Kultúra

„Ez a színészi pályám vége” – Michael J. Fox visszavonul

Egészségi állapota hanyatlása miatt újra visszavonul a színészettől Michael J. Fox. Erről a színész nemrég megjelent memoárkötetében írt, amit a Los Angeles Times szúrt ki. Az 59 éves színész No Time Like the Future: An Optimist Considers Mortality (nagyjából A jövőhöz semmi sem fogható: Egy optimista megfontolja a halandóságot) című könyve kedden jelenik meg, a lap viszont már beleolvashatott, és fel is idézte a kötet néhány fő gondolatát. Mint írják, a Vissza a jövőbe filmek főszereplője huszonkilenc éves korában tudta meg, hogy Parkinson-kórban szenved. Akkor egy orvos azt jósolta neki, hogy szerencsés esetben még tíz évig dolgozhat. Azóta harminc év telt el, és televíziós alakításaiért nyolc Emmy-jelölést és egy Emmy-díjat kapott.

A színésznek ez már a negyedik önéletrajzi könyve, az első még 2002-ben jelent meg Lucky Man (Szerencsés ember) címmel. Az új kötetében megszokott optimizmusához képest józanabb hangot üt meg, és színészi karrierje végéről beszél.

Mindennek megvan a maga ideje, és az én tizenkét órás munkanapjaim és hétoldalnyi szövegtanulásom java már mögöttem van. Legalábbis egyelőre, másodszor is visszavonulok. Ez változhat, mert minden változik. De ha ez a színészi pályám vége, akkor legyen

– fűzte hozzá. A kötetben emellett szót ejt egykori alkoholproblémáiról, és, amiről korábban nemigen beszélt, betegsége, a Parkinson-kór tüneteiről is, és még azt is megtudhatjuk, milyen sorozatokat szeret nézni.

Kiemelt kép: Frazer Harrison/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik