlegették a 19. század végén virágzó kulturális és kereskedelmi központtá váló várost. Ekkor még a Magyar Királyság és az Osztrák–Magyar Monarchia része volt, bár hozzá kell tenni, hogy a 17. század végén alapított Újvidék (Novi Sad) mindig is szerb többségű város volt, kivéve a magyarosítási törekvések csúcspontján, az 1910-es népszámláláskor, melynek adatait azonban azóta is vitatják – akkor mindenesetre, ha nem is sokkal, de meghaladta a magát magyar anyanyelvűnek valló lakosság a szerbet. A délvidéki magyarság központja azonban akkor is Szabadka volt, Újvidék akkor még csak nem is a legnépesebb város volt a térségben.
Trianon után azonban jelentősen megváltozott a helyzet, és Újvidék rohamosan nőni kezdett, mely tempó a szocialista Jugoszláviában sem csökkent. Olyannyira, hogy a hatvanas évek elején a százezret, az ezredfordulóra pedig a kétszázezret is elérte a lakói száma, ma pedig a csaknem 280 ezres lakosságával a második legnagyobb város az országban.
Ezzel egyébként Magyarországon is a második lenne, mely alátámaszt egy régi településszerkezeti problémát: a trianoni döntéssel számos nagyobb, a történelmi Magyarország területén fekvő város került a határokon túlra, a jelenlegi Magyarországon viszont Budapesten kívül nincs nemhogy még egy nagyváros, de még középkategóriás városunk sem (a második legnépesebb Debrecen is csak 200 ezres). Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, elcsatolásakor Újvidék még jóval kisebb város volt. Ma egyébként már csak a lakosság alig öt százaléka magyar, de ettől még Újvidék továbbra is fontos szerepet játszik a vajdasági magyarok életében.
A városban járva jól láthatók a korábbi stádiumok jelei: a történelmi belváros fényűző, magyar építészek által tervezett középületei és templomai, illetve a kétszintes lakóépületei a monarchiás idők tanúi; a két világháború közötti időszakot a nagy számban megmaradt modernista épületek mutatják elsősorban, és persze kikerülhetetlenek a szocialista idők brutális tömbjei és lakótelepei.
Így Újvidék ma kifejezetten eklektikus megjelenésű város, és erre a kulturális fővárosi programban is nagy mértékben támaszkodtak.
Idő, világegyetem, barbarizmus
Az Újvidék EKF-program ugyanis a hidak jegyében íródott: méghozzá a különféle időszámításokat (a szerb ortodox egyház által is hagyományosan követett bizánci naptár szerint ugyanis most a 7530-as évet írjuk), nyelveket, vallásokat és kultúrákat összekapcsoló hidakéban. A program nem győzi hangsúlyozni a város etnikai sokféleségét: bár ma már egyértelműen szerb a lakosság túlnyomó többsége, Újvidéken van magyar, szlovák, ruszin, cigány, német nyelvű közösség is, és a legtöbb délszláv népcsoport is képviselteti magát, a szervezők pedig lépten-nyomon ki is hangsúlyozzák ezt. A Szerb Nemzeti Színház épületében megtartott, hivatalos megnyitó ünnepségen – mely a maga zenés-táncos egyveleg jellegében a régi idők tévés esztrádműsorait is megidézte – el is hangzott egy dal félig magyar, félig szerb nyelven,
A másik fontos tematikája a programnak a tudomány és a kultúra szintézise, és ehhez a szerb tudományos élet nagyjait hívták segítségül: az egyikük a matematikusként és csillagászként is maradandót alkotó Milutin Milankovic, aki többek között a Milankovic-elméletről lehet ismert, amely a Föld mozgásában beálló változások éghajlatra gyakorolt hatását tárgyalja. Ő ihlette a programsorozatot megnyitó multimédia-kiállítást is a város egyik legizgalmasabb modern épületében, a Studio M-ben Idő és világegyetem címmel. Milankovic ugyan sosem lakott Újvidéken, ám Mileva Maric, Albert Einstein első felesége igen, akinek a valódi tudományos szerepét is tervezik majd megmutatni a szervezők az év során.
A már említett, hivatalos megnyitó után ugyanis egy nagyszabású szabadtéri megnyitót is tartottak (20 óra 22 perces kezdettel), mely egy szabályos űropera volt a város központjában, és amelynek Milankovics és Marics voltak a főszereplői. Az előadást az úgynevezett Banovina-palotánál tartották: ez Dragisa Brasovan, a jugoszláv modernizmus egyik legnagyobb alakjának munkája, ma már a vajdasági tartományi parlament székhelye, de ez nem akadályozta meg az alkotókat abban, hogy az épület egy részét felállványozzák az előadás kedvéért, így a palota is szereplővé lépett elő.
A darabot a szlovén avantgárd színházi rendező, a nyolcvanas években feltűnt Neue Slowenische Kunst mozgalom egyik alapítója (ennek legismertebb leágazása volt a Laibach együttes), Dragan Živadinov álmodta meg, és az 1920-as évek a jugoszláv avantgárd irányzata, a zenitizmus jegyében született: ennek pápája Ljubomir Micic volt, aki folyóiratot is indított Zenit címmel, melyben többek között Kassák és Moholy-Nagy műveit is népszerűsítette, saját ideológiájának lényege pedig a barbarizmus volt,
Idáig jutva vélhetően kapkodja a fejét az olvasó, hogy a fenti bekezdésekben szereplő embereket, ideológiákat és a kozmoszt mégis hogyan lehet közös nevezőre hozni, és bár a kérdés jogos, Živadinov kétségtelenül megpróbálta. A Zeniteum :: 2022 című előadást nehéz bekategorizálni, a sci-fi opera is csak egy részét fedi a nyolcvanas évekbeli kultfilmek látványvilágát tükröző, impozáns előadásnak, melynek kifejezetten jól is állt a grandiozitás, leszámítva, hogy ötven percben a fagypont alatti januári estében ez pont kétszer volt hosszabb az ideálisnál, még akkor is, ha a végén még három űrhajós is élőben bejelentkezett az űrből, hogy üdvözölje Európa Kulturális Fővárosát. Ezt követően pedig több koncert is volt este a városban, ahol olyan, nálunk is többször látott előadók léptek fel, mint a Morcheeba, a Nouvelle Vague vagy a Rudimental.
Nem az új infrastruktúra a lényeg, hanem a lakosság java
Ez azonban csak az első este volt, míg az EKF-program egy teljes évről szól, sőt, annál sokkal tovább is érezhetőek lesznek a vívmányai optimális esetben. Így a projekt egyik leghangsúlyosabb része, hogy a város külső kerületeiben új, kulturális központokat létesítettek: ezek közül a régi selyemgyár épületéből kialakított Svilara a legnagyobb, ahol már az induló hétvégén is volt egy szerb vallási tradíció, a slava (védőszentünnep) és egy fotókiállítás kombinációjával.
A következő egy évben még 1500 kulturális eseményt ígérnek 4000 közreműködővel, akik közül 1700 művész külföldről érkezik majd Újvidékre. A terjedelmes programot végignézve láthatjuk, hogy képzőművészeti kiállítások, koncertek, színházi előadások (a magyar Újvidéki Színház közreműködésével), gasztronómiai vagy filmes programok egyaránt lesznek, akárcsak workshopok, panelbeszélgetések és konferenciák. Több külön eseményt kap például a képregény, melyről a szervezők elmondták, hogy így akarják bemutatni, hogy Jugoszlávia annak idején valódi képregény-nagyhatalomnak számított. A szervezők kiemelték a júniusi Beethoven-maratont is a Duna túlpartján magasodó péterváradi erődben több külföldi zenekar részvételével, illetve érdemes a terjedelmes programot is végigbogarászni, különösen tekintettel a tavaszra és a nyárra – addigra remélhetőleg a most Szerbiában is súlyosbodó járványhelyzet is enyhül.
A megnyitón részt vettek a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program főszervezői is, Porga Gyula polgármesterrel kiegészülve, aki pont azt emelte ki, mennyire élik a várost az újvidékiek, tele vannak az éttermek és a kávézók, és valami hasonlót szeretnének elérni a jövő évi EKF-programmal Veszprémben is. Tény, hogy Veszprém jóval kisebb város Újvidéknél, de a polgármester által említett, hétköznaponként este nyolcra kiürülő utcák csaknem mindegyik magyar városra jellemzők, ezért ez inkább kulturális-szociológiai kérdés lehet. Az EKF-program minden résztvevő város számára hatalmas lehetőség, amivel azonban korábban nem minden induló tudott megfelelően élni.
Arra a kérdésre, hogy a szervezők mit tanultak a Pécs 2010 EKF-program hibáiból, a polgármester azt mondta, túlzásnak érzi, hogy a pécsi európai kulturális fővárosi évet kudarcként tartja számon a közvélemény, mert voltak eredményei is a programnak. Azt azonban elmondta, a veszprémi pályázat jóval kevésbé koncentrál az infrastruktúrára, az új létesítményekre, cserébe fontos szempont náluk a fenntarthatóság, és hogy olyan hozadékai legyenek a 2023-as évnek, melyek a jövőben is a város hasznára válnak. Ezért nem költségesen fenntartható beruházásokban gondolkodnak, hanem olyan programokban és eseményekben, melyek hosszabb távon is a város lakóinak javát szolgálják, mert az EKF-program nemcsak arról az egy évről szól, hanem arról is, mi marad utána a városban.
