Kultúra

Az anorexiáról és a videojáték-függőségről is mesélnek idén a tizenéveseket célzó Cinemira Filmfesztivál filmjei

Mesék a zárkából / Cinemira Fesztivál
Mesék a zárkából / Cinemira Fesztivál
A fiataloknak szóló filmek idén is fontos témákat mutatnak majd be.

Október 8-án, egy hét múlva indul a Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál, ahol a látogatók nem csak fontos alkotásokat láthatnak, de színészekkel és rendezőkkel – köztük az Oscar-díjas Deák Kristóffal, Horvát Lilivel és Nagypál Orsival – is találkozhatnak, sőt, színészként, kaszkadőrként, vagy táncosként is kipróbálhatják magukat.

A budapesti Akvárium Klubban helyet kapó három napos Cinemira TEEN (október 8-10.) filmjei a kamaszok mindennapjait érintő fontos témákat érintik majd, így

az első csókot, a gimnázium végi búcsút, az útkeresést, az anorexiát, a videojáték-függőséget, illetve a szülőktől való függetlenedést,

mindezt pedig olyan munkákon át teszik, mint Visky Ábel Mesék a zárkából című munkája – az utóbbi évek egyik legjobb hazai elsőfilmje –, az első szerelemről szóló spanyol Az élet Sara Amat nélkül, illetve a norvég Disco, ami Magyarországon első alkalommal itt lesz látható.

A Cinemira TEEN-t két héttel később, október 23-24-én követi a Nemzeti Táncszínházban a Cinemira KIDS, ami a 4-12 év közti korosztályt célozza majd meg.

A két esemény teljes programja a hivatalos honlapon olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik