Kultúra

És az megvan, amikor Chris Rock vagy John Travolta költözött a Fehér Házba?

Bár az előttünk álló napokban és hetekben még várhatóak izgalmas csatározások, egyre inkább úgy fest, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Ami biztos, hogy olyan szoros, fordulatos és elhúzódó drámát hozott a szavazás, mintha csak Hollywoodban írták volna a forgatókönyvét. Persze a filmeseket nem kell félteni, amúgy is régóta visszatérő témájuk a világ legnagyobb médiaérdeklődéssel kísért politikai pankrációja, amit amerikai elnökválasztásnak becéznek. Bizonyítékként íme tíz film és három sorozat az amerikai elnökválasztásról.

Filmek:

A mandzsúriai jelölt (The Manchurian Candidate)

A hidegháborús paranoiafilmek egyik gyöngyszeme, amelynek az időzítése nem is lehetett volna tökéletesebb, hiszen A mandzsúriai jelöltet 1962-ben, az atomháborúval fenyegető kubai rakétaválság kellős közepén mutatták be az amerikai mozik. A Richard Condon regényén alapuló politikai thriller a koreai háborúból hazatért veteránokról szólt, akiknek egyike, a hősnek kikiáltott Raymond Shaw indul az elnökválasztáson is. Eleinte minden jól alakul, ám Raymond egykori harcostársa, a rémálmok által gyötört Marco egyre inkább azt érzi, hogy valami nincs rendben, és szép lassan fel is tárul egy nagy kommunista összeesküvés. Kiderül, hogy a háború alatt megbuherálták az amerikai foglyok agyát a szovjetek, köztük az elnöknek készülő Raymondét is, ami azt jelenti, hogy innentől képesek irányítani őket. A filmből készült 2004-ben egy jóval gyengébb, új verzió is, ahol Frank Sinatra helyett Denzel Washington alakította az iraki háborúban meghasonlott Marcót, a konspiráló szovjetek helyére pedig egy ördögi multicég, a Manchurian Global került. A vicc az, hogy másfél évtized elteltével az amerikai közhangulat ismét közelebb áll az eredeti, hidegháborús változathoz, hiszen a 2016-os elnökválasztás után ismét az orosz beavatkozástól kezdtek rettegni, és cikkek tömkelegében feszegették a kérdést, hogy vajon Trump-e a tökéletes mandzsúriai jelölt Putyin számára.

A legjobb ember (The Best Man)

Ez a Gore Vidal színdarabjából készült 1964-es klasszikus valójában nem az elnökválasztásról, hanem az azt megelőző jelöltállításról szól. De azt hamar nyilvánvalóvá teszi, hogy az előválasztási küzdelemben valójában Amerika jövője a tét. A győzelemre esélyes párt két prominense csap össze az elnökjelölti címért: a mindenre elszánt, a sikerért akár polgárháborút is kirobbantani kész populistát Cliff Robertson, míg az intellektuálisabb, mocskolódástól és lejárató kampányoktól idegenkedő politikust Henry Fonda alakítja. A legjobb emberből kiderül, hogy a politika már a 60-as években is éppolyan könnyen szakadt le a hétköznapi morálról, mint manapság.

Az elnök emberei (All the President’s Men)

Az elnök emberei nem a kampányfogásokat és az egymásnak feszülő jelölteket állítja a központba, inkább a sajtó ellenőrző szerepét vizsgálja. Alan J. Pakula 1976-os filmje ugyanis az elmúlt száz év legismertebb, akkor még egészen frissnek számító botrányáról, a Watergate-ügyről, és az azt kirobbantó újságírókról szól. A szereposztás legendás: Bob Woodwardot Robert Redford, Carl Bernsteint pedig Dustin Hoffman alakítja, az ő egyre baljósabb nyomozásukhoz adja a hátteret Nixon 1972-es újraválasztása. A film azzal a képpel zárul, hogy amíg Nixon épp a tévében teszi le elnöki esküjét, addig Woodward és Bernstein a szerkesztőségben gépeli a konspirációt összefoglaló cikket, ami aztán elindítja az elnököt a lejtőn. Ekkor persze még egyáltalán nem volt biztos, hogy tényleg akkorát szól-e majd a sztori, Nixon csak másfél évvel később bukott bele az egyre dagadó botrányba. Woodward azóta is aktív újságíróként, Donald Trumpról például két fajsúlyos könyvet írt az elmúlt négy évben, az egyik a mostani választás hajrájában jelent meg, Rage címen. Bár a végletekig megosztott és törzsi logikára váltó nyilvánosság korában egyre nehezebb elképzelni, hogy egy tényfeltáró cikk következményeibe belebukhatna az elnök.

Hülyék paradicsoma (Idiocracy)

Ez a feledhető, kissé bugyuta vígjáték ugyan 2006-ban készült, ám sokan a Trump-elnökséget megjövendölő próféciaként kezdték lobogtatni a 2016-os választások után.

Sosem hittem volna, hogy a Hülyék paradicsomából egyszer dokumentumfilm lesz

– írta például Twiterren a forgatókönyvet jegyző Etan Cohen Trump diadalának napjaiban (természetesen nem a Coen testvérek Etanjéről van szó). A sztori szerint a 2000-es évek közepén egy titkos katonai kísérlet keretében egy évre hibernálnak két teljesen átlagos amerikait, ám sajnos megfeledkeznek róluk, így hőseink csak 2055-ben ébrednek fel. Eddigre Amerika már teljesen elhülyült, és egy korábbi pankrátor, Dwayne Elizondo Mountain Dew Herbert Camacho az elnök. A Luke Wilson által alakított átlagos Joe komoly politikai karriert fut be a világ legokosabb embereként, és bár a kivégzéshez is közel kerül, végül ő költözhet a Fehér Házba a leköszönő Camacho elnök helyére. A Hülyék paradicsoma szerény költségvetése ellenére is alapos anyagi bukás volt 2006-ban, igaz, mára kult státuszba került, elsősorban Camacho elnök úr karizmájának köszönhetően.

Államfőnök (Head of State)

Az Államfőnök Chris Rock első rendezése, és természetesen a főhőst is ő alakítja. Mays Williams egy ismeretlen helyi politikus, akit a demokrata nagykutyák csak bábnak neveznek ki elnökjelöltnek a kampányhajrában, mert biztosak benne, hogy esélye sincs a republikánus ellenféllel szemben. Mays azonban mindent belead és finoman szólva is unortodox kampányeszközei révén komoly sansza lesz. Az eldurvuló küzdelem az álhírek netes aranykorát vetíti előre, ugyanis hol a republikánus versenytárs állít olyanokat, hogy Mays támogatja a rákot, hol Mays vág vissza egy álvideóval, amiben Oszama Bin Laden kijelenti, hogy gyűlöli Amerikát, ám rajong Lewisért, a republikánus jelöltért. A közepesen szórakoztató Államfőnök azt is jól mutatja, hogy még 2003-ban is mennyire vad gondolatnak tűnt, hogy egyszer fekete elnöke legyen Amerikának, pedig erre már csak öt évet kellett várni.

Amikor a farok csóválja… (Wag the Dog)

Barry Levinson politikai szatíráját 1997-ben, egy hónappal a Lewinsky-botrány kirobbanása előtt mutatták be a mozik, ami azért érdekes, mert a film épp egy, újraválasztási kampánya hajrájában szexbotrányba keveredő elnökről szól. Az elnök dörzsölt tanácsadója azt javasolja, hogy egy fiktív albániai háborúval tereljék el a figyelmet az ügyről. Bevonnak a projektbe egy hollywoodi csúcsproducert is, hogy segítsen megrendezni a kamuháborút. Ebből persze újabb bonyodalmak származnak. Az Amikor a farok csóválja… a mai napig időszerű és szórakoztató látlelet a politikai küzdelem eszementségéről és kreativitásáról, a zseniális szereplőgárda már csak hab a tortán: a spin doktort Robert De Niro, a producert pedig Dustin Hoffman játssza.

Versenyben az elnökségért (Game Change)

Ez nem egy újabb prófécia, a Versenyben az elnökségért egy megtörtént eseményt, a 2008-as választási kampány meglepő fordulatait dolgozza fel, Obama sikertörténete helyett a republikánusok vereségére koncentrálva. Ez volt ugye az az év, mikor a veterán John McCain húzott egy váratlant, és a parodisták, komikusok és keményvonalas konzervatívok kedvencét, Sarah Palint választotta alelnök-jelöltjének. A szereplőgárda ezúttal is elég erős: Palint Julianne Moore, McCaint Ed Harris, míg utóbbi kampánytratégáját Woody Harrelson alakítja.

A döntő szavazat (Swing Vote)

Egy kiélezett elnökválasztás napjaiban nem hagyhatjuk le a listáról A döntő szavazat című 2008-as filmet, amely végletekig fokozza a szoros verseny dramaturgiai ötletét: patthelyzet alakul ki, és Kevin Costner játssza a hétköznapi állampolgárt, akinek egyetlen kis szavazatán múlik a Fehér Ház sorsa. Innentől őt próbálja mindkét párt meggyőzni és természetesen a média is ráveti magát. Az akkoriban keveset felmutató Costner ugyan jól hozza a politikai cirkusz közepébe csöppent tisztes családapát, de a film nem képes dönteni, hogy szatíra, vagy szentimentális tanmese akar-e lenni, így két szék között a földre esik.

Az év embere (Man of the Year)

Egy újabb film, ahol egy botcsinálta politikus fut be valószínűtlenül nagy karriert. Robin Williams látható a népszerű showman, Tom Dobbs szerepében, aki a műsorában egyszer azt találja mondani, hogy elnökjelöltnek ő is bármikor jobb lenne, mint a jelenlegi felhozatal. Rajongói kirobbanó lelkesedését látva úgy dönt, elindul a választáson, de ő sem gondolja komolyan, hogy esélye lenne. Ám egy szoftverhibának köszönhetően mégis Dobbsot hozzák ki fölényes győztesnek, ám az igazi morális döntést azután kell meghoznia, hogy értesítik a hibáról. Az év emberét ugyanaz a Barry Levinson rendezte, aki a korábban említett A farok csóválja…-t is, még sem lehet összemérni a két filmet. Annyira rosszul keveredik a politikai szatíra a romantikus komédiával, hogy még Robin Williams sem tudja megmenteni a katasztrófától.

A nemzet színe-java (Primary Colors)

Egy újabb Clinton-film, Clintonék nélkül. Az 1998-as A nemzet színe-java ugyan fiktív karakterekkel dolgozik, de mindenki tudta, aki beült a moziba, hogy alapvetően Bill Clinton 1992-es választási kampányáról szól. A demokrata elnökjelöltet, a sármos Jack Stantont John Travolta alakítja, feleségét és legfőbb politikai szövetségesét pedig Emma Thompson. A botrányok, lejárató kampányok és eltussolások persze már ekkor is részét képezik az eszköztárnak. A kritikusok dicsérték a filmet, ami ennek ellenére elhasalt a pénztáraknál: 65 millió dolláros költségvetéséből csak 52 milliót hozott vissza.

Sorozatok:

Kártyavár (House of Cards)

A Kártyavár színvonala egy idő után durva hanyatlásba kezdett, aztán Kevin Spacey zaklatási botránya és kirúgása végleg megadta a kegyelemdöfést a túlnyújtott sorozatnak. De ne felejtsük el, hogy ez a politikai thriller volt a Netflix első igazán nagy dobása, és a korai évadok még kifejezetten izgalmasra sikerültek. III. Richárd amerikai reinkarnációja, Frank Underwood ugyan választás nélkül lett az Egyesült Államok elnöke, ám aztán kaptunk kiélezett választási kampányt a harmadik évadban, karizmatikus riválissal, ahol Underwoodnak minden létező eszközt be is kellett vetnie a győzelemhez. Végül még az ellene elkövetett merénylet is őt segítette. A két fő tanulság: a politika mocskos játék, és vannak sorozatok, amiket jobb lenne pár évad után abbahagyni.

Összeesküvés Amerika ellen (The Plot Against America)

A Philip Roth regényéből készült idei HBO-s minisorozat egy alternatív történelmet tár a néző elé. Azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lett volna, ha másként alakul a sorsdöntő, 1940-es elnökválasztás az Egyesült Államokban, és Roosevelt helyett a karizmatikus sztárpilóta, Charles Lindbergh kerül a Fehér Házba, aki „America First”-szlogenjét ismételgetve nem akar beavatkozni a világháborúba, és szép lassan lepaktál Hitlerrel is. David Simon és Ed Burns, a Drót alkotói, nem véletlenül nyúltak épp most Roth 2004-es regényéhez, különösen időszerűnek érezték annak a frusztrálóan hétköznapi folyamatnak a bemutatását, ahogy egy nagy múltú demokrácia darabjaira hullik és átalakul valami egész mássá. Simonék sorozata szokás szerint kiváló és nyomasztó lett, egy kicsit még pesszimistábbra is hangolták az elnökválasztással végződő történetet, mint az alapmű.

És akkor Amerika elnöknek választott egy celebet, aki lepaktált Hitlerrel
A Philip Roth regényéből készült minisorozat egy alternatív történelmet tár a néző elé, nyomasztóan hitelesen ábrázolva egy demokrácia fokozatos ledarálását.

Az alelnök (Veep)

A 2010-es évek legmaróbb politikai szatírája az HBO Az alelnök című sorozata volt, amely tavaly zárult le a hetedik évaddal (nem összetévesztendő a tavalyi, szimplán Alelnök címen futó Dick Cheney-életrajzi filmmel). Itt aztán nyoma sincs szentimentalizmusnak vagy visszatartott ütéseknek: 2012-es indulásakor még elrajzoltnak számíthatott a rettentő gyors és kíméletlen humor, amivel – életkortól, nemtől, valamint politikai és vallási hovatartozástól függetlenül – mindenkit cinikus, számító manipulátornak és/vagy totális idiótának ábrázol Washingtonban. Az amerikai közélet azonban hét év alatt simán felzárkózott Az alelnök abszurd világához, nem meglepő, hogy az alkotók le is zárták az amúgy rettentő sikeres, ajnározó kritikákat és 17 Emmy-díjat begyűjtő sorozatot.

Kiemelt kép: Chris Rock az Államfőnök című filmben. Forrás: AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.