Liam Neeson az elmúlt 15 évben alaposan rácáfolt arra, hogy Hollywoodban nincs esély a kései újjászületésre. Hatvan felé közelítve lett egy csapásra ügyeletes akciósztár, az Elrabolva óta pedig nem nagyon áll másból a színészi pályája, minthogy karcos, mély hangon közli a rosszfiúkkal, hogy miként fogja egytől-egyig levadászni őket, ripityára törve a csontjaikat, majd mindezt akkurátusan meg is teszi. Emellett pedig kétévente bejelenti, hogy most már tényleg ez volt az utolsó akciófilmje, aztán jön a hír, hogy aláírt három újabb Elrabolva-klónra.
Nagyon úgy fest, hogy a jövőre hatvanéves Bob Odenkirk is megirigyelte ezt a bravúrt, és Neeson nyomdokaiba lépett. A Breaking Bad zugügyvédjeként megismert színész pályája persze már eleve bővelkedik a kései fordulatokban: közepesen ismert humoristaként került Vince Gilligan kultikus sorozatába, ahol akkorát alakított, hogy karaktere, a tenyérbemászó Saul Goodman saját spinoffot kapott. Az utolsó évadjához közeledő Better Call Saulban Odenkirk már drámai oldalát is egyre inkább megmutathatta, sorra nyerve az Emmy-díjakat, de azért még így is meg tudott lepni mindenkit, amikor a Senkiben gépfegyvert ragadott, hogy zúzós rockzenére, rezzenéstelen arccal lője halomra az orosz maffiát. Az igazi meglepetés persze az, hogy mindez jól is áll neki. A Senki amúgy is tételfilmje annak, hogy nem érdemes első ránézésre ítélkezni, hiszen a legszürkébbnek tűnő kisemberekben is ott rejtőzhet az akciósztár.
Odenkirk Hutch Mansellt, a megfáradt családapát alakítja, aki teljesen belefásult a hétköznapok és az értelmetlen hivatali munka monotonitásába. Élete legnagyobb kalandja, hogy vajon sikerül-e kirakni reggelenként a szemetet, mielőtt elmegy a kukásautó (szpojler: nem). A kiégett Hutchot még saját felesége és kamaszfia sem becsüli sokra, főként azután, hogy gyáván leszerepel az otthonukba behatoló, piti rablókkal szemben. A halmozódó frusztráció azonban egy ponton előcsalogatja belőle az állatot, a világ pedig a fájdalmas úton kénytelen szembesülni vele, hogy Hutch valójában nem is született kispolgár, hanem egy visszavonult szuperügynök, aki a rántottakészítés helyett gyilkolás közben érzi elemében magát.
Ha esetleg olyan érzésünk támad, hogy ezt a sztorit ezerszer láttuk már, az csak azért van, mert láttuk is. A Senki a műfaj jó öreg kliséit porolja le, központban a visszavonult ügynökkel/bérgyilkossal/zsaruval, aki hiába tért jó útra, annyira kihozzák a sodrából, hogy kénytelen újra embereket bántani, amivel véletlen még egy orosz csúcsgengsztert is magára haragít. Hutchnál akkor szakad el a cérna, mikor kiderül, hogy azok a bizonyos betörők nemcsak az apjától örökölt óráját és az önbecsülését lopták el éjszaka, de a kislánya karkötőjét is.
Hol van az átkozott Hello Kitty-s karkötő, te gennyláda?
– üvölti Odenkirk a megszeppent rablók arcába, egy hatalmas pisztollyal adva nyomatékot a kérdésnek.
Már ez mozzanat jelzi, hogy a film – hangulatát tekintve – nem az Elrabolva, vagy a pár hete bemutatott Egy igazán dühös ember komolykodó vonalát követi, sokkal inkább a barokkosan túlzó és önironikus John Wickét, amelynek a folytatásai is tudták tartani az eredeti színvonalat, epigonok egész hadát inspirálva hasonló akciófilmekre. Csak a Senki egy lapáttal rátesz a bosszúhadjárat motivációjának blődségére: Wick, ugye, azért gyilkolja halomra immár negyedik felvonásban a világ gengsztereit, mert valaki megölte a kiskutyáját, Hutchnak viszont már elég ehhez egy fröccsöntött gyerekékszer.
A párhuzam természetesen nem véletlen, hiszen a Senkit a John Wick-filmek forgatókönyvírója írta (Derek Kolstad), és az egyik producer (David Leitch) is közös. Hasonlóan keveredik benne a könnyed humor a 18-as karikás brutalitással, aminek legszórakoztatóbb példája a buszos verekedési jelenet, ahol Hutchról végleg lehull a meghunyászkodó kisember álcája, és helyben hagy pár erőszakoskodó tahót. Az átlényegülés pillanata katartikus a maga macsó, öncélú módján, ám a Senki így sem képes kinőni a nagy testvér árnyékából, így végső soron csak egy B-kategóriás John Wick-pótlék marad. Ez főleg három tényezőnek köszönhető:
- Kolstad ezúttal fölöslegesen túlbonyolítja a faék egyszerűségű történetet, az alig 90 perces játékidőből túl sok időt szánva a család belső dinamikáinak ábrázolására. A pszichológiai realizmustól nyilván így is fényévekre vagyunk, ennek ellenére érdektelen, karikatúraszerű figurák érzéseivel kell foglalkoznunk, ahelyett, hogy valaki mondjuk épp lóháton menekülne motoros szamurájok elől a New York-i éjszakában.
- Ugyan megkísérli, mégsem tud olyan bárgyúságában is következetes és szórakoztató világot építeni, mint a Wick nemzetközi bűnözőbirodalma.
- És ami a legfontosabb: az akciójelenetek nagy része sokkal kevésbé feszes és ötletes, mint Keanu Reeves végeláthatatlan leszámolásai.
Az utóbbi ponton érződik leginkább Chad Stahelski hiánya, aki Reeves állandó kaszkadőréből lett a John Wick-filmek rendezője, és tökélyre fejlesztette azt a formulát, hogy lehet végletekig kidolgozott akcióval ellensúlyozni a cselekmény eredendő primitívségét. A Senkiből hiányzik ez az arányérzék, pedig az orosz születésű rendező, Ilya Naishuller jó okkal kapta épp a lövöldözős videójátékok stílusát idéző videoklipjével (Bad Moterhfucker), majd ugyanerre az ötletre épülő debütfilmjével (Hardcore Henry) hívta fel magára a figyelmet. A finálé felé közeledve az akciójelenetek feszültsége teljesen feloldódik a langyos komikumban, aminek révén a végső összecsapás súlytalan poénná válik, ahelyett, hogy végletekig emelné a korábbi téteket. Az önironikus humor ugyanakkor nem elég ütős ahhoz, hogy önmagában a viccek elvigyék a hátukon a történetet, így az ígéretesen induló film értékes rakománya egy ponton eltűnik vígjáték, dráma és akcióthriller műfaji Bermuda-háromszögében.
És ezen az sem segít, hogy Bob Odenkirk tényleg kiváló választásnak bizonyul Hutch szerepére, hiszen kiderül, hogy nemcsak a simlis mosoly megy neki nagyon, de bármikor meggyőzően alakul át riadt kisemberből rettegett bosszúállóvá és vissza. Szinte biztos, hogy a karaktert tovább is viheti majd, hiszen a Senki lett az év egyik nagy mozis meglepetéssikere: a várakozásokra rácáfolva, a járvány alatt is sikerült a 16 millió dolláros költségvetés sokszorosát begyűjtenie. És a film nyári szórakozásnak tényleg megteszi, főleg, ha valaki könnyed, akciódús kikapcsolódásra vágyik a tikkasztó kánikulában, de valami megymagyarázhatatlan okból mégsem hozzák lázba a tuningolt autók és Vin Diesel megfeszülő bicepsze, ahogy tankkal kilő egy vadászrepólőt.
Senki (Nobody), 2021, 92 perc. 24.hu értékelés: 7/10
