Ghostface huszonhat éve derítette ki egy konyhakéssel, hogy néz ki Drew Barrymore belülről a Sikoly legelső részében. Az 1996-ban bemutatott filmmel Wes Craven Freddie Krueger után újabb ikonikus rémalakot adott a filmművészetnek, holott az eredetileg a film előtt egyszerű, rémisztő halloweeni jelmezként piacra dobott, mára már egyértelműen a Sikolyhoz köthető maszk és az abban késsel ugrabugráló alak sok mindennek tűnt, de félelmetesnek pont nem. Ráadásul tiniket ölni már a kilencvenes években is rettentően hetvenes évekbeli klisé volt, Craven viszont értette a dolgát, és egyszerre készített horrort és önreflektív műfajparódiát.
Ezen a téren az egy évvel később debütáló második rész emelte a tétet, ahol már Hollywood is pellengérre került: az első rész történéseiből készítettek benne filmet, ezáltal a horrorgyár és a filmkészítés intézményét is kifigurázta. A harmadik rész szintén egy paródia volt, csak sajnos már egyáltalán nem a jó értelemben, azt követően a negyedik rész kissé megfáradva, de az első két rész forgatókönyvíróját, Kevin Williamsont ismét a stábban tudva némiképp megidézett valamit a régi Sikoly-hangulatból, a fásultság viszont tapintható volt.
Egy lehetséges ötödik és hatodik rész ígérete már ekkor a levegőben lógott, ám évekig nem lett belőle semmi, amelyet aztán Craven 2015-ös halála majdnem megpecsételt, ráadásul a Harvey Weinstein-botrány is sokat ártott a projektnek, a filmet ugyanis a bukott producer cége készítette volna. A sok bizonytalanság után 2020-ra vált biztossá, hogy tényleg elkészül a film, méghozzá Williamsonnal a fedélzeten – igaz nem íróként, hanem executive producerként –, ráadásul a Sikoly-veteránok, Neve Campbell, Courteney Cox és David Arquette is benne vannak a folytatásban. A rendezői székeket az a Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett páros kapta meg, akik a 2019-es Aki bújt című horror-vígjátékkal bizonyították: leginkább nevetve szeretik elborzasztani a nézőt.
A nemes egyszerűséggel csak Sikoly címet kapó ötödik részben
A történetben nagyjából egy évtizedet ugrunk: Sidney kiegyensúlyozott családanya, Dewey és Gale kapcsolatának lőttek, de legalább már nem képezik pengék és álarcos alakok a mindennapjaik részét. Mindig van azonban egy újabb tinilány, akit lehet zaklatni telefonon, miközben egyedül ül otthon, és most sincs másképp: ezúttal Tarát találja be egy baljós férfihang a telefon túloldalán, és ha a halálba nem is, a kórház intenzív osztályára sikerrel juttatja be. Feltűnik a lány harcias nővére, aki a barátjával érkezik Woodsboróba – mert hol máshol történnének ilyen incidensek –, de mivel a rendőrség inkompetensnek tűnik, felhívják a szakavatottakat: azokat, akik négy filmen át élték túl a Ghostface-maszk mögött rejtőző gyilkosok sokaságát. Az új és a régi generáció együtt veszi fel a harcot az egyre több véres hullát maga mögött hagyó alakkal, miközben természetesen ott lebeg a Sikoly-filmek nagy kérdése: ki vagy kik használják ezúttal túlzott beleéléssel a rémjelmezt?
Az új Sikoly egy requel – akit esetleg zavarba hozna az új folytatástípust jelölő szakkifejezés, annak a filmben készségesen elmagyarázzák a jelentését a szokás szerint horrorszakértő filmszereplők: a reboot (azaz újraindítás) és a sequel (folytatás) egyvelege, amelyben a franchise korábbi részeinek szereplőit és elemeit megtartva új szereplőgárdával nyitnak új utat a sorozatban. Az arányt meglepően jól tartja a film: Sidney-ék nem lopják el a show-t az újak elől, bár kétségkívül az ő jelenlétük húzza fel a filmet, nélkülük nagyon gyorsan a földbe állt volna a Sikoly. Ennek oka az is, hogy az új szereplők teljességgel jellegtelen átlagtinédzserek – bár ember legyen a talpán, aki fel tudja sorolni az előző filmek társaságainak összes tagját –, két szereplőt leszámítva szinte semennyi vizet nem zavarnak. Épp csak annyit szerepelnek, hogy a kötelező filmes kikacsintásokat felmondassák velük, legyen elég hús Ghostface pengéje számára, és kipipálhassa a film a kötelező queer-karaktert is.
Márpedig van mit felmondatni velük, hiszen a sorozat védjegyéhez híven az új Sikoly is maximumra csavarja a filmes utalásokat és a műfaj kifigurázását. A már előző filmekben megismert horrorszabályokat itt is lépten-nyomon hangoztatják a szereplők, amikor a gyilkos kilétét találgatják vagy épp arról dilemmáznak, hogy lehet lemenni a pincébe egy horrorfilmben anélkül, hogy egy kés állna a hátunkba, csak nem épp mindig a legfinomabb módon. Az egyik legjobb példa erre, amikor az egyik szereplő a Sikoly első részéből ismert házban nézi a Sikoly 2-ben vetített filmet – ennyire meta az új film – és magán kívül üvölt a tévés szereplőnek, hogy forduljon már meg, hiszen ott áll mögötte kivont késsel a gyilkos. A néző akár becsukott szemmel is kitalálhatja, hogy az új karakter mögött pontosan ugyanúgy áll ott a gyilkos, mégis a kelleténél éppen négyszer hosszabb ideig nézzük, ahogy nevetve idiótázza a filmszereplőt. A Sikolyban több ilyen pillanat is akad, ami helyenként nagyon fárasztóvá teszi az összképet, pedig az önreflektív kiszólások terén meglepően jól teljesít a film, csak nem túl egyenletesen, gyakran épp egy hajszállal tolva túl a szórakoztatónak szánt kikacsintást.
Ugyanez igaz a jumpscare-ekre, bár épp a Sikolyon számon kérni az egy percre eső ilyen jellegű ijesztgetések számát fölösleges szőrszálhasogatásnak tűnhet. Ám még egy paródiában sem indokolt az, hogy minden egyes alkalommal olyan kompozícióba állítsák a konyha összes szekrény- vagy hűtőajtaját, hogy irtózatos hangeffektekkel derüljön ki: az esetek nagy részében nincs mögötte senki. Ezek miatt a Sikoly az ijesztgetések terén elég gyengén teljesít, a kreativitás hiánya jól mutatkozik meg abban, hogy míg a dialógusokban többé-kevésbé jól figurázzák ki a horrorműfajt, addig egy ezredjére is elnyomott ugyanolyan jelenettől még nem érik el ugyanezt a hatást. Ezen a téren sokkal jobban működött például a semmiből jött Boldog halálnapot! első része még 2017-ben.
A horrorműfajt a folytatások nyírták ki
– hangzik el egy korábbi részben, és érthető módon egy ötödik Sikoly esetén olyan megkerülhetetlen téma ez, amelyre a dialógusok nagy részét felfűzheti egy ilyen jellegű, önmagára reflektáló alkotás. A már említett terminológiai kiselőadások mellett olyan témákat is boncolgatnak a szereplők, mint a túlzott rajongás, a kényszeres franchise-építgetés vagy épp az új kulthorrorok színre lépése: előkerül a kaszabolós slasherek és Az örökség-féle újhullámos horrorok közti különbség is. A technológia terén is érezhető, hogy a Sikoly halad a korral, hisz az új tinikhez új kütyük dukálnak: Ghostface már nem a jó öreg vonalas telefonon riasztgat, hanem smsben vagy applikáción keresztül. Ugyanígy a magyar szinkron is haladni próbál a Z generációs szlenggel: a trancsírpancs-szintű fájdalmas szófordulatok helyét 2022-ben a csövesbánat veszi át.
Egy több évtizedes franchise ötödik részét mindig megelőzi némi félsz – ez a téma is előkerül a horrorfilmes monologizálások közben, az új Sikoly viszont nem lőtt akkora bakot, hogy a rajongóinak különösebben aggódnia kellene. Őket vélhetően meg fogja győzni folytatás, de legalábbis az, hogy Wes Craven egyik nagy klasszikusát nem véreztette ki a film. Akik viszont arra vágynak, hogy egy kicsit túllépve önmagán ne a kilencvenes években még üdítőnek ható, mára aktualizálásra szoruló horror-önreflexiót lássák viszont, azoknak nem kínál sok lehetőséget az ötödik rész. Éppen azért, mert
Sikoly (Scream), 2022, 114 perc. 24.hu: 6/10
