Az NFI nem támogatott minket, és ez az az állami intézmény, ahonnan közpénzeket kapnak a magyar filmek. De tegyük hozzá, hogy arról sem tudok, hogy a jelenlegi kormány közpénzből emberekre lövetett volna. Egy korábbinál viszont igen, és a gumilövedéket biztos, hogy közpénzből vásárolják
– mondta Kálomista Gábor pár napja egy interjúban, és most producertársával, Helmeczy Dorottyával együtt ismét ezt igyekeznek nyomatékosítani az MTI-nek adott nyilatkozatukban: a film gyártási költségeit állami támogatás nélkül, klasszikus produceri eszközökkel teremtették elő.
Mint írják, a producerek a film finanszírozására vonatkozóan megjelent sajtótalálgatásokra reflektálva döntöttek úgy, hogy publikussá teszik a finanszírozás hátterét. Emellett nyilvános felhívásnak szánják azt, hogy tekintettel a nagy mértékű önrészre,
Az egyéni támogatók automatikusan meghívást kapnak egy, az Elk*rtuk című filmhez kapcsolódó „exkluzív eseményre”, amiről egyelőre nem árultak el részleteket.
A nyilvános támogatói lehetőség mellett létrehoztak a film Facebook-oldalán egy Emlékezzünk című oldalt is, ahol az emberek 2006-os eseményekhez kapcsolódó személyes történetüket mesélhetik el, és nyugodtan beszélhetnek „a közelmúlt legsúlyosabb hazai politikai botrányáról”.
Az Elk*rtuk az önrészen kívül támogatásokból állt össze, és szeretnénk még további támogatókat gyűjteni, ezáltal is átláthatóvá tenni a költségeket – mondta Helmeczy, aki szerint hosszú évek óta ez az első olyan magyar film, amelynek a gyártásába a producerek saját pénzzel is beszálltak.
Emellett eddig is sokan támogatták, hittek a történetben, és üzleti befektetést is láttak benne. A továbbiakban szeretnénk szélesre tárni ezt az ajtót, és lehetőséget adni arra, hogy aki szeretne – névvel vagy név nélkül –, szerepeljen a film támogatói között
Kálomista Gábor pedig azt hangsúlyozta, hogy a közpénzekkel kapcsolatos, állami forrásokról szóló adatok nyilvánosak. „Magyarországon minden filmet regisztrálni kell a Nemzeti Filmirodánál, és banki igazolásokkal kell igazolni, hogy rendelkezésre állnak a megfelelő források. Mindig előre kell megfinanszírozni a költségek hetven százalékát, és akkor lehet támogatásért folyamodni, ha az a pénz már benne van a filmben.”
A 24.hu februárban elsőként adott hírt arról, hogy Kálomistáék filmet forgatnak az őszödi beszédről, majd a főszereplők kilétéről is, ám a projektet sokáig titkolózás övezte. Már februárban megírtuk, hogy közvetlen állami támogatás valóban nincs feltüntetve a 800 milliós költségvetésűre tervezett projektnél, ám közvetett állami támogatást ők is igényelhetnek társasági adókedvezmény fomájában. Ez legfeljebb a költségvetés harminc százalékát, ez esetben 240 millió forintot tehet ki. Arról még mindig nincs hír, hogy a filmet mikor és hol tervezik bemutatni, de a feltételezések szerint még mindenképp a választások előtt, hiszen az egész projekt szépen kiegészíti a Fidesz Gyurcsány-központú kampányát. Kálomista Gábor lapunknak ugyan nem nyilatkozott, de az Indexnek adott interjújában azt mondta, szerinta nem lesz propagandafilm az elkúrtuk.