Kultúra

Meghalt az Oscar-díjas színészlegenda, Sidney Poitier

Paul Archuleta / Getty Images
Paul Archuleta / Getty Images
Kilencvennégy éves volt.

Az első afroamerikaiként, illetve bahamaiként a legjobb színésznek járó Oscar-szobrocskát elnyert Sidney Poitier-t hetvenegy éves pályája során Golden Globe-bal, illetve BAFTA-val is elismerték, tehetségét pedig nem csak színészként, de rendezőként (legismertebb filmje a Dutyi dili volt) is elismerték.

A Miamiban született , építőmunkásként, eladóként, illetve dokkmunkásként is dolgozó Poitier 1946-ban lett az Amerikai Néger Színház tagja, három évvel később pedig betört Hollywoodba, aminek a következő években az egyik legfontosabb alakjává vált.

A tavaly a legidősebb élő Oscar-díjas férfivá vált színész január 7-én, kilencvennégy évesen hunyt el – írta meg a bahamai külügyminiszter közlése nyomán az Independent. A halál oka egyelőre ismeretlen.

Poitier számára az igazi áttörést az első rock and roll-filmként elhíresült Blackboard Jungle-ben való szerepe jelentette, ahol egy nehezen kezelhető gimnazistát alakított. A színész ekkor már jóval túl volt a középiskolás koron – huszonhét éves volt – és már közel egy évtizede próbálkozott a színészi pályán, a hirtelen siker azonban új és új lehetőségeket adott számára, így három évvel később Tony Curtisszel játszott Stanley Kramer A megbilincseltek című filmjében, melyért mindkét főszereplőt Oscarra jelölték. Ekkor még nem nyert, de öt évvel később, a Nézzétek a mező liliomait! című filmért már megkapta a szobrocskát.

Ekkorra már Hollywood legfoglalkoztatottabb fekete színésze volt, de egyre többet bírálták is, amiért mindig ugyanazokat a túlidealizált fekete szerepeket játszotta, mint ahogy azért is megtalálták, mert a még bőven rasszista filmipar őt tolta kivételezettként az előtérbe, rajta kívül viszont más feketék még sokáig nem rúghattak labdába. Általános megítélésén mindez persze semmit sem változtatott, hiszen játékával minden alkalommal kivívta a széles tömegek, illetve a szakma megbecsülését: jól mutatja ezt két Oscar-, tíz Golden Globe-, két Emmy-, illetve hat BAFTA-jelölése is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik