Rázárták az ajtót a Svédország legveszélyesebb sorozatgyilkosánál vizitáló fiatal orvosra

Éjszaka van. A tenger felől a szél erősen fújja a havat. Egy magas vasúti hídon fiatal férfi botorkál Stockholm felé. Arca olyan halovány, mint egy homályos ablaküveg. Véres farmernadrágja kőkeményre fagyott. A talpfákon lépkedve halad a sínek között. Alatta ötvenméteres mélységben csak sejteni lehet a tengeröböl jegét, olyan, mint egy hosszú lepedővászon. Alig látszanak a havas fák és a kikötő olajtartályai, lenn a mélyben, a rakodódaru lámpafényében kavarog a hó.

A fiatalember bal karjából folyik a meleg vér, meggyűlik a tenyerében, végül lecsepeg az ujjain.

Hirtelen zakatolás hallatszik, egy éjszakai vonat közelít a majdnem két kilométeres hídon.

A fiatalember elveszti az egyensúlyát, ráesik a sínre, de újra feláll, és továbbmegy.

A vonat tolja maga előtt a felkavart havat, szinte semmit sem látni. A Traxx-mozdony már a híd közepén jár, amikor a mozdonyvezető észreveszi a sínen botorkáló férfit. Sípol, és nézi, amint az alak megtántorodik, majd egy nagyot lép balra, át a másik sínpárra, és megkapaszkodik a vékony korlátban.

A férfi ruhája lebeg a szélben. Lába alatt erősen remeg a híd. Tágra nyílt szemmel, némán áll, görcsösen kapaszkodik a korlátba.

Körülötte kavarog a hó, alatta a koromfekete mélység.

Véres keze már-már odafagy a vaskorláthoz, de végre továbbindul.

A fiatalember neve Mikael Kohler-Frost. Tizenhárom évvel ezelőtt tűnt el, hét éve nyilvánították halottá.

**

Löwenström Kórház

Igazságügyi Pszichiátriai Klinika

Szigorúan zárt osztály

Az új orvos mögött hangos dörrenéssel csapódik be az acélkapu. Szinte üldözi a visszhang, még a csigalépcsőn is követi.

Anders Rönn hátán végigfut a hideg, amikor hirtelen néma csend támad. Mától kezdve az Igazságügyi Pszichiátriai Klinikán fog dolgozni.

A szigorúan elkülönített részlegen tizenhárom éve él állandó meg figyelés alatt az igazságügyi kényszergyógykezelésre ítélt, öregedő Jurek Walter. Az ítélet része, hogy a kezelést csak ügyészi felülvizsgálatot követően, bírósági ítélettel lehet megszüntetni.

A fiatal orvos mindössze annyit tud a pácienséről, amit a szakorvosi véleményben olvashatott: „Skizofrénia, nem specifikált. Kaotikus gondolkozásmód. Visszatérő, akut pszichés állapot, bizarr és rendkívül erőszakos beütéssel.”

Anders Rönn igazolja magát a nulladik szinten, leadja a telefonját, és beakasztja a rácsos kapu kulcsát a kulcsszekrénybe, mielőtt a biztonsági őr kinyitja neki a zsilip első ajtaját. Bemegy, megvárja, míg becsukódik mögötte az ajtó, akkor lép csak oda a következőhöz. Sípolás hallatszik, majd az őr ezt az ajtót is kinyitja. Anders hátrafordul, s mielőtt továbbindul a folyosón a zárt osztály személyzeti szobájába, visszainteget.

Roland Brolin főorvos erős testalkatú, csapott vállú, ötvenes férfi, tüsire nyírt hajjal. A főzőfülke légelszívója alatt áll, dohányzik, és egy cikket olvas a férfiak és nők fizetése közti szakadékról az egészségügyi dolgozók szakszervezetének lapjában.

– A személyzet egyetlen tagja sem lehet egyedül Jurek Walterrel, egy pillanatra sem – kezdi mondókáját a főorvos. – Jurek Walter egyáltalán nem találkozhat más páciensekkel, nem fogadhat látogatókat, soha nem mehet ki sétálni, és nem…

– Soha? – kérdezi Anders. – Aligha hiszem, hogy szabad valakit tökéletesen bezárni…

– Nem, nem szabad – vágja rá Roland Brolin.

– De mit csinált tulajdonképpen?

– Csupa szívderítő dolgot – válaszolja Roland, és elindul a folyosó felé.

Bár Jurek Walter Svédország talán valaha élt legveszélyesebb sorozatgyilkosa, az átlagember alig tud róla valamit. A Városházán és a Wrangel-palotában lezajlott tárgyalások zárt körűek voltak, s valamennyi ügyirat továbbra is titkosítva van.

Anders Rönn és Roland Brolin főorvos újabb biztonsági kapun halad át, s egy fiatal, tetovált karú, pirszinges nő rájuk kacsint.

– Remélem, élve jöttök vissza – veti oda nekik.

– Nem kell félni – hadarja halkan Roland Andersnek. – Jurek Walter egy nyugis, idősödő férfi. Nem verekszik, és sosem ordibál. Alapszabály, hogy soha nem megyünk be hozzá. Csakhogy Leffe, aki ma éjjel volt ügyeletes, észrevette, hogy Jurek készített egy kést, amit a matraca alatt rejteget. Ezt természetesen el kell koboznunk tőle.

– És mégis hogyan? – kérdi Anders.

– Megszegjük a szabályokat.

– Csak nem megyünk be hozzá?

– Te mész be… És szépen megkéred, hogy adja oda neked a kést.

– Én…?

Brolin hangosan felnevet, majd elmagyarázza, hogy úgy fognak tenni, mintha beadnák neki a szokásos Risperdal injekciót, de helyette dupla adag Zypadherát fog kapni.

A főorvos lehúzza a kártyáját egy újabb érzékelőn, majd beüti a kódot. A sípoló hang után felzümmög a biztonsági ajtó zárja.

– Egy pillanat – szól még Roland, s odanyújt Andersnek egy kis dobozt, benne két sárga füldugóval.

– Azt mondtad, nem kiabál.

Roland kényszeredetten elhúzza a száját, fáradt pillantással méri végig az új kollégát, majd nagyot sóhajt, mielőtt nekiáll magyarázkodni.

– Jurek Walter folyamatosan beszélni fog hozzád. Teljesen nyugodtan, sőt bizonyára barátságosan – mondja végtelen komolysággal. – De később, este, mikor hazafelé hajtasz, áttérsz majd a szemközti sávba, és frontálisan ütközöl egy kamionnal… Vagy szintén hazafelé menet beugrasz a Järnia barkácsáruházba, és vásárolsz egy kisbaltát, mielőtt elmennél a gyerekekért az oviba.

– Ezt azért mondod, hogy megijedjek? – kérdi Anders mosolyogva.

– Inkább azért, hogy légy óvatos – feleli Roland.

Andersnek eddig nem sok szerencséje volt az életben, de amikor meglátta az Orvosok Lapjában, hogy a Löwenström Kórház zárt osztálya hosszú távra keres helyettesítőt, megdobbant a szíve.

Neki ez csak húszperces autózást jelent, és a hosszú távú helyettesítés később akár egy állandó állást is jelenthet.

Rezidensi idejét a Skaraborg Kórházban, majd Huddingében egy szakrendelőben töltötte, és azóta csak ideiglenes helyettesítések jutottak neki a Szent Sigfrid Kórház regionális klinikáján.

A rendszertelen munkaidőt meg a hosszú utazást Växjőbe sehogy sem lehetett összeegyeztetni Petra munkájával a szabadidőközpontban, valamint Agnes autizmusával.

Alig két hete történt, hogy Anders és Petra a konyhaasztalnál ülve megpróbálta végiggondolni a helyzetet.

– Ez így nem megy tovább – mondta Anders teljesen higgadtan.

– De hát mit tehetünk? – suttogta Petra.

– Fogalmam sincs – válaszolta Anders, és letörölte felesége könnyeit.

Agnes konduktora azt mondta, hogy ma nehéz napja volt a kislánynak az óvodában. Nem volt hajlandó elengedni a tejespoharát, mire a többi gyerek kinevette. Agnes ugyanis nem tudta elfogadni, hogy vége az uzsonnának, mert Anders nem jött érte, pedig mindig ilyenkor szokott jönni. A férfi Växjőből egyenesen az óvodába hajtott, de csak hatra ért oda. Agnes még akkor is az étkezőben ült, és szorongatta a poharát.

Hazaérve a kicsi megállt a szobájában, a babaház melletti falat bámulta, és teljesen magába fordulva, ütemesen ütögette egymáshoz a két tenyerét.

Nem tudják, mit szokott látni ott, de azt mondja, szürke pálcikák jönnek ki a falból, és meg kell számlálnia őket, csak akkor tűnnek el. Akkor teszi ezt, ha rettenetesen fél. Néha tíz perc is elég, de ezen az estén több mint négy órát állt ott, mielőtt végre hagyta, hogy lefektessék.

*

Bezáródik az utolsó biztonsági kapu is, s ők odalépnek a szigorúan zárt osztály három szobája közül az egyetlenhez, amely használatban van. A linóleumpadlón megcsillan a mennyezeti neoncső fénye. A tapétázott falon egy méter magasságban szakadás húzódik, a naponta többször erre haladó étkezőkocsi nyoma.

A főorvos elteszi a belépőkártyáját, és előreengedi Anderst, aki odalép a vaskos biztonsági ajtóhoz. A páncélüvegen keresztül egy műanyag széken ülő, sovány embert pillant meg. Kék farmernadrág és farmering van rajta. Arca frissen borotvált, tekintete meglepően nyugodt. Sápadt arcát számtalan ránc borítja, olyan, mint a megrepedezett agyag egy kiszáradt folyómederben.

Jurek Waltert két gyilkosságért és egy gyilkossági kísérletért ítélték el, de szorosan köthető további tizenkilenc emberöléshez. Tizenhárom évvel ezelőtt tetten érték a Lill-Jan erdőben, amint éppen egy ötvenéves nőt igyekezett visszatuszkolni egy földbe ásott koporsóba. Közel két évig gyötörte a nőt a ládában, de az még mindig élt. Súlyos sérüléseket szenvedett, alultáplált volt, elsorvadtak az izmai, rettenetes fagysérülések és felfekvések voltak rajta. Ha a rendőrség nem akad Jurek Walter nyomára, és nem kapják el, valószínűleg sosem hagyta volna abba a nő kínzását.

A főorvos elővesz három kis üvegcsét, amelyekben sárga por van. Mindegyikhez ad egy kis vizet, megdönti a fiolákat, óvatosan forgatva feloldja a port, mielőtt felszívná a folyadékot egy injekciós tűvel.

Bedugja a fülébe a füldugókat, majd kiny itja a biztonsági szoba ajtaján lévő kisablakot. Fémcsikorgás hallatszik, majd erős cement- és porszag üti meg az orrukat.

A főorvos gépies hangon mondja Jurek Walternek, hogy most megkapja a szokásos injekcióját.

A férfi felemeli az állát, egy rugalmas mozdulattal feláll a székről, odanéz a kisablakra, s miközben feltűri karján az ingét, közelebb lép.

– Álljon meg, és vegye le az ingét! – mondja neki Roland Brolin.

Jurek Walter szó nélkül közeledik, erre Roland becsukja a kisablakot, és gyorsan elreteszeli. Jurek megáll, kigombolja az utolsó gombokat is, és hagyja, hogy az inge egyszerűen lecsússzon a földre.

Testén látszik, hogy valaha sokat sportolt, de most már petyhüdten lógnak az izmai és a bőre.

Roland újra kinyitja a kisablakot. Jurek Walter megteszi az utolsó lépéseket, majd kinyújtja inas, sok száz májfolttal pettyegetett karját.

Anders alkohollal letörli az odanyújtott kart. Roland beledöfi az injekciós tűt a puha izomba, és túl gyorsan adja be az injekciót. Jurek karja megrándul a meglepetéstől, de nem húzza vissza, amíg engedélyt nem kap rá. A főorvos kapkodva becsukja és elreteszeli a kisablakot, kiveszi a füldugókat, idegesen elmosolyodik, és csak azután néz be a cellába.

Jurek Walter odabotorkál az ágyához, megáll, leül.

Tekintetét hirtelen az ajtó felé fordítja, s Roland véletlenül kiejti kezéből az injekciós tűt.

Megpróbálja felvenni, de az messzire gurul a betonpadlón.

Anders előrelép, felveszi a tűt, és amikor mindketten felállnak, és újra a cella felé fordulnak, azt látják, hogy a páncélüveg belülről párás. Jurek az üvegre lehelt, és ujjával ráírta: JOONA.

– Mi van odaírva? – kérdi Anders elhaló hangon.

– Joona.

– Joona?

– Vajon mi a fenét akar ezzel?

Eltűnik a pára, és Jurek Walter ott ül az ágya szélén, mintha meg sem moccant volna. Az injekció helyét nézegeti a karján, izmait masszírozza, és az ablakon keresztül őket bámulja.

– Csak ennyi volt az üvegen? – kérdi Anders.

– Én csak ezt láttam…

Hirtelen állati üvöltés hallatszik a vastag ajtón keresztül. Jurek Walter lecsúszott az ágyról, térdre esett, és üvölt a vakvilágba. Az inak megfeszülnek a nyakán, erei kidagadnak.

– Végül is mennyit adtál neki? – kérdi Anders.

Jurek Walter szeme kifordul, csak a szeme fehérje látszik. Kezével megtámaszkodik, egyik lábát kinyújtja, de azonnal tehetetlenül hátraesik, beveri fejét az éjjeliszekrénybe, és izmai hirtelen görcsösen rángatózni kezdenek.

– A fenébe… – suttogja Anders.

Jurek lecsúszik a földre, összevissza rugdos, elharapja a nyelvét, vért köp a mellére, majd lihegve fekszik a hátán.

– És mit csinálunk, ha meghal?

– Elhamvasztjuk – veti oda közömbösen Brolin.

Jurek újra görcsbe rándul, egész teste ráng, kezével összevissza kalimpál, majd újra tehetetlenül hever a földön.

Brolin az órájára néz. Homlokán végigcsurog az izzadság.

Jurek Walter vinnyog, az oldalára fordul, megpróbál felállni, de képtelen rá.

– Két perc múlva bemehetsz – mondja a főorvos.

– Tényleg be kell mennem hozzá?

– Nemsokára veszélytelen.

Jurek négykézláb mászik, szájából véres nyál folyik. Imbolyog, mozgása lelassul, végül a földre rogy, és többé meg sem moccan.

*

Anders benéz a vastag üvegablakon. Jurek Walter tíz perce fekszik mozdulatlanul a földön. Teste teljesen elernyedt a görcsök után.

A főorvos előveszi a kulcsot, beilleszti a zárba, tétovázik, még egyszer benéz az ablakon, majd kinyitja a reteszt.

– Jó szórakozást! – mondja szarkasztikusan.

– És mit teszünk, ha felébred? – aggódik Anders.

– Nem ébredhet fel.

Brolin kinyitja az ajtót, Anders belép. A főorvos behúzza mögötte az ajtót, fordul a kulcs a zárban. A cellában izzadságszag van, meg valami más is. Savanykás ecetszag. Jurek Walter ernyedten fekszik, de hátának apró mozdulatain észlelni, hogy ha lassan is, de lélegzik.

Anders kellő távolságot tart tőle, bár tudja, hogy mélyen alszik.

Olyan különös itt az akusztika. Valahogy tolakodó, mintha a hangok túl gyorsan követnék a mozdulatokat.

Orvosi köpenye minden mozdulatra lágy, susogó hangot ad.

Jurek légzése váratlanul felgyorsul.

Csepeg a vízcsap.

Anders odaér az ágyhoz, Jurekre néz, majd letérdel.

A páncélüvegen keresztül látja a főorvos alakját, aki rémült szemekkel követi a mozdulatait, nézi, ahogy lehajol, és megpróbál belátni a falhoz rögzített ágy alá.

A padlón nincs semmi.

Közelebb araszol az ágyhoz, oldalról alaposan végignéz Jureken, majd lefekszik a földre.

Innen már képtelen Jurekre ügyelni. Hátat kell fordítania neki, hogy megkereshesse a kést.

Az ágy alá alig ér valami fény. A fal mellett porcicák sorakoznak.

Képtelen kiverni a fejéből a gondolatot, hogy Jurek Walter bizonyára kinyitotta a szemét.

Benéz az ágy alá, és tényleg, mintha valami beszorult volna a matrac és az ágydeszkák közé. Nemigen látni, mi az.

Anders kinyújtja a karját, de nem éri el. Hátán fekve beljebb kell csúsznia. Olyan kevés a hely, hogy nem tudja elfordítani a fejét. Oldalvást beljebb ügyeskedi magát. Minden lélegzetvételnél érzi, hogy nehezen fér el az ágy alatt. Ujjaival tapogat. Még beljebb kell csúsznia. Egyik térde az ágydeszkáknak ütközik. Lefúj az arcáról egy porcicát, s még beljebb préseli magát.

Hirtelen tompa puffanást hall maga mögött. Fejét nem képes elfordítani, hogy odanézzen. Csak némán fekszik, és vár. Olyan hangosan liheg, hogy nemigen hall más hangot.

Óvatosan kinyújtja a kezét, ujjhegyével eléri a tárgyat. Még beljebb húzódik, és ekkor végre sikerül kiszabadítania azt a valamit.

Jurek egy rövid pengéjű, nagyon éles kést készített egy sarokvasból.

– Gyere már! – kiált be a főorvos az ablakon.

Anders megpróbál kikúszni az ágy alól, megfeszíti a testét, és felsérti az arcát.

De beszorul, nem tud tovább csúszni. Beakadt valamibe az orvosi köpenye, de itt képtelenség kibújni belőle.

Mintha kúszó súrlódást hallana Jurek irányából.

Anders nagy erővel rángatni kezdi a köpenyét. Recseg a varrás, de nem szakad el. Rájön, hogy előbb újra befelé kell préselnie magát, hogy az anyag engedjen.

– Mi a fenét csinálsz? – kiált be Roland Brolin, és elcsuklik a hangja.

Újra hallani a kisablak nyikorgását, majd a retesz kattanását.

Anders most már érzi, hogy a köpeny egyik zsebe beleakadt egy kiálló ágydeszkába. Gyorsan kiszabadítja, visszatartja a lélegzetét, és kifelé nyomakodik. Egyre jobban eluralkodik rajta a pánik. Lenyúzza a hasát és a térdét. Egyik kezével megkapaszkodik az ágy szélében, és kirántja magát.

Lihegve fordul hátra, és kezében a késsel, imbolyogva áll fel.

Jurek az oldalán fekszik, álmában félig kinyílt az egyik szeme, azzal mereven bámul.

Anders sietve lép oda az ajtóhoz, tekintete az üvegen át találkozik a főorvos rideg pillantásával. Megpróbál mosolyogni, de hallatszik a hangján az idegesség, amikor megszólal:

– Nyisd ki az ajtót!

De Roland csak a kisablakot nyitja ki.

– Előbb add ki a kést!

Anders kérdőn néz rá, majd odanyújtja neki a kést.

– Ugye mást is találtál? – szegezi neki a kérdést Roland Brolin.

– Nem – válaszolja Anders, és fél szemmel Jurekre néz.

– Egy levelet.

– Más nem volt.

Jurek megpróbál az oldalára fordulni, kapkodva veszi a levegőt.

– Nézd meg a zsebeiben! – folytatja a főorvos ideges mosollyal.

– Minek?

– Mert ez most egy motozás.

Anders megfordul, és óvatosan odalép Jurek Walterhez, akinek a szeme újra csukva van, de ráncos arcán most izzadságcseppek csillognak.

Anders vonakodva hajol le, tapogatni kezdi Jurek egyik zsebét. A farmering hirtelen megfeszül a fekvő alak hátán, Jurek halkan morog valamit.

Farzsebében egy műanyag fésű. Anders remegve kutatja át a többi szűk zsebet.

Izzadság csepeg az orra hegyéről. Sűrűn kell pislognia.

Jurek hatalmas keze néhányszor összerándul.

A zsebeiben nincs semmi.

Anders az üvegablak felé fordul, és ingatja a fejét. Nem látja, hogy Brolin ott áll-e az ablak mögött. A cella plafonján lévő lámpa fénye szürke napként tükröződik az üvegben.

Most már ki kell mennie.

Túl sok idő telt el.

Anders feláll, és sietve odalép az ajtóhoz. A főorvos nincs ott. Anders közel hajol az ablakhoz, de nem lát ott semmit.

Jurek Walter szaporán lélegzik, mint egy gyerek, akinek rémálmai vannak.

Anders ököllel veri az ajtót. Keze szinte hangtalanul koppan a vastag fémen. Tovább üti az ajtót. Semmi sem hallatszik, semmi nem történik.

Jegygyűrűjével kopog az ablakon, amikor észreveszi, hogy a falon egy árnyék nő-növekszik.

Végigfut a hátán a hideg. Vadul kalapáló szívvel és felszökő adrenalinszinttel fordul hátra. Látja, hogy Jurek Walter lassan feltápászkodik. Jól látszik a szürke szeme, arca ernyedt, tekintete tompán mered egyenesen előre. Még mindig folyik a szájából a vér, ajka furcsán vörös.

*

Anders ököllel veri a súlyos acélajtót, és kiabál, de a főorvos nem nyitja ki. A fiatal orvosnak csak úgy lüktet a halántéka, amikor a beteg felé fordul. Jurek Walter még mindig a földön ül, pislant néhányat, majd lassan megpróbál feltápászkodni.

– Mind hazudnak – mondja, és vér fröccsen az állára. – Azt állítják, hogy szörnyeteg vagyok, pedig én is csak ember vagyok…

Nem tud felállni, lihegve rogy vissza a földre.

– Egy ember… – motyogja.

Fáradt mozdulattal nyúl be fél kezével az inge alá, előhúz egy összehajtogatott papírlapot, és Anders elé dobja.

– Itt a levél, amit keresett – nyögi ki. – Hét éve kérem, hogy találkozhassak egy jogi képviselővel… Nem mintha abban reménykednék, hogy kijuthatok… Vagyok, aki vagyok, de azért még mindig egy ember vagyok…

Anders lehajol, és a papírért nyúl, szemét egy pillanatra sem veszi le Jurekről. A ráncos férfi újra megpróbál felülni. A kezére támaszkodik, meginog, de sikerül az egyik lábát maga alá húznia.

Anders felkapja a papírt, hátrál, és végre hallja, hogy valaki a zárba csúsztatja a kulcsot. Megfordul, és bámulja a páncélüveget, érzi, hogy remeg a lába.

– Nem kellett volna dupla adagot adniuk – mormogja Jurek.

Anders nem fordul hátra, mégis tudja, hogy Jurek Walter már talpon van, és őt bámulja.

A kisablak páncélüvege olyan, mint egy olvadozó jégtábla. Nem látni, hogy ki van a másik oldalon, ki fordítja el a kulcsot a zárban.

– Nyisd már ki, nyisd már ki! – suttogja Anders, és maga mögött egyre hangosabban hallja Jurek lélegzését.

Az ajtó kinyílik, Anders szinte kibukik a szigorúan zárt cellából, nekitántorodik a folyosó szemközti falának. Hallja a nehéz ajtó tompa csattanását, és a fémes surrogást, ahogy a vaskos zárszerkezet engedelmeskedik a kulcsnak.

Lihegve dől a hűvös falnak. Megfordul, és látja, hogy nem a főorvos mentette ki, hanem az a fiatal, pirszinges nő.

– Fogalmam sincs, mi történhetett – mondja. – Roland biztos bedilizett, mert máskor mindig annyira gondosan betartja a biztonsági szabályokat.

– Majd beszélek vele…

– Lehet, hogy rosszul lett… Azt hiszem, cukorbeteg.

Anders az orvosi köpenyébe törli izzadt tenyerét, és újra a fiatal nőre néz.

– Köszönöm, hogy kiengedtél – mondja.

– Teérted? Bármit megtennék! – viccelődik a nő.

Anders megpróbál elmosolyodni híres, csábos mosolyával, de most nem megy. Rogyadozik a lába, ahogy kimegy a lány után a biztonsági ajtón. A pirszinges megáll a megfigyelőszobában, és Andersre néz.

– Ennek a föld alatti munkának az az egyetlen hátránya: olyan rohadt nyugis hely, hogy az embernek folyton édességgel kell tömnie magát, nehogy elaludjon.

– Ez jól hangzik.

Az egyik monitoron Jureket látni, az ágyán ül, fejét a kezébe hajtja.

A nappali szoba, ahol a tévé és a futószalag áll, üres.

 

Lars Kepler: Homokember

Fordította: Harrach Ágnes

Animus, 2021