Kultúra

Elképesztő dedikációk tűnnek fel a legnagyobb magyar antikvárium új aukcióján

A kétszáznál is több, új gazdára váró tétel közt nem csak a legnagyobb magyar írók és költők, de az egypártrendszert és rémuralmat kiépítő Rákosi Mátyás szignója is szerepel.

A műtárgyak, illetve értékes könyvek és kéziratok a koronavírus-járvány alatt is megállás nélkül cseréltek gazdát, hiszen a hazai aukciósházak a hosszú évek alatt megszokott tempóban, bár az online térben rendeztek aukciókat. Így tesz most az Antikvárium.hu is, aminek május 20-án indult, jövő vasárnapig tartó licitharcában kétszáznál is több dedikált kötet, illetve kézirat tűnik fel. Ezek közül mutatjuk most be a legérdekesebbeket.

A Nyugat első nemzedékének kiemelkedő alakja, Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című klasszikusának egy példánya mellett saját magánkönyvtárának egy érdekes darabja is szerepel a katalógusban: Aczél Gáspár (Szalay Károly, 1859-1938) A szabadkőművesség titkai című, idén épp száztíz éves kötete, ami a titkos társaság történetét, céljait, illetve működését mutatja be.

Karinthy maga is páholytag volt, így őt nem érték meglepetésként a benne foglaltak, de ez persze nem jelentette azt, hogy a könyv nem került volna a polcra, főleg, hogy a belső címlapon lévő dedikáció – „Karinthy Frigyesnek, nagyrabecsülése jeléül, az elcsapott és tömlöcölt, álnevű szerző” – sem mindennapos, hiszen utal arra, hogy az írót mennyire meghurcolták, miután fény derült a személyazonosságára:

Antikvárium.hu

Karinthy kor- és pályatársa, a Nyugat történetében szintén fontos szerepet betöltő Babits Mihály is képviselteti magát a kötetek sorában, hiszen Goethe Naplójának egy korai magyar fordításával tűnik fel az árverésen. A számozott kiadást Babits mellett a kötet illusztrációit készítő, grafikusként és sportlövő olimpikonként egyaránt magasan jegyzett, mára elfeledett Prihoda István (1891-1965) is szignózta.

Antikvárium.hu

Jó eséllyel nem ezek közül kerül ki azonban az árverés legértékesebb tárgya, hiszen a 91. számú tétel József Attila Külvárosi éj című munkájának ritka, cikkünk megjelenésekor már 450 ezer forintos vételi ajánlatot kapott első kiadását rejti. A ragasztószalaggal egyben tartott kötet címfedelén a költő barátjának, a közíró-politikus Rátz Kálmánnak (1888-1951) szóló – vezetéknevét egy későbbi tulajdonos Szabóra módosította – ajánlása látható.

Antikvárium.hu

Hasonlóan szép darab Radnóti Miklós utolsó kötete, a műfordításait összegyűjtő Orpheus nyomában egy példánya, amit „őszinte tisztelettel és köszönettel” a Nyugat második nemzedékéhez tartozó Fodor Józsefnek (1898-1973) ajándékozott:

Antikvárium.hu

A merítésben nem csak a második világháború előtti évtizedekben, de a Kádár- és Rákosi-kor alatt nyomtatott munkák is szerepelnek: A Száznegyvenegy perc a befejezetlen mondatból című film alapjául szolgáló mű, A befejezetlen mondat két kötetét annak írója, Déry Tibor (1894-1977), illetve a filmadaptációt rendező Fábri Zoltán (1917-1994) is aláírta. A kézjegyek születési idejét az azok feletti bélyegzőlenyomat pontosítja.

Antikvárium.hu

A pénzüket értékes kötetekbe fektetni vágyók, illetve a könyvespolc új ékére vadászók mindezen tételek mellett gróf Bethlen Margit, a Nemzet csalogányaként emlegetett Blaha Lujza, Esterházy Péter, Kassák Lajos, Márai Sándor, Szabó Lőrinc, sőt, meglepő módon Rákosi Mátyás aláírására is lecsaphatnak – az egypártrendszert kiépítő kommunista vezető Nemes Dezső Magyarország felszabadulása című kötetének egyik példányát dedikálta az akkor a felsőoktatási miniszteri posztot betöltő Erdey-Grúz Tibornak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik