Az Indexnek adott interjút Rudolf Péter, melyben a #metoo-mozgalom Vígszínházat érintő következményeiről és az SZFE-botrányról is beszélt.
Olyan időszakban vagyunk, amikor dolgok, amik esetleg évtizedeken át lappangtak – és nem csak a színházakban –, felszínre kerülnek. Fény esik olyan történésekre, amelyeket eddig eltűrt a világ – most reagál. Ez egy rendkívül zavaros helyzet
– mondta a színész.
Hozzátette, nyilván nem egyszerű előállni ezekkel a történetekkel, de azt a tényt, hogy a közvélemény egy része csőre töltött fegyverrel várja, hogy lecsapjon, szintén nem tartja egészséges állapotnak.
Dühít, hogy a szakmám van pellengérre állítva, valami sunyi kispolgári attitűdből. A klasszikus abúzus és ennek hatalommal való visszaéléssel kapcsolatos vetületei sajnos az élet részei voltak, mióta világ a világ. Ez nem a dolgok elfogadása, hanem egyszerűen annak leszögezése, hogy mindez velünk volt az élet számos területén.
Bár Rudolf Péter szerint nyilván pozitív hatás, hogy aki eddig a hatalmával visszaélve embereket használt ki, az most kétszer is meggondolja, hogy mit tesz, mindeközben életpályák mehetnek tönkre és életművek radírozódnak ki, ami szerinte igazságtalan vagy aránytalan büntetés is lehet adott esetben.
A politikai korrektség poroszos jelenléte megszünteti az őszinte beszélgetés lehetőségét, ha állandóan résen kell lenni. Én fenntartanám magamnak az értelmes, életszerű beszélgetés jogát
– tette hozzá.
Szóba került a színház átpolitizáltsága, mellyek kapcsolatban a színész elmondta, nem ír felül politikai okokból egy barátságot.
Ha valakivel sok-sok mindent végigcsináltam, az úgy lehetséges, hogy sokra tartom, jól működtünk a színpadon, a pályán vagy bárhol, ahol együtt voltunk. Mindig bele tudtunk nézi egymás szemébe. A jellemtorzulás egy másik kérdés.
Az SZFE-botrány kapcsán Rudolf elmondta, az intézmény működésének átgondolása, eldönteni azt, hogy milyen irányba menjen tovább a szakmai képzés valóban szükséges, ahogy a tanári kar összetétele is lehetne színesebb, de ez a folyamat hosszú, alapos előkészítő munkát igényel.
Ez is baj egyébként, valójában nincs pontos képünk a történésekről. Ki tett gesztust, tett-e egyáltalán, mikor tette, és így tovább. Mindenesetre az elvárt színességet képezze le a mindenkori vezetés, a kuratórium és a szenátus is. […] Szóval igen, kell a jövőn dolgozni, van mit megújítani, átgondolni, átstrukturálni – ha több pénz jut rá, még inkább –, de tisztelettel és empátiával.
Kiemelt kép: Ivándi Szabó Balázs
