Kultúra ismeretlen budapest

Átadták a Vár megújult Habsburg-kapuját, illetve a Halászó gyerekek kútját

MTI/Lakatos Péter
MTI/Lakatos Péter
A Nemzeti Hauszmann Program keretében megújult területen egy szabadtéri kiállítás és adventi vásár is várja a látogatókat.

A Nemzeti Hauszmann Program célja helyreállítani a Budavári Palotanegyed világörökségi helyszínhez méltó állapotát, egyben kialakítani egy olyan városrészt, amely színvonalas eseményekkel és programokkal szólítja meg a közönséget – mondta el a beruházás keddi helyszíni sajtótájékoztatóján Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese. Ennek a programnak fontos állomása a Sándor-palota előtti Habsburg-kapu, az onnan a dunai teraszokig vezető lépcső, valamint a Halászó gyerekek teraszának megújítása is – hangsúlyozta.

Az MTI az eseményről szóló beszámolójának eredeti verziója szerint Habsburg, de valójában Hauszmann Alajos tervei szerint készült, a kovácsoltvas kapu és a kerítés pedig a századforduló művészetének zsenije, a számtalan budapesti palota, középület, illetve bérház arcán dolgozó Jungfer Gyula munkája.

MTI/Lakatos Péter Donáth Gyula Turul-szobrát december 2-án helyezték vissza a helyére.

Sikota arra is emlékeztetett, hogy a kerítés sarkára december elején vissza Donáth Gyula teljesen helyreállított grandiózus turulszobra, amit az óriás harcsával viaskodó kisfiúkat, illetve egy őket figyelő lánykát mintázó Halászó gyerekek kútjának (Senyei Károly, 1900) rekonstrukciója követett. A munkák részeként eredeti méretére építették vissza a kútmedencét, de a környező zöldfelületeket és burkolatokat is helyreállították – tette hozzá.

Handa család / Fortepan A halászó gyerekek kútja 1957-től kezdve közel két évtizedet töltött a Rákóczi téren.

Kiss Henrietta, a Várkapitányság sétavezetője ezután arról beszélt, hogy a második világháborúban sérüléseket szenvedett Habsburg-kapu helyreállítását a hetvenes-nyolcvanas években végezték el, az építmény állapota azonban azóta sokat romlott, így most nem csak a kapu kőfelületének megújítására, de a hiányzó kovácsoltvas betétek pótlására, illetve a vízelevezetési problémák megszüntetésére is szükség volt.

Pest-Buda Aukciósház A Halászó gyerekek kútja, illetve a Habsburg-kapu egy századfordulós képeslapon.

Kőrösi Gábor, a Várkapitányság kommunikációs igazgatója a Nemzeti Hauszmann Program jelenleg zajló beruházásairól szólva elmondta, hogy a Dísz téren már megkezdték az egykori Honvéd Főparancsnokság – ami jó eséllyel túlépített, korábban sosem létezett historizáló trapézzá válik majd – és az I. kerületi Önkormányzattal komoly súrlódásokat okozó Vöröskereszt-székház rekonstrukcióját, a Szent György téren pedig folyik a József főhercegi palota, valamint az alatta lévő Fehérvári-rondella helyreállítása, sőt, a Budavári Palota A és B épületének a Robert Gutowski Architects által végzett rekonstrukciójához szükséges kutatások is folyamatban vannak.

Kapcsolódó
A visszaépülő Honvéd Főparancsnokság helyett túlméretezett szörny születhet a Várban
Az egy szerdai fórumon bemutatott látványterv még nem végleges, de teljesen más arányokat, illetve alaprajzot mutat, mint az itt korábban fél évszázadon át állt középület.

Az újjászületett Halászó gyerekek terasza átadási ünnepsége ezzel nem ért véget, hiszen kiderült: a területet egy szabadtéri kiállítással és adventi vásárral együtt nyitották a nagyközönség számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik