A kis műhelyek az elmúlt harminc évben viharos gyorsasággal tűntek el az ország képéből, hiszen a világ minden pontjáról beáramló, olcsóbb termékek kiszorították őket a piacokról. A különböző szakmák mestereinek így teljesen beszűkültek a lehetőségei, számos család tehát – a munkák számának megcsappanása, vagy a következő generáció más pálya felé fordulása – miatt örökre lelakatolták a hosszú évtizedek alatt már megszokott helyiségek ajtaját.
Ilyen, üresen álló műhelyeket ma a vidéki kistelepülésektől kezdve a főváros szívéig bárhol találhatunk, egy részük bejárata mellett pedig még mindig ott áll a cégér, vagy valamilyen, az ajtó mögött egykor dolgozó mesterre emlékeztető felirat.
Nincs ez másként a Nyugati pályaudvartól, illetve az Andrássy úttól alig néhány percnyi sétára fekvő Szondi utcában sem, ahol a 33. számú ház aljában a dróthúzó és karácsonyfadísz-készítő Csordás Lőrinc (1945-2008) üzletének nyomaira akadhatunk.
A férfi tizenhárom évvel ezelőtti halála óta csak néhány alkalommal kinyílt vasajtó mindkét oldala egész évben a karácsonyt hirdeti, hiszen
A műhely története jóval távolabbra nyúlik vissza annál, mint amit a táblákat nézve gondolhatnánk, hiszen Csordás azonos nevű édesapja 1938-ban hívta azt életre a Fóti út 77-ben, majd a háború végén a Hevesi Sándor tér 8-ba (akkor Izabella tér 6.) költöztette, ahol rövid ideig Szordel Henrikkel együtt Csor-Del néven tartotta életben a vállalkozást.
A férfi eleinte csak a hangszerkészítők és könyvkötők által is keresett különböző átmérőjű drótok, majd dörzsszivacsok készítéséből próbált megélni, az orosz hadifogságból való hazatérése után azonban érdeklődése a karácsonyi díszek – előbb vas, majd alumínium csengők, boák, sőt gyertyatartók – felé fordult, sőt, a Csepel gyárban beépített olajszűrők egy része is itt született.
Az igazi áttörést azonban nem ezek a tárgyak, hanem
illetve a hatvanas évektől gyártott, itthon elsőként itt megjelent műanyagdíszek jelentették, így mire a műhely 1970-ben az ifjabb Lőrinc kezébe került, az már rég tisztes jövedelmet hozó cégként működött.
A következő években az ország minden piacát, illetve számos nagykereskedését minőségi, de ugyanakkor megfizethető áruval ellátó férfi élete utolsó évében a Budapest folyóiratnak (2008/9.) arról beszélt, hogy
A rendszerváltás után a vállalkozást a távol-keleti áru lassan kiszorította a piacról, a műhely azonban a kilencvenes, és kis híján a kétezres években is ontotta magából a díszeket. A bezárás után a család külvárosi otthonának garázsában folytatódott a munka: a harmadik generációt képviselő legifjabb Lőrinc a 168óra 2011 decemberében megjelent anyaga szerint ugyanis ott készítette a boát, de mellette egy autókereskedésben is munkát vállalt, hiszen kizárólag a díszekből már nem lehetett megélni.
A világ örökre megváltozott, és beteljesült a harmincnyolc évet a Szondi utca pincéjében töltött édesapjának jóslata:
Ha plazmatévéből több fogy, mint díszből, akkor baj van.
