Találkozott valaha farkassal?
Élővel még nem.
Halottal igen?
Azzal igen.
Ez kitömött farkast jelent?
Kitömöttet, elütöttet, megöltet.
Ezek a halott farkasok voltak önre akkora hatással, hogy ez az állat visszatérő motívummá vált a könyveiben, például a legújabban is?
Ha a Sátántangó áldozati macskájára, az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó haldokló kutyájára, vagy a Báró Wenckheim hazatér hűséges kisdögjére gondolok, nehéz megmagyarázni, miért épp a farkas emelkedik ki megkülönböztető erővel néhány könyvemben. Sosem gondolkodtam ezen. Talán mert az ember-farkas viszonylatban először nem is az állatok, hanem az emberek rendítettek meg, akiknek súlyos történetük volt farkasokkal. Ezek hatására ez a különös állat mélyebb jelentést kapott, és szép lassan átalakult számomra azzá, akin a szabadság a maga nyers valóját megmutatja. Magának a természetnek a jelképe lett, az éhség és az állandó életveszély tereptárgya, akiben felsejlik, hogy a természet valójában micsoda is: a szerves és szervetlen résztvevők rettenetes küzdelme, ahol az erősebbik szerencsés győz.
Attól megrendítőek ezek a történetek, mert valaki, az ember vagy az állat mindig sérül bennük?
Nem tudok olyan lényről, aki a szabadságban nem a kitettség ellenséges struktúrájának rácsai közt létezne, s így ne volna odavetve a sérülékenységnek. A legelső élményem a farkasokkal elég közvetett volt.
